2014-es BMW Bike Maraton

A BMW Motorrad együttműködésével idén is megrendezték a Bike Maraton nemzetközi motoros tájékozódási túraversenyt. A megmérettetésre a tavalyinál is nagyobb, összesen 71 főt számláló mezőny vágott neki, akik 24 csapatba rendeződve igyekeztek végigkövetni a szervezők által kijelölt útvonalat 2014. július 12-én és 13-án.

A több mint 800 kilométeres versenytáv első fele a BMW Motorrad Wallis Motor Pest márkakereskedéséből indulva Észak-Magyarország és Szlovákia útjain át vezetett a szombati, egri állomásig, ahol meleg vacsora, kiváló esti beszélgetési lehetőség és egy gyors alvásra ágy várta a megfáradt motorosokat, akik másnap kora reggel újra nyeregbe pattanva vasárnap délre fejezték be az izgalmas navigálással és elképesztően sok kanyarral tarkított útvonalat.

Az egész mezőny összesen több mint 50 ezer kilométert tett meg. A győzelmet az a csapat szerezte meg, amelyik a legkevesebbet tévedt el – hiszen idén újra visszakerült az értékelésbe a megtett távolság ellenőrzése – és a kijelölt szakaszokon a legpontosabban betartotta az előírt átlagsebességet.

A győztesek jutalma a dicsőségen felül idén is a BMW Motorrad Vezetéstechnikai Tréning képzésén való részvételi lehetőség volt, hogy 2015-ben még jobb motorosként vághassanak neki a jubileumi, 10. BMW Bike Maratonnak és a címvédésnek.

Szöveg és kép: BMW Magyarország

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes