Változnak az idők. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a legkisebb Harley-Davidson Street 750 európai megjelenése. Az elképzelés szerint, ezzel a motorral meg tudják szólítani a fiatalokat, és egy új generációval szélesedik tovább a vásárlói kör. Az idő és a piac el fogja dönteni ezt a kérdést, de azért a japán műanyaghoz szokott, élete delén lévő korosztályt sem hagynám figyelmen kívül. Hátha valami újra vágynak. Az ’50-es és ’60-as évek hagyományait követő modellek után, előre lépésről beszélhetünk, ha megnézzük a Street 750 megjelenését. Díjazom, hogy végre elmozdult az amerikai gyártó, és modernebb vonalakkal operál az új modelleknél. Ortodox Harley-Davidson hívők nem valószínű, hogy érteni fogják miről is szól az új irányvonal, de nekik továbbra is széles választékkal kedveskednek. Nekem kellemes csalódás volt a Street 750 megjelenése, már a budapesti bemutató alkalmával előre egyeztettem, hogy egy rövid időre elvihessem kipróbálni. Az időjárás egy ideig nem volt kegyes, de a vén asszonyok nyara meghozta a jó időt, és egy napos délelőtt nyeregbe szállva elindulhattam. A kicsi idom mögött végződő első teleszkóp szárakat befogó „kiflik” olyan közel vannak egymáshoz, mintha egy távol-keleti utánzaton ülnénk, ez volt az első ami szemet szúrt. Ennél a márkánál megszokta az ember, hogy vaskos, méretezett anyagokkal dolgoznak. Nyomát sem látni a robosztus kialakításnak, minden olyan vékony, finom. A lámpát takaró idom jól illik az összképbe, de nagy aerodinamikai hatást ne várjunk tőle. Talán egy plexivel kiegészítve már jobban terelné a szelet. A Harley-Davidson tulajdonosok úgyis saját képükre formálják gépeiket, ha tehetném én felszerelnék egyet, ez az első pont ahol változtatnék. Városi közlekedésre jó szívvel ajánlják a motort, azonban ennél egy 750-es erőforrás, ami közel 60 Nm forgatónyomatékot szolgáltat többre is képes. Ezt a tételt igazolandó egy rövid ebédet követően, az országútra kanyarodtam. Az autó utak és autópályák tempóját kényelmesen tudja tartani, sőt többre is képes, nyugodtan merem ajánlani túrázásra is. A lábtartók hátrébb helyezkednek el, mint ahogy ezt a hasonló építésű motoroknál megszoktuk, ezért térddel szoríthatjuk a tankot. Nincs vitorla érzés, ahogy a lábak terpeszben, a kezek a széles kormányon helyezkednek el. Az ülés inkább csak egy személynek nyújt kényelmet, a tartozék listán is csak sportos, illetve magasabb ülés található, valóban két személyest egyelőre nem kínálnak hozzá. Persze ez nem jelenti azt, hogy a tulajdonos ne tudná a problémát áthidalni, ez itt a második pont, ahol változtatnék. Az első kilométerek megtétele mindig az ismerkedéssel telik, de úgy éreztem hamar túl estünk a bemutatkozáson, jóindulatú, allűröktől mentes a motor. A blokk nyomatékos, a váltó pontosan kapcsolható, nagy csattanások nem kísérik a váltásokat. Klasszikus motorokhoz szokottak le „japánoznák” a finoman működő kapcsolókat, karokat, én kifejezetten örültem, hogy nem a hagyományos bal oldalt balra, jobb oldalt jobbra irányjelző konzolok kerültek rá. Bár a kuplung karhoz kell némi erő, de meg lehet szokni. A fékek jól adagolhatóak, az első és hátsó szimpla tárcsafék kordában tartják a sebességet, és hatékony megállást biztosítanak, annak ellenére, hogy nincs ABS. A teljesen új erőforrás befecskendezéssel, vízhűtéssel, szíjhajtással gondoskodik a haladásról, a V-Rod-ra emlékeztető kialakításán kívül, sok mindent nem tudok róla írni, teszi a dolgát, húz rendesen, bár a fogyasztásával nem voltam kibékülve. A gyári adatokban szereplő 5,74 liter benzint sokallom száz kilométerenként, viszont pozitívum, hogy a gyártó nem vezeti félre a vevőt a műszaki adatlapon közölt értékekkel. Meglepetés egyedül a futóművel kapcsolatban ért, a harmadrendű utakon is derekasan csillapította az úthibákat, és rezzenéstelen maradt az egyenes futása. Ha figyelembe vesszük, hogy a kerék mérete elől 17′, hátul 15′, akkor különösen szép teljesítmény ez a rövid rugóutak mellett. A „műszerfal” a legszükségesebb információkat közvetíti, a motor stílusához jól illik, szerintem ennél több nem is kell.
Az új Harley-Davidsonok közül ez a legolcsóbb, és ezt valahogy el is kellett érni. Sok helyen tetten érhető a spórolás, szembetűnő a hátsó féklámpa kapcsoló csatlakozónál kikandikáló záró kupak nélküli vezeték, vagy a műanyag oldalsó takaró lemez alá befutó kábel korbács látványa. A tükrök szára és megfogatása sem a legszebb megoldások közé tartozik, mellé a tükörben hátra látni is nehézkes. A vízhűtő mögött futó csövek megfogatásához használt kötöző műanyag végeit is fordíthatták volna befelé. Itt van a harmadik pont ahol az új tulajdonos tehet valamit az esztétikáért. Azért ezek a hibák elnézhetőek annak tudatában, hogy a motor ára jóval három millió forint alatt van. Bejöhet a Harley-Davidson elképzelése, hiszen a konkurencia ilyen áron nem kínál hasonló karakterű motorkerékpárt.
Összefoglalva a tapasztalatokat, a hiányosságok ellenére elég jól sikerült összerakni a „kis” Harley-t. A hasonló „építésre” váró motorok közül ehhez lehet most olcsón hozzájutni, és nem szabad elfelejteni ez Harley-Davidson, ha ezt sokan nem is akarják tudomásul venni.

Szöveg és kép: Buny