Egy forró nyári hétvége – Orosháza,Szegvár

Idén nem sok ilyennel büszkélkedhettünk a szezonban, így kifejezetten öröm visszaemlékezni olyan időkre, amikor a polóban is izzadtunk a motoron. Ezen a hétvégén is volt “első túrázónk”, és íratlan szabályaink szerint neki kellett volna megírnia ezt a beszámolót, mi azonban nem vártunk tovább, inkább megírtuk.
Pénteken későn indultunk, mert mindenkinek akadt még dolga erre-arra. Útközben Jani és Ede térkép nézés közben elvétett egy körforgalomból kihajtó utat, és máris az elmaradhatatlan TSZ utakon nyargaltunk. Szerencsére későn esteledik ilyenkor, így a mezőgazdasági termelésből élők hétköznapjaiba nyertünk bepillantást látó és szagló szerveink segítségével. Ez a választás annyira jól sikerült, hogy hátulról mellbe sikerült támadni Orosháza-Gyopárosfürdőt, ezért végig „vonultunk” a településen, hogy a fürdőhöz érjünk. Mit számított ekkor már, hogy memorizáltam, melyik útkereszteződésnél merre kell menni, hogy azonnal a célnál legyünk. Ehhez hozzájött még az úton elvesztett kormányvég súly is, amit csak másnap vettünk észre.
Megérkezésünk oly későire sikerült – hét óra tájban -, hogy már nem volt adminisztráció a kempingben. Sőt a kapu is zárva volt, így elmotoroztunk a főbejárathoz. Ott kulcsot és szóbeli útmutatót kaptunk, a kemping kapu használatához. Aki szobát foglalt az pedig kulcsot kapott a házikójához, de azok nem a kempingben voltak. A szállás díjban, benne foglaltatott a fürdőhasználat is. A sátor- és lakókocsi hely, egy külön elkerített része a fürdőnek, mi itt álltunk neki a sátor állításnak. A sátor verés több módon is elvégezhető feladat. Van aki a párjának két kezét is felhasználja ehhez segítségül, van akinek egyedül is megy, akad olyan is, aki csak szóbeli utasításokkal tudta ezt a műveletet végrehajtani. Volt ki sátormadzagot, és volt ki szappanopera iránti érdeket feszített. A beköltözés és a sorozat megtekintése után, felderítettük a terepet, majd megállapítottuk: itt sajnos, nem a vendégek megtartása a cél! Aki éjszakai fürdőzésre vetemedne, nyitva tartó büfét ne keressen! Éhesen kószáltunk a többi fürdővendéggel együtt. Elunva ezt az állapotot, nekivágtunk a városnak. Az első utunkba akadt vendéglőben, a 22 órát célozta meg a kiírás szerint a nyitvatartási idő, azonban fél tízkor megjelent társaságunkat – kérdezés nélkül – eltanácsolták az étteremből. Már nem óhajtottak vendégül látni senkit sem. Gyanítottuk, hogy a tulaj, nem volt a vendéglátóhelyen, mert csak néhány asztalnál üldögéltek, és a pincérek is unottan támasztották a pultot. Nem hiszem, hogy a 10 fő/vacsoraár, nem jól mutatott volna a kasszában aznap este. A második vendéglátó helyiség, élőzenétől volt hangos, a kiírás szerint, ehettünk, ihattunk volna. A valóság viszont, csak ivást engedett, mert addigra semmit se tudtak nekünk elővarázsolni a hűtőládákból. Bánatukban és éhségükben, néhányan a pohár fenekére néztek korgó gyomorral, ami derűs pillanatokat okozott, egy röpke 20 perccel később. Visszaindultunk a strand és szálláshelyünk felé. Ekkor akadt utunkba egy 5-6 főből álló fiatal bicajos társaság. Tőlük próbáltunk informálódni valami ehetőség és lehetőség iránt. Készségesen felsorolták az összes környékbeli vendéglátó egységet, hozzátéve, hogy már mind zárva van. Ez egy fürdőváros?! Majd megadták a helyi pizzafutár számát. Előkerült egy mobil és rendeltünk is! Ott a parkban ücsörögtünk, nevetgéltünk, amikor 15 perc múlva meghozták a gőzölgő pizzánkat. Tanulság : az összes túra szervezésnél a helyi pizzafutár telefonszámát, előre fel kell jegyezni! Késő vacsoránk után, zuhany és szunya jött. Természetesen megbeszéltük a másnap reggeli időpontot is a találkozásra a házban alvókkal, mert a strand másik végében voltak a szilárd falú alvóhelyek. Reggel elbandukoltunk a boltba, megvettük a reggelinket, megettük és vártunk. Majd vártunk, majd telefonáltunk, majd ismét vártunk. Szóval a házban lakó társaság elaludt. Ez az előnye a sátornak. Ott ha az egyik felébred, akkor biztos felkelti akarva-akaratlanul a többit is. Persze inkább akarva van ez, az esetek nagy többségében. Szóval némi duzzogás után, amikor már árnyékban 30 fok volt, nekivágtunk Szegvár felé az útnak.
Orosháza és Szegvár között félúton tették le a Nagymágocs nevű települést. A nagymágocsi Károlyi-kastélyba előzetes bejelentkezés után, az engedélyező varázs nevének elmormolása után engedtek be csak minket. A kastély napjainkban szociális intézményként működik. A lakottsága ellenére a kastély jobb állapotban van, mint a többi bezárt, és szép lassan elpusztuló ilyen típusú építményünk. Kazettás mennyezetek, rengeteg fafaragás, faberakások, hatalmas kandalló. A park 41 hektáros hatalmas ősfás terület. A barokk szobrok, szökőkutak, többé-kevésbé épen, egy 10 hektáros tó, a közepén sziget, és rajta az elmaradhatatlan zenepavilon. Tényleg szép és rendezett környék.
Szegvárra folytattuk utunkat, már aki úgy gondolta. Aki nem bírta a negyven fokos hőséget, az visszament fürdeni. A falumúzeumot kerestük meg először, mert az csak délelőtt volt nyitva előzetes információink szerint. A múzeumnál várt bennünket egy hölgy, aki szívélyesen bevezetett minket – a 12 órás zárási időpont ellenére is -, a +20 fokos hőmérséklettel bíró parasztházba, és közel egy órán keresztül hallgattuk tárlat vezetését. Mesélt, viccelt, nevetett és nevettetett. Kezünkbe vehettük a házban látható szerszámok, edények bármelyikét, ülhettünk a kemencén, bemászhattunk a sutba. Egyetlen kiállítási tárgyat sem hagyott magyarázat nélkül. A végén elmondta, hogy a malom, kettőkor nyit és ott fog várni minket. A túra tervben szereplő Castellum étterem két utcányira volt a faluháztól. A légkondival hűsített légtérben kellemes árak vártak, és a kiszolgálásra sem lehetett panaszunk, az ott előttünk összedobott, és felszolgált jeges kávét, a mai napig többen visszasírjuk. Ücsörögtünk volna még a hűsben, de várt minket a malom. Ott derült ki, hogy Csigu bizony némi iszonyattal rendelkezik a magasban, de az előadás annyira érdekfeszítő és izgalmas volt, a látottak annyira lenyűgözték őt is, hogy erről elfeledkezve velünk tartott a négy emelet magas toronyba. A végén bevallotta, hogy érdemes volt felmászni, és nem lett volna szabad kihagyni. Itt is lehetőséget kaptunk a kézzel való ismerkedésre. Majd megtudtuk azt is, mennyibe kerül egy ilyen szélmalom felújítása, rendberakása, állapot megóvása. A szélmalom érdekessége, hogy az alsó szinten egy térképen megnézhettük, hogy hol található Magyarország összes hasonló malma fényképekkel illusztrálva. Szerettük volna megköszönni a szívből jövő tárlatvezetést többel is mint a belépő ára, de nem találtunk fogadtatásra. Kevés az ilyen hely hazánkban! Visszaindultunk Gyopárosfürdőre, és csatlakoztunk a lubickolókhoz. Végig próbáltuk a medencéket, és még zárás előtt szerettünk volna élelemhez jutni a strandon belül. A szombati este több sikert és vacsorát is hozott. A fürdő hatalmas területen fekszik, előnye, hogy nincs tömegnyomor, sok medence, park, sportolási lehetőség várja a látogatót. Hátránya, hogy a medencék hatalmas távolságra vannak egymástól és a fürdő területét ketté osztja a középen fekvő tó. Ez nappal esztétikai látvány, este viszont iszonyat mennyiségű szúnyog kel útra, szinte látni sem lehet tőlük. Hasznos a szúnyogriasztót magunkkal vinni, ha erre a környékre tévedünk. Vasárnap összepakoltunk, majd haza felé Ede bevitt minket egy másik faluházba Csongrádon. Az itt kapott tárlat vezetés meg sem közelítette a szegvári szívélyességet, hamar elteltünk vele. A városi fagyizóban derítettük magunkat jobb kedvre.
Csongrádtól megállás nélkül haladtunk haza felé. Sikerült a nyár legmelegebb hetének végén motorozni egyet az ország keleti részén. Sok látnivalót kihagytunk a környéken, de jön majd a következőm szezon!
A túráról készült további képek a Galériában.
Szöveg: Hajnal, Buny
Kép: motour.hu

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes