IX. Szocimotoros találkozó-Sárospatak

Úgy tűnt, hogy idén a szokásostól eltérően elmarad a fülledt és felettébb forró június, amelyet korábban megszoktunk. Az égiek azonban úgy döntöttek, hogy elég a markolatfűtésből, jégeralsóból és hasonló melegítő dolgokból és az idei szezonnyitó IX. Szocimotoros találkozóra gatyarohasztó meleget csiholtak. Szóval ledobtuk a termo béléseket, előszedtük rég nem látott sátrunkat és egyéb felszerelésünket, majd nagy izgalommal vártuk június 16.-át pénteket.

Az indulás Budapestről – ez viszont már a szokásoknak megfelelő volt – néhány órás késéssel vette kezdetét, de munkanap lévén ez simán elnézhető volt, a várakozókban inkább a „menjünkmá” érzés uralkodott, de nem a sietség, inkább a közös gurulás és a hűsítő menetszél igénye miatt. A túratempó miatt az autópályákat elkerülve a 3-as úton csapattunk Hatvan – Gyöngyös – Füzesabony – Miskolc útvonalon, onnan tovább a 37-es úton Sárospatakig. Az egyetlen említésre méltó dolog az oda úton az volt, hogy bár én vezettem a kis csapatot ( mögöttem Furfarag – Balansz, Buny és Laci ), egyszer sem tévedtünk el! 😉

A kempingben már álltak a sátrak, de az én „későn érkező” szememnek furcsa volt a látvány, mert a többség még nem érkezett meg a késő délutáni órákig. Egész úton lelki szemeink előtt már láttuk magunkat a termálfürdő medencéjében, ezért szomorúan vettük tudomásul, hogy aznapra bezárt. Nagy bánatunkat megpróbáltuk néhányan sörbe fojtani, amely a legtovább fent maradóknak hajnali 3-ig tartott. Hiába, nem olyan egyszerű dolog az a bánatűzés! Azért haszna is volt a dolognak, az újonnan érkezőket már fülig érő vigyorral fogadtuk és azért a sátruk felállításában is segédkeztünk. Lassan kezdett duzzadni a létszám, a lájtosabb kollégák is kezdték feltölteni a már előre lefoglalt faházakat. Reggel már nem hagytuk magunkat és többen már 7 óra körül felkelve célba vettük a medencéket. Néhányan éjjel szerették volna megejteni a fürdést, de a kutyás őr kíméletlenül elhajtott egy belopódzó lánycsapatot is, így eleve esélytelennek tűnt bármilyen további próbálkozás.

A szombati indulás a körülményekhez képest ( áztatgató-medencés ) elég simán ment, alig csúsztunk túl az előre betervezett 9 órán. Az első megálló Boldogkő vára volt. Én egy éve találtam először képeket erről a várról az Interneten és akkor elhatároztam, hogy ezt nekem a saját szememmel mindenképpen látnom kell! A várat a tatárjárás után kezdték el építeni, főleg házasság, adományozás, zálog révén váltott gazdát. A néphagyomány egy Bodó nevű aszalómestertől származtatja az elnevezést, aki IV. Bélát menekítette meg az üldöző tatárok elől. Bár a császáriak többször sikertelenül ostromolták és a Rákóczi szabadságharc idejére katonai jelentőségét elvesztette, az osztrákok mégis részben lerombolták. Itt töltötte életének egy esztendejét Dévai Bíró Mátyás, a magyar Luther, illetve Balassi Bálint költő, akinek Boldogkő várában több bordala is íródott. Róla még érdekesség, hogy ágyúlövés okozta halálát az esztergomi csatában és mielőtt befejezte volna pereskedéssel és szoknyavadászattal teli életét, 11 napig szenvedett a kíntól. A hírhedt Bebek család is birtokolta, feltételezhetően pénzhamisítással is foglalkoztak a várban. Ez a kis történeti áttekintő azért ad némi képet a vár múltjáról, a sűrű tulajdonosváltások miatt a várurakat még felsorolni is hosszú lenne és Te kedves Olvasó, úgy átugranád azt a részt, hogy csak úgy zörögne.:-)

Maga a vár egyébként elég kicsi, gyorsan bejárható. Kapuja nincs, azt a kis nyílást inkább ajtónak nevezném, még egy lovas ember sem férne be rajta, nemhogy egy szekér.A vár legfőbb ismertetőjegye az „oroszlánsziklának” nevezett kiszögellés, ez a vár „testéből” kinyúló kijáró, melynek a végén egy őrtorony áll. Sajnos a sziklában lévő széles repedések miatt egyelőre nem látogatható. Érdekesség még a vár börtöne, ez igazából lefelé a sziklába vágott egyetlen terem, ahová a rabokat kötéllel engedték le. Akit oda „bezártak”, az nem jött fel, hacsak valaki fentről nem akarta! Viszont legalább hűvös volt és meleg nyári napokon azért ez nem hátrány! Apropó hűvös! Az ásványkiállítást mindenki feltétlenül nézze meg, mert bár –szerintem- közel sem érdekes, de a tűző nap elől sok látogató oda húzódott. A vár ciszternája (víztározója) is figyelemreméltó, mivel kutat hiába fúrtak, szamarakkal hordták fel a vizet, ennek emlékét az egyik felvezető út („szamárút”) őrzi. A palotarész teljesen restaurálva van, benne egy terepasztalon és a leírások segítségével a Muhi csatát követhetjük nyomon.

Miután nagy nehezen sikerült összeszedni a csapatot, indultunk a következő állomásunkra, Vizsolyba. Itt elég sokat időztünk, mert bevártuk az úton lerobbant társakat, de a lángos evés és a vízcsap mellett gyorsan telt az idő, jöttünkre még a gólyák is heves kelepelésbe kezdtek. Ez a kis település a Vizsolyi ( vagy más néven Károli ) Bibliáról híres. Károli Gáspár gönci református lelkész, a Kassavölgyi Egyházmegye superintendense volt az, aki lefordította és 1590-ben megjelentette az első teljes magyar nyelvű Bibliát, ezzel ismertté tette a község nevét az ország határain kívül is. Károli Gáspár nem csupán fordítója, hanem egyben gondozója-szerkesztője, sajtó alá rendezője, kiadója is volt ennek a Bibliának. Ő így írt elkészült munkájáról: “… szabad mindenkinek az Isten házába ajándékot vinni. Egyebek vigyenek aranyat, ezüstöt, drágaköveket, én azt viszem, amit vihetek, tudniillik magyar nyelven az egész Bibliát”. A Biblia 2412 oldalon kb. 800 példányban másfél év alatt készült el. Súlya kb. 6 kg, 52 fennmaradt példányról tudunk, közülük 24 országhatárainkon kívül van. Egy eredeti példány látható a vizsolyi templomban is. A fordítás egyik kiemelkedő mérföldköve a magyar nyelv és irodalmi stílus fejlődésének, megalapozója irodalmi nyelvünknek. Hogy a magyarság, a magyar nyelv minden viszontagság és ellenkező jóslás ellenére megmaradt “a magyar nép zivataros századaiban”, többek között a Vizsolyi Bibliának köszönhetjük.

Miután a többség – az illendőségnek megfelelően – feltöltődött kultúrával, Füzér felé vettük az irányt. Amilyen délcegnek és szépnek tűnt a vár az odavezető úton, olyan nehéz volt felmászni oda. Az út egy részét meg lehet tenni motorral, de a parkolótól bizony gyalog kell felkaptatni a várba. Cselesen van megoldva a dolog, mert az elején még kellemes erdei úton sétál az ember felfelé az árnyat adó fák között, majd a legvégén már majdhogynem négykézláb a sziklákon. Rendes út nem is vezet a várba, az újjáépítéshez használt anyagokat drótkötélpályán juttatják fel. A fal tövében mindenkinek az arcára a „mindjártkiköpömatüdőmet” arckifejezés ült ki. Úgy tűnik, hogy ebben a térségben nem volt divat „normális”, széles kaput építeni, itt is csak gyalogkapuval szembesültünk, na meg a kőfalak hűvösével. Bár egy kedves bácsi ( pozícióját tekintve várgondnok ) árulta a jegyeket és 1-2 csecsebecsét, élelmes vállalkozó turistaszezonban bizonyára vagyonokat kereshetne jégbe hűtött italok árusításával, dohányosoknak felárért oxigénpalack-használattal. 😉 Történetét ezúttal nem akarom olyan terjengősre fogni, sok hasonlóságot mutat Boldogkővel, 13. századi kezdet, osztrákok keze általi végzet. Ami még említést érdemel, hogy a mohácsi vész után közel egy évig itt őrizték a Magyar Szent Koronát. A várból elénk táruló látvány valami elképesztő! Lankás völgyek, távolabb egyre magasabb és párába burkolózó hegyek. Aki nem hiszi, nézze meg a képeket, érdemes felmenni! A várudvaron egy álló kalodában lehetőség nyílik kicsit belekóstolni a régi cudar életbe, ezzel a nagy többség élt is, a mosolygás senkit ne tévesszen meg, nagyon kényelmetlen volt!;-) A várban szemmel láthatóan folyik a restaurálás, ezért különösen jóleső érzés volt a belépőjegyen ezt olvasni: „ Köszönjük, hogy adományával hozzájárul a vár állapotának megőrzéséhez és helyreállítási munkálataihoz.” A belépőjegy (400Ft) támogatói adomány néven szerepel. Bár ebben a várban sincs fegyvertörténeti kiállítás, se egy ágyú, szinte csak a csupasz falak, a panoráma mindenért kárpótol és a kaputorony is már teljesen készen van, azt hiszem fogok én még ide visszatérni, ha így haladnak a munkákkal.

A csapat ezután úgy döntött, hogy mára elég volt a nevezetességekből és különben sincs az a látnivaló, ami felvehetné a versenyt a termálvíz lágy ölelésével egy ilyen forró napon, ezért a korábbiakkal ellentétben korán indultunk vissza a kempingbe és 6 óra körül már csapattunk is a medencébe. A vacsorára ezúttal nem volt gondunk, egy – nagyon élelmesen beszervezett – bácsi jóvoltából olyan gulyáságyú fogadott minket, hogy én még fényképet sem láttam róla utólag, mert biztos mindenki inkább a tányérjához kapott reflexszerűen. Ezúton is köszönet érte és a segítőknek is, nagyon finom lett! Nem tudom milyen húsból lett készítve, de úszni kívánt, ezért a hűs sörök is szépen csúsztak lefelé, közben besötétedett, előkerült egy kis Unicum, Becherovka és néhány szemtelen szúnyog is. Hirtelen felindulásból a fűben Laci „gyors” tűzgyújtásba kezdett és mire a következő sört bontottuk, már égett is. Egy igazi nomád nem adja fel könnyen! Azóta már informálódtam és megtudtam, hogy a füst – a tévhittel ellentétben – nem is riasztja el a szúnyogokat, de azért a hangulat így tovább fokozódott. Bizonyára a víz és a sok várnézés miatt figyelmünk lankadni kezdett és Czövi kolléga kikerült bűvkörünkből, ezért korábban hiába blokkoltuk sikeresen sugárzását az esőfelhőknek, csak nem sikerült megúsznunk a záport. Sokan a sátrukba menekültek és beadták derekukat az álommanó csábításának, a fent maradók pedig egy terasz védelmében még jóízűt beszélgettek az egyébként félórás zuhé alatt és után, de ennyi éppen elég volt, hogy elmossa szalonnasütési terveinket. Éjjel egy óra körül a kb. 50 fős társaság maradék része is álomra hajtotta fejét, nem hiába, a motoros túrázás egy felettébb fárasztó dolog!;-)

Reggel már vasárnapra ébredtünk és mivel többünk lábára már úszóhártyák kezdtek nőni, szerintem már mondanom sem kell, hogy megint az áztatogatás lett a nap kezdő programja. A sátorbontás és távozás ezúttal sem sikerült kapkodósra, a csapat szép lassan szálingózott el a szélrózsa minden irányába, az általam ezen a túrán vezetett budapesti chapter délután egy óra körül hagyta el a kempinget.

Minden valamirevaló cikkírónak illik a történet végére valamiféle összefoglalást, konklúziót biggyeszteni, hát most én is megpróbálkozom ezzel. Az országnak ez a része is gyönyörű és aki hozzám hasonlóan kicsit „várbolond”, hát itt csemegézhet kedvére, a környéken 16 vár vagy várrom található! A domborzat miatt a gumik kockásra kopásától sem kell félni, az utak minősége néhol viszont hagy némi kívánnivalót maga után, de ez sajnos máshol sincs másképp. Ami még említésre méltó, hogy ez a sok fürdőzés annyira megtetszett a társaságnak, hogy már látom lelki szemeim előtt, hogy ebből hagyomány lehet az elkövetkezendő túrákon! Az okokra próbáltam valamiféle magyarázatot találni, de ez szerintem nem is fontos, a lényeg az volt, hogy újra találkozhattunk rég nem látott barátainkkal, remekül éreztük magunkat, mindenki szerencsésen hazaért és a szép emlékek örökre velünk maradnak!

 

Szöveg:Bertalan „Tesho” Tamás

Kép: Laci, csnorbi, Internet

 

Néhány link a környékre készülőknek:

http://www.boldogkovaralja.hu

http://www.vizsoly.hu

http://www.fuzer.hu

http://www.eszakivarak.hu/

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes