Esőben és szárazon is kihoztam a maximumot magamból

A H-Moto Team ifjú versenyzője tovább folytatja remeklését az újrainduló nemzetközi motoros szezonban. A NEW2Project csapat pilótájaként az első versenyhétvégén elért harmadik helyezése után ezúttal kétszer is a második helyen végzett a cseh bajnokság újabb brnói futamain egy Yamaha R1 nyergében. Bálint immár összetettben is a második helyen áll, így nem kizárt, hogy teljes idényt teljesít a hét ország versenyzőit felvonultató rendkívül erős bajnokságban.

Ugyanolyan sikeresen folytatta a koronavírus járvány miatt meglehetősen csonka 2020-as szezonját a H-Moto Team élversenyzője, ahogy júniusban abbahagyta. Kovács Bálint ismételten rajthoz állt a New2Projekt csapat Yamaha R1 motorjával a cseh bajnokság Stock 1000 futamain.

H-Moto Team

A cseh csapat nem volt ismeretlen Bálint számára, hiszen a 18 éves versenyző – aki tavaly megnyerte az IDM bajnoki idényének Suzuki Cup sorozatát, másrészt a cseh Exteria KSPCS Racing Team by Empora tagjaként bemutatkozhatott az Endurance-világbajnokság sepangi futamán – februárban már egy héten át tesztelt Spanyolországban a csapattal. Ráadásul a H-Moto Team pilótája júniusban már dobogóra állhatott a sorozat első versenyhétvégéjén, Brnóban.
Bálint újra bebizonyította a csapatnak, hogy érdemes vele komolyan dolgozni. A szabadedzéseken folyamatosan javulva előbb a harmadik, majd a második időt teljesítette a rendkívül erős, hét országból – cseh, szlovák, német, lengyel, belga, holland és magyar – érkező 42 fős nemzetközi mezőnyben. A szombati időmérőkön tovább tudott esős körülmények között javítani a helyezésén, így mindkét futamon a második helyről vághatott neki a viadalnak. A szombati esős versenyen aztán minden tekintetben felülmúlta addigi teljesítményét, és remekül motorozva végül második lett, ami a világjárvány után beinduló nemzetközi motoros élet második magyar pódiuma lett egyben. Vasárnapra az időjárás alaposan átírta a csapatok – köztük a New2Projekt – elképzeléseit, hiszen kisütött a nap, így kizárólag a warm up állt a csapatok rendelkezésére, hogy száraz körülményekre is megtalálják a legjobb beállításokat.

H-Moto Team

A New2Projekt szerelői remek munkát végeztek, és a H-Moto Team élversenyzője egy tökéletes motorral vághatott neki a 12 körös versenynek. Bálint végig hatalmas csatát vívott ellenfeleivel, és a leintéskor ismét a második helyen zárt,mindössze 32 ezreddel megelőzve a cseh Michal Praseket.
A magyar versenyző a remek teljesítményének köszönhetően – 4 futamból két második és egy harmadik hely – az
összetettben immár a 2. helyen áll 56 pontjával az eddig valamennyi futamot megnyerő, 2013-as Moto3-as Európa-bajnok cseh Karel Hanika mögött. Mindenesetre Bálint teljesítménye több mint bíztató a jövőre nézve, ráadásul a hétvégén újabb megmérettetés vár rá, hiszen az Alpok Adria Bajnokság szezonnyitóján a New2Projekt csapat Yamaha R1 motorjával ott lesz a Pannóniringen. A cseh bajnokságban elért eddigi eredményei alapján az is felmerült, hogy teljes idényt teljesít a sorozatban. Ugyanakkor a tehetség újult erővel folytatja a felkészülését az augusztus 29-én és 30-án, Le Mans-ban rendezendő 24 órás EWC-futamra.
„Nagyon vártam már a hétvégét, hogy újra versenykörülmények között motorozhassak, ráadásul ismételten egy nagyon erős nemzetközi mezőnyben. Az időjárás ezúttal abszolút nem fogadott a kegyeibe, hiszen amikor az ezres kategória gurult a pályára, abban a pillanatban változott az idő is: vagy éppen leszakadt az ég, vagy egy-két perc alatt kisütött a nap, feltámadt a szél, ami gyorsan szárította a pályát. A brnói pályát sikerült már kiismernem, és ami igazán boldoggá tett, hogy vizes körülmények között ugrásszerűen javult a teljesítményem. Egyre jobb köridőkre voltam képes, és nagy örömömre az időmérőkön sikerült a második rajthelyet megszereznem.

H-Moto Team

A szombati futamon tovább javultam a vizes pályán, és végül megszereztem a második helyet. Vasárnapra aztán kisütött a nap, és ez alaposan megnehezítette a Yamaha beállítását, hiszen egyrészt eddig inkább esőben motoroztunk, másrészt a múltkori teszten és versenyen még Dunloppal mentünk, míg mostanra Pirellire váltottunk. A szerelőim keményen dolgoztak a bemelegítő tréning alatt, így végül megtalálták azt a beállítást, amivel nekivághattam a 12 körös futamnak. Sajnos az időeredményem ezúttal elmaradt a várttól, ugyanis a gumiválasztásunk nem úgy sikerült, ahogy kellett volna. Ennek ellenére hatalmas csatában ismét megszereztem a második helyet. A hétvégét figyelembe véve teljes mértékben elégedett voltam a teljesítményemmel, és bízom benne, hogy a Pannóniaringen is képes leszek hasonló teljesítményre” – jelentette ki Kovács Bálint.
A
H-Moto Team tulajdonosa kifejezetten örül, hogy a cseh csapattal ilyen komolyan alakul az együttműködés, hiszen szemmel látható versenyzője fejlődése. Nem titkolja, hogy most már mindenki azon dolgozik, hogy Bálint a cseh bajnokságban is teljes szezont teljesítsen.
„Nehéz az idei év mindenkinek, de a menedzsmenttel és Bálinttal is egyeztetve kijelenthetem, a mostani eredményeket is figyelembe véve nem vehetünk vissza a terveinkből.

H-Moto Team

Nagyon örülök annak, hogy így alakult a New2Projekttel való közös munkánk, és a menet közben változó célok megvalósításán valamennyien minden erőnkkel dolgozunk, Bálinttal az élen. Nyugodtan kijelenthető, hogy jól sikerült az eddigi, meglehetősen csonka idényünk, és ennek ismeretében bizakodva várjuk a hétvégi Alpok Adria Bajnokság szezonnyitóját, valamint az EWC vb-idényének folytatását Le Mansban” – fogalmazott Kelemen Krisztián.

Szöveg és kép: H-Moto Team

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes