Az első valódi motoros túrám…

Zala – 2009. május
… nem kezdődött valami fényesen. Ede leszervezte az utat, hát menjünk. Nem sokat tudtam róla, mi lesz, mi nem. Pénteken munka után indultunk, úgy 6 körül. Még meleg volt. Ki is vettük a kabátomból a bélést, alatta sem voltam túlöltözve. Nem kellett sok idő, hogy kiderüljön, nem öltöztem fel rendesen. Baromira fáztam! Egy ideig tűrtem, de már nem bírtam soká, amikor végre megálltunk. Eddig csupán rövidebb utakon voltunk, ráadásul főként jó időben és nappal. Így elegendő volt az a pár dolog, amit fel tudtam kapni a már meglévő ruhatáramból és Ede kölcsönadott cuccaiból. Sisakom az már volt, meg kesztyűm és kabátom. Csakhát a nadrág, na az hibádzott.
Bosszankodtam amiatt is, hogy miért kell péntek este elindulni. Miért nem elég szombat reggel? Akkor talán nem fagyoskodtam volna annyira. Szerencsémre Csillával és Buny-nyal – akiket ekkor ismertem meg, – mentünk együtt. Megálltunk egy kútnál tankolni és megpihenni. Itt már túl voltam a csendes bőgésen, a sisakom magányában. De nem bírtam volna tovább abban a hiányos öltözetben. Csilla a segítségemre sietett: kaptam tőle jó meleg pulóvert, és felvettem a nálam lévő másik nadrágot is. Csodát tettek. Mindjárt jobban éreztem magam.

Éjjel fél 11 felé érkeztünk meg. Hosszú út volt. Alig éreztem a…, de hát tudjátok!:) Már mindenki ott volt, túl a vacsin is. Úgy volt, hogy sátrazunk, de hideg volt. Mivel szoba nem volt már, kerestem egy helyet az egyik sarokban. Ott terítettem ki a kis polifoamomat. Az étel, amivel vártak minket nagyon finom volt. Igazi helyi jellegzetesség: vadpörkölt dödöllével. Nagyon ízlett, ráadásul mindenki kedvesnek bizonyult első blikkre (később másodikra is). Igaz, hogy a sok motoros téma már marhára elálmosított, ugyanis nem túlságosan érdekelt. Reménykedtem, csak lesz másról is szó. De nem.
Nem mondhatnám, hogy fényes éjszakám volt. Elhatároztam, hogy az első vonattal húzok haza. Persze a többiek kedvesen lebeszéltek róla. Tomi felajánlotta, hogy majd inkább az asztalon alszik matracán, de átadja a helyét nekünk. Kis lelkiismeret-furdalással vegyesen, de megnyugodtam.
A reggelinket a helyi Tescóból szereztük be. Ezután elindultunk „teljesíteni” a túra érdemi részét. Utunk a dimbes-dombos Őrségbe vezetett. Az idő szép volt, meleg nap elé néztünk.
Első megállónk a pityerszeri Szabadtéri Néprajzi Múzeumba vezetett Szalafőre. Itt az 1700-as évekre jellemző állapotában tanulmányozható a régi Őrségre jellemző szabad beépítési forma és a boronákból (fagerendákból) épített kerített ház.
A belépőjegyet a helyi szatócsboltban lehet megvásárolni, ahol persze sok kézműves termék is kapható. Sajnos hazajött velem 1-2 apróság .:)
Miután kimászkáltuk magunkat a szerek világában, Rönök felé vettük az irányt. Előbb kis időre megálltunk az ország legnyugatibb városában, Szentgotthárdon, ahol benéztünk a közel 300 éves Nagyboldogasszony templomba.
Rönök a templomáról híres. Az osztrák-magyar határon álló épület a “Magyarország leggyalázottabb temploma” címet viselte. A szörnyű állapotban lévő Szent Imre templomot 1990 és 1992 között a két nemzet közös erővel újította fel. Nagyon szépre sikerült.

Következő állomásunk a népszerű turistacélpont, Nemesmedves volt. A falu központjában, egy talapzaton világháborús szovjet T34-es tank áll, mely az
1985-ben kialakított emlékhely központi emlékműve. Itt hirtelen mindenkiből előbújt gyermeki énje, és egy csapásra fent termett a járgányon kicsi és nagy. A bevállalósabbak – no meg, aki befért, – még be is másztak a vezetőülésbe. A tank mellett az ország megyéit szimbolizáló kopjafák, valamint a jellegzetes őrségi szoknyás harangláb áll. Az emlékhely szélén hasított alumínium békeharang látható.
Délután a csapat nagy része elment a zalaegerszegi termálfürdőbe. Részemről nem vagyok oda a vízért. Inkább a szálláson maradtam lustálkodni.
A második éjszaka már kényelmesebben telt. Csak szegény Tomit féltettem, hogy le ne essen nekem az asztal tetejéről. Szerencsére fent maradt.
Vasárnap reggel gyors reggeli és pakolás után elindultunk hazafelé.
Az út (számomra) legszebb része maradt utoljára: ez pedig nem más, mint a zalaegerszegi, teljes tavaszi pompájában virágzó Azáleás-völgy. A különleges mikroklímával rendelkező völgybe kezdetben csak kísérleti jelleggel telepítették a színpompás, ritka növényeket. Ebben az arborétumhoz hasonló, szinte mesebeli tájon a szivárvány színeihez hasonlatos védett növények között sétáltunk, heverésztünk, és pihentük ki az út eddigi fáradalmait. Hiszen hazafelé még meg kellett tennünk pár száz kilométert.
Tele egy halom szép élménnyel mindenki hazafelé kanyarodott. Végül én is szinte csak pozitív emlékekkel tértem haza. Legközelebb már lesz motoros nadrágom is. Anélkül biztos nem indulok útnak…

 

 

 

 
Szöveg: Szeszter

Kép: Ede

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes