Indian-Anvil Motociclette együttműködés

Az Indian az milánói Anvil Motociclette motorépítő céggel kötött partneri szerződést, hogy különleges Scout motorkerékpárt hozzanak létre. Az Anvil Motociclette céget San Marco és Phonz hozta létre. Saját bevallásuk szerint a tiszta, erős felépítésű, fekete és ezüst témájú alkotások állnak hozzájuk a legközelebb. A sokféle gyártótól származó 18 modelljük alapján az Indian-nál izgatottan várják, hogy a srácok mit hoznak ki a Scout-ból.


Grant Bester, a régió elnök-vezérigazgatója elmondta: Az, hogy egy ilyen örökséggel rendelkező márkát kaptak, mint az Indian motorkerékpár, amihez sok élmény, történet kötődik az átalakításokkal kapcsolatban.  Amikor az Anvil tehetséges srácai mellett döntöttünk, úgy éreztem történelmi lesz az együttműködésünk. Nem tudunk túl sokat mondani arról, hogy mit terveznek, de nagyszerű projekt lesz, és nagyon izgatottak vagyunk.

A rajongók a közösségi média csatornán keresztül folyamatosan figyelhetik San Marco és  Phonz varázslatos ténykedését.
Phonz: “Ez az Indian projekt nagy lehetőség számunkra, hiszen ez egy történelmi márka, amely erős innovációval rendelkezik. Hasonlóan gondolkodunk és örülünk, hogy együttműködünk egy ilyen márka mellettünk áll, és részt vehetünk a legenda alakításában.


San Marco: “A két márka között talált szinergia a tökéletes megoldás egy sikeres projekt megvalósítására, és reményünk szerint az Indian lehetővé teszik számunkra, hogy kifejlesszük az Indian Scout Sixty-t, és megkapjuk a lehetőséget, hogy bemutassuk mire vagyunk képesek inspiráció és kreativitás terén.

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes