Új BMW Motorrad versenyruha

A motorversenyzők számára a motorosruha ugyanolyan fontos, mint maga a motorkerékpár. Mindezt szem előtt tartva a ProRace ruhák megfelelnek a versenysport által támasztott legmagasabb követelményeknek, maximális mozgási szabadságot biztosítanak viselőjük számára, valamint olyan biztonsági jellemzőkkel rendelkeznek, amelyek nélkülözhetetlenek a motorversenyzésben. Az új online konfigurátor segítségével mód nyílik a ProRace Made-to-Measure verzió megtervezésére. Egy olyan mérték után készülő versenyruháról van szó, amely tág határok közötti testre szabhatóságával, valamint a hozzá elérhető kiegészítők bőséges kínálatával tökéletesen igazodik a motoros preferenciáihoz.

Az öltözet a ProRace csizmával és kesztyűvel tehető teljessé. A sikeres amerikai motorversenyzőnek, Nate Kernnek – aki 2002-ben kezdte versenyzői karrierjét – már azelőtt módja nyílt kipróbálni a ruhát, hogy az kereskedelmi forgalomba került volna.

BMW versenyruha

„A ProRace igencsak látványos – így nem csoda, hogy az ember azonnal bele akar bújni” – mondja Kern. „A ruha egy egész sor, a biztonságot és a kényelmet érintő, funkcionális opciót kínál. A Made-to-Measure változat pedig eleddig nem látott mennyiségű testre szabási lehetőséget nyújt. Így például többféle könyökvédő érhető el hozzá, kérhető kengurubőrből – és még hosszan lehetne folytatni a felsorolást.”

BMW versenyruha

Lucy Glöckner, aki 10 éves kora óta aktív motorversenyzőnek számít, már saját, különleges ruhájában ül nyeregbe: „Manapság mindenki egyedi ruhát szeretne magának, amelyben könnyebben kitűnik a mezőnyből. Mindenesetre nagyon kíváncsi voltam arra, hogy az adaptációs folyamat mennyire pontos végeredményhez vezet – elvégre nem is olyan egyszerű levennie az embernek a saját méreteit. Szerencsére azonban ott a tényleg nagyon egyszerűen használható konfigurátor, amelynek köszönhetően a ruha tényleg olyan, mintha csak rám öntötték volna. A másik, hogy számomra a protektorok a legfontosabbak – márpedig a ProRace a létező legjobbakkal rendelkezik.

BMW versenyruha

”A test vonalait követő, egy részből álló, marha nappabőrből készült ruha kompromisszumoktól mentesen nyújtja a versenyzés világában elvárt biztonságot. A vállaknál, a csípőnél, a könyököknél és a térdeknél bevarrott, szorosan a helyükön maradó protektorok találhatók. A térdeken cserélhető, a dörzsölő hatásoknak rendkívüli módon ellenálló, tépőzáras koptató kaptak helyet. A hát védelmére három alternatíva kínálkozik. E rendkívül érzékeny területet alapesetben az ProRace ruha hátrészén kialakított zsebben elhelyezett NP Pro hátprotektor védi.

BMW versenyruha

Alternatívaként a felcsatolható hátprotektor, valamint a hátprotektor-mellény is szóba jöhet. A biztonságon túl a legfontosabb szempont a kényelem – főleg versenykörülmények közötti motorozás alkalmával. A ProRace esetében minderről a számos helyen alkalmazott sztreccsbetétek gondoskodnak, amelyek úgyszólván határtalan mozgási szabadsággal ajándékozzák meg a viselőt. Az ujjakon, a mellen, valamint comboknál lévő perforált szekciók, illetve a hátrésznél felhasznált, 3D-s kialakítású szövet egyedülállóan jó szellőzést biztosítanak – a levegő lényegében tökéletesen átjárja a ruhát. A komfortszint további emelésének céljából a ProRace ruha hátán egy aerodinamikus púpot alakítottak ki.

BMW versenyruha

A 46–60-as méretben elérhető ruha fekete-fehér-piros színösszeállítású. A sportmotorosok számára ajánlott, prémium kategóriájú, új ProRace valóban egyedi kivitelben is megvásárolható. Az exkluzív, maximális funkcionalitású variáns nevéhez – ProRace Made-to-Measure – hűen méret után készül. A változat a hivatalos BMW Motorrad Partnereknél rendelkezésre álló konfigurátoron keresztül rendelhető meg. Külön kérésre, felár ellenében a ruha még könnyebb és rugalmasabb kengurubőrből is készülhet. A testre szabási lehetőségek sorát gyarapítják a ruhán elhelyezhető, egyedileg megválasztható csapat-/szponzorlogók, feliratok vagy akár a viselő neve is. A fentieken túl a legapróbb részletéig vegytiszta sportosságot tükröző ProRace Made-to-Measure megjelenése a különféle, a BMW Motorradot fémjelző feliratokkal, BMW M logóval, valamint olyan típuselnevezésekkel tehető teljessé, mint például az „RR” vagy az „S 1000 XR”.

BMW versenyruha

Ily módon tehát teljesülnek a versenykövetelmények és minden egyes darab abszolút egyedi lesz. A kényelemmel szembeni egyedi elvárások teljesülését segítik elő a változatos perforálási variációk. A motoros opcionálisan plusz védelemre (a bordáknál és a comboknál, kívülről) is szert tehet: a konfigurátorral kiválasztható protektorok kétféle változatban – az egyik a habból készülő alapverzió, a másik pedig a Vibram VPOD termohab anyagú variáns – érhetők el. A ProRace Made-to-Measure motorosruhát mellprotektor fogadására is felkészítették. A már említett aerodinamikus púpban akár TrinkPak folyadékellátó rendszer is elhelyezhető.

Szöveg és kép: BMW Magyarország

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes