Dobogóval zárta az idei szezont Györfi Alen

Már most megkezdték a 220 Volt H-Moto Team motorosai a felkészülést a jövő évre. A csapat korábbi Európa-bajnoka, Györfi Alen és a német Suzuki GSX-R Cup sorozatban bemutatkozó Kovács Bálint is rajthoz állt az október 9-én, a Pannoniaringen megrendezésre került OB és Magyar Kupa utolsó futamán. Mindketten tesztjelleggel gurultak a pályára, ennek ellenére Alen végül dobogóra állhatott a hatszázasok versenyében, míg Bálint az ezresek futamán az utolsó körben kicsúszott a második helyen motorozva.

A 220 Volt H-Moto Team korábbi Európa-bajnoka, Györfi Alen sikeres szezont zárt az IDM Supersport kategóriájában, ahol az összetettben végül a hetedik pozícióban zárt a megszerzett 95 pontjával. Alen és csapata azonban máris elkezdte a felkészülését a 2018-as évre, így rajthoz állt október 9-én a Pannoniaringen a hatszázasok között, ahol az idei hazai bajnokság és Magyar Kupa utolsó futamát rendezték. Noha a nap első edzésein minden jól ment, a beállítások működtek, a kiskunhalasi versenyző a harmadik tréningen bukott, ami jelentősen átírta a további programját. Csapattársa, Kovács Bálint edzőmotorjával tudott csak rajthoz állni, ám így is harmadikként zárt a 28 fős mezőnyben.

„Egészen az esésemig remekül ment minden, az időeredményemmel és a motor teljesítményével is elégedett voltam. Aztán bekövetkezett a baj, ráadásul a Yamahám rendesen összetört, ugyanis a sóderágy a lehető legrosszabbul fogta meg. Noha nekem is szinte mindenem fájt, Bálint edzőmotorjával végül rajthoz álltam, és így is sikerült a harmadik helyen célba érnem. Annak örülök, hogy délelőtt már látszott, az év közben jelentkező futómű gondjainkon már sikerült úrrá lennünk. Most egy kis pihenő következik, aztán folytatjuk a felkészülést a 2018-as évre” – jelentette ki Györfi Alen.

Csapattársa, Kovács Bálint– akárcsak Alen – szintén rajthoz állt a Pannoniaringen, hogy tovább gyűjthesse az ezres kategóriában a versenykilométereket. Ő már vasárnap is pályára gurult, ám a változékony időjárás miatt csak keveset tudott motorozni. Hétfőn aztán folyamatosan gyorsult, sikerült a futómű optimális beállítását megtalálni, így a második rajtkockát szerezte meg az időmérőn. Ezt a helyezését a versenyen is megtartotta egészen az utolsó körig, amikor is az egyik féktávon elcsúszott. Ennek ellenére sikeresnek tartja a mögötte hagyott napokat.

„Az első nap túl sokat nem tudtam menni, mert hol esett az eső, hol nem. Ennek ellenére megtaláltuk a megfelelő áttételt, míg hétfőn az edzéseken a futómű optimális beállítása is sikerült. A versenyen is jól ment minden, hiszen az eddigi legjobb köridőmet sikerült két másodperccel megjavítanom, ráadásul valamennyi körben négy tizeden belül volt az időm. Sajnos az utolsó körben egy féktáv kifogott rajtam, így kiestem a második helyről. Ennek ellenére nem vagyok elégedetlen, hiszen jelentősen előreléptünk a beállítások terén, és én is sokat gyorsultam” –mondta Kovács Bálint.

Szöveg és kép: 220 Volt H-Moto Team

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes