Pénteken indultunk későn, munka után. A fél hatra tervezett indulásból végül negyed hét is lett. Erre a hétvégére egy teszt motort kaptunk, ezt a Kawasaki bocsájtotta a rendelkezésünkre.
MIvel a Kawán nem volt doboz, Gyűrűkura motorján elhelyezett táskájába gyömöszöltük be a -részemről, kétszer is átválogatott – ruhákat. A cél Szabadi-Sóstó volt. Kivételesen pályáztunk, Zsolt is velünk indult. Budaörsön megálltunk megvenni a matricát, itt találkoztunk Attilával és Dolphyékkal,bár ők kocsival jöttek. A röpke megállás után közel egy óra alatt lent voltunk a Balaton partján. Zsolt ment elöl, mert a „110-es tempót” ő diktálta nekünk. Dolpy a végén a kocsival követett minket. Leérve meg is jegyezte, hogy a 150-160-as km állásnál,a felesége Gabi igen csak kapaszkodott mellette. Már sötétedett mire odaértünk, a házigazdákon kívül Tomi várt a kapuban minket. Az üdülő a Balaton parton található, két emeletes. Két-, illetve több ágyas szobákkal, melyek egyik részéből a vasútra, másik részéből, pedig a Balatonra tekinthettünk ki. Éjfél körül nyugovóra tért a társaság a reggeli korán kelés miatt.
Másnap mindenki az eső hangjára ébredt, de megnyugodva tapasztalta, hogy csak a Balaton hullámai verik a partot. A párától a Bakony hegyeiből alig látszott valami. A hetvenes évek napozó ágyain ücsörögve, a víz és ég egybefolyt képét bámulva, bárhová is képzelhettük magunkat. Gyorsan reggeliztünk, hiszen a társaság másik felével a fél nyolcas érkezés volt megbeszélve. Tízkor akartunk indulni. Nincs új a nap alatt, 11-kor még sehol sem volt senki. Telefonálás vette kezdetét, mindenki mást hívogatott. A későn kelők fél tizenkettőre futottak be. A gyors lepakolás után, elindultunk Jásd irányába. A térkép előttünk volt, az útvonalat tudtuk. Az első olyan kereszteződésben ahol a megkopott zöld útjelző táblán egy kukk sem volt kiírva, rögtön el is vétettük az irányt. Erre a következő falu táblájánál közel 3 km-el később Fejér megyében, rá is jöttünk és visszafordultunk. De mára már azt is tudjuk, hol van hazánkban Füle. Somogyból indulva Fejér megyét érintve megérkeztünk Veszprém megyébe.
Tésen a szélmalmok táblánál a következő felirat várt minket. Szeptember 12-én zárva. A szomszédoktól kaptuk az információt, hogy ha a malmok belsejébe illetve a kovács műhelybe nem is tudunk bemenni , de azért kívülről megtudjuk nézni őket. Ezt meg is tettük, a háztömb megkerülésével, a lovardán keresztül körbe jártuk a malmokat, majd tovább indultunk Jásdra.
A második és harmadik kereszt útnál való megállásunkat és a tanakodásunkat a társaság éhes tagjai rosszul tűrték. De hát így jár, aki motoros túrára két napi koplalás után indul el!
Érdekes volt megfigyelni, hogy mindig az kiabált a legjobban, hogy már nagyon éhezik, akinek a cigi szünetre mindig volt ideje. A túrabejárásra vonatkozó faggatózást már végképp elengedtük a fülünk mellett, mert ugye kinek volt arra ideje meg pénze…
Jásdon megnézhettük a vízimalmot, mivel sokan voltunk így két részletben. Aki már végzett az a malom mellett álló, körte- és almafa lédús gyümölcseivel csapta el éhségét.
Itt több haszonállatot is tartanak, ezeket is meglehet simogatni. Vannak kecskék, lovak. Kecsketej, túró, sajt, és különféle házi lekvár vásárlására van lehetőség.
A betervezett következő állomást már nem néztük meg. Visszafordultunk és Várpalotán érdeklődtünk, és a benzinkútnál egy néni az Árpád éttermet ajánlotta mind árban és étekben is elfogadhatót. Az útmutató alapján megtaláltuk a felújított parasztházat. Nagyszerű munkát végeztek. A felszolgáló hölgy belépésünkkor a társaság létszámát látva, felvilágosított minket, hogy sajna csak egy szakácsuk van, így lassan fogunk megebédelni. Ez tényleg így történt. A társaság, utolsónak kiszolgált tagjai, röpke 3 óra múlva kapták meg az ebédjüket. Jól és rosszabbul tűrt várakozásunkat azért a siker koronázta, az étel friss és finom volt.
A hatalmas adagokon kívül még, rengeteg elnézés kérést, majd a számláknál kedvezményt kaptunk. Az étterem idén nyitott és nem volt felkészülve 20 emberre egy időben, ráadásul a szezon végén. Az ebéd-vacsora után visszaindultunk a szállásunkra.
Az esti hangulatunk emelkedett volt, és ez nem az elfogyasztott alkohol mennyiségével volt arányos . Egy számunkra ismeretlen úriember, foglalt körünkben helyet, mert szeretett volna bekapcsolódni a motoros beszélgetésbe. Amikor számára kiderült, hogy az egész társaság nem vevő a politikai, vallási, etnikai és egyéb nézeteire, nem szeretnénk forradalmat, vérbosszút és köztársasági elnöknek benyújtott azonnali petíciót, mi „tényleg” a motorokról vagyunk csak hajlandók beszélgetni, akkor hamar aludni tért.
Kiderült az is, hogy vétek bárkinek is elhagyni a telefonját. Az rögtön valaki más, illetéktelen kezébe kerül és innen nincs visszaút az élcelődés elkerülésére. Gyűrűkura telefonját Laci kapta kézbe. Igen meglepődött amikor felhívta a telefont, hogy a saját telefonszáma mellett a következő név villant fel : Gonosz Laci… Az első döbbenet után pillanatok alatt átírta a nevet : az Isten- re, majd ismét felhívta „kedvencé” avanzsált barátját és kivitte neki a telefont, hogy keresik. A bejövetele után sajnos nem tudta elmondani mennydörgésnek szánt mondanivalóját, ami megfogalmazott mint az „Úr”, mert röhögésbe fulladt a monológja. Fél egy körül a társaság nyugovóra tért. Másnap igen nehezen ébredezett mindenki. A külön-külön reggelizések után a parton fekve bámultuk a kék eget, és etettük a madarakat.
Többen jegyezték meg, hogy már nem is rémlik mikor voltak így utoljára. Program még lett volna, de az igények sokasága miatt végül mindenki mást akart csinálni, és másfelé akart menni. Ezért többfelé szakadt a csapat, és hazaindult. Mi Pinguékkal és Gyűrűkurával, Zsolttal, fél háromkor értünk Pestre. Ismét pihentünk egyet aktívan és jól.

 
Szöveg: Hajnal
Kép: motour.hu