Lengyelország 2005.07.17-30.

Egyszer volt, hol nem volt, a szegedi Szocimotoros túrán, a fûben üldögélve arról beszélgettünk Attilával, hogy mindenki csak délre, a napos tengerhez szervez motoros túrát, pedig északon is mennyi érdekes dolog van, és ott is van tenger. Kicsit hidegebb, de tenger. Lengyelországról már sokat hallottunk apáinktól a “ha én mégegyszer annyi idõs lehetnék…” kezdetû történetekbõl, úgyhogy az úticél ezzel meg is született. Miután Czövi és majdnem Zst. is betársult a csapatba, a következõ, szlovákiai szocitúrán hárman már Zlotyit is hoztunk a belsõ zsebben.

Túránk 2005. júliusában, a VII. szocitúra végével kezdõdött Pool-falván/Holicén (Egyházgellén), ahol miután a motorokat felmálháztuk és a többiektõl elbúcsúztunk, elõvettük a zsír új Európa-térképünket, és dél helyett északon keresgéltük az aznapi úticélt. Attila a patent Yamaha TDM-mel, Czövi a se-hangjáról híres Honda Jade-jával, én pedig a csörgõkígyó ETZ 250-esemmel jöttem. Két hét állt elõttünk szabadon, hogy a Tátrán keresztüljutva bejárjuk Lengyelországot, eljussunk a tengerig, aztán “meg minden”. Azért meg minden, mert a terv körülbelül ennyi volt. Egy hónappal a túra elõtt nagy buzgalommal összegyûjtöttük az összes útikönyvet, leírást, amit Lengyelországról találtunk, de a belelapozgatáson és a képeken való röhögcsélésen kívül nemigen vettük a fáradtságot, hogy agysejtjeinket különösebben megterheljük és hogy el is olvassuk az összegyûjtött anyagot. Ezért annyit tudtunk elõre, hogy Krakkó szép, tele van mûemlékekkel, de ezen kívül csak foszlányokban voltak információink. Az elõkészületek buzgalmában még olcsó szálláscímeket is gyûjtöttünk, de persze egyiknek sem vettük hasznát.

 

A túra kezdõhangját az adta meg, hogy Zakopane felé haladva félúton, a térképen egy rövidebb, elkerülõ utat kilesve bezörgettünk a Tátra hegygerincei közé, majd a keskeny aszfalt, amin haladtunk, egy sífelvonó tövében véget ért. Így rögtön csináltunk magunknak egy 100 km hosszú, és 2000 méter magas kitérõt a chopoki csúcsra, aminek a hörgõ és egyre gyengébb ETZ-m nem nagyon örült. Chopok Juh és a csapat Viszont a látványért megérte eltévedni, láttuk a mezei virágokkal díszített sífelvonókat, a másodpercenkét változó felhõket, és a pár éve történt szélvihar pusztításának nyomait. A Tátra nagyon jó motoros terep, megéri több idõt rászánni és jobban körbenézni ezen a vidéken. Aznap még Szlovákiában, egy tó melletti kempingben, Liptovszky Mikuláson töltöttük az éjszakát. (nem, ez nem az ottani Télapó neve)
Eredetileg a túrát “Moratúra” jellegûre terveztük, azaz a két hetet vadkempingezéssel akartuk “költséghatékonnyá” tenni, hiszen nem mindegy, hogy “pénzért alszol, vagy pénzért benzint kapsz”. De észak felé haladva, már a szlovákoknál is a magyar árak feléért találtunk szállást, így a két hét során csupán pár alkalommal aludtunk a vadon lágy ölén.
Másnap igyekeztünk bepótolni a lemaradást, indultunk Zakopane és Krakkó felé. a lengyel határon túl A szlovák-lengyel határon szemetgyönyörködtetõ látvány fogadott. A határon fekvõ kis falu minden házikója fából volt építve, de nem csak építve, hanem faragva is. Olyan volt, mintha valami Runcájz-mesébe csöppentünk volna. Késõbb aztán megszoktuk, hogy minden lengyel háznak cirkulmányos, faragott mintája van, a tetõcserepek fából vannak, még talán a kilincs is, és hogy a meredek háztetõkre 77, minden irányba nézõ tetõablakot építenek. A határmenti hegyekben végig ilyen házakat láttunk, és maga Zakopane, II. János Pál pápa kedvenc kirándulófaluja is ebben a stílusban épült. Nagyon szép hely, tele turistával. építkezés Zakopanéban

Rövid pihenõ és nézelõdés után motorra pattantunk, és Krakkóig húztuk a gázt. Itt a környék már átlagossá vált, eltûntek a meseházak, meg a hatalmas fenyõfák. Az utak ugyanolyan toldozott-foltozattak voltak, mint itthon, és a 70-es táblánál itt is mindenki 110-zel zörgetett. Én is ráhasaltam a tankra, hogy tartsam az iramot, de egy hatalmas durrogásokkal érkezõ piros kispolák mutatványa az összes kocsit meglepte. Két atlétatrikós HMCS 5 mp alatt gyorsított 0-ról 100-ra, és a kocsik között cikázva ugyanilyen gyorsan fordultak le egy kis földútra. Már itt világossá vált, hogy a lengyeleknél nem lesz gond a haladással… a jófiúk mindig hazaüzennek…
Krakkóba érve eltévedésünket leplezve kétszer is bejártuk a várost, majd a harmadik körben megálltunk tájékozódni. A szálláscímeket, amiket itthon ár és elhelyezkedés tekintetében gondosan válogattunk ki, el is dobhattuk, mert mind zárva volt. De szerencsére egy youth-hostelt találva megleltük a bázisunkat, ahonnan pár napon keresztül kisebb túrákat csináltunk. Elsõ nap az auschwitzi múzeumba látogattunk el, ahol a közúti elterelések miatt a pár kilométeresnek hitt túra éjszakába nyúló lett, így mire visszaértünk Krakkóba, minden zárva volt. Viszont a napnak volt egy felfedezése, a “TIR-grill” fogalommá emelkedésének apropója. TIR GRILL Ugyanis dél körül, farkas éhesen találomra megálltunk a semmi közepén egy kamionos parkolóban, ahol egy csirkesütõvé alakított lakókocsi állt. Gagyi látvány és mennyei illatok fogadtak. Pénz alig volt nálunk, de diplomáciai képességeink kamatoztatásával jutányos áron szereztünk fejenként egy fél csirkét zsömlével és egy üveg bambit, ami a lengyel vegyipar mûremekeinek sorát gazdagította. Az üveg szinte fullra volt töltve piros, zöld vagy sárga itallal, de megkóstoltuk, az összesnek ugyanolyan íze volt. Meg is beszéltük, hogy ezek után csak ilyen helyeken fogunk kajálni.

Lengyelországi utunk során számos apró faluban jártunk, ahol mindig a legbizarrabb, “legszocibbnak” tûnõ italokat, ételeket vásároltuk fel a helyi “vegyesbótokban”, ezzel a pultosnénik elismerõ bólogatását kiérdemelve. Így ettünk például elviselhetetlenül édes – inzulinbombás habossütiket (pedig aztán sokat bírunk), de találtunk pl. palackozott Kwas-t is, vagyis kvászt, ami a kovászos erjedés technikáján alapuló szénsavas ital volt. a KWAS 2005-ös reklámarca Ez egy barátságnövelõ ital, mert amikor belekóstolsz, és a kíváncsiságod már alábbhagyott, önzetlen szívélyeskedéssel kínálgatod a többieket is, hogy igyanak bátran, csak fogyjon már el végre ez az üveg izé.
Másnap tartottunk egy rövid sétát Krakkó belvárosában, ahol egy helyi ismerõsünk, Andrzej kalauzolt végig. A fõtér sarkán ettünk hagymával töltött pirogot, mint amolyan nemzeti ételt, majd a hozzá való aludttejet kihagyva ittunk egy mentolos almaitalt, ami aztán a túra favoritja lett.

A túra egészét tekintve tényleg Krakkóban érdemes a legtöbbet nézelõdni annak, aki az

építészet, a történelem és a mûvészet iránt fogékony. Mi az idõ rövidsége miatt csak átsétáltunk a belvároson, gyorsan megnéztük a várat vagyis a Wawelt, de ennyi idõ alatt is többmindent láttunk, mint az elkövetkezõ két hétben. További utunk során leginkább a természetben és a természet erõiben gyönyörködhettünk, mert aznap egy váratlan pillanatban megtalált minket az esõ. És elkísért északra…végig.
szorgos kísérõink, a felhõk
Többen szóltak elõre, hogy Czövivel nem lehetetlen szárazon megúszni, mert vonzza a felhõket, de mi úgy gondoltuk, vállaljuk a kihívást. A Krakkó melletti, wieliczkai sóbánya meglátogatása után a Wisla mentén észak felé haladva az este egy búzatábla mellett ért minket, ahol sátrat verve bevágtuk a maradék köménymagos lókolbászunkat, amit lekísértünk az aznapi jóéjtsörrel.
Sanyi, ránkrohad a ruha!!
Másnap a folyó vonalát követve kis városokon keresztül haladtunk Varsó felé.
Sandomierz fõtere az étkezés út közben A lengyel fõvárosról annyit tudtunk, hogy a II. világháborúban porrá bombázták, így az újjáépített, maroknyi belvároson kívül minden a modern kor jegyeit viseli. Ez annyira nem volt szembetûnõ, mint vártuk, befelé haladva egy átlagos fõvárosi képet láttunk. Az elsõ benzinkútnál vettünk térképet, és egy helyi sportmotorossal összehaverkodva – lengyel stílusban -, ezerrel bevágtattunk a belvárosba, egészen az öreg városrészig.
Varsó régi városrésze itt finom volt a fagyi Urszula üdvözölni a SZOCIMOTOROS olvasóit levés A hosszú évek során gondosan felújított, újonnan felépített korhû épületetek, templomok között bolyongva hamar elment az idõ, és 8 körül, a sötétedés nyomására észak felé kimenekültünk a városból. Mert ugye szálláshelyünk még nem volt, és az idõbe telik keresni. Varsó határában már teljesen sötét volt és az esõ is esett, így a fõúton haladva találomra lekanyarodtunk egy földútra, ahol rögtön sátrat is vertünk.
ipari park… Szeles éjszaka következett esõvel fûszerezve, de ez egyben szerencsénk is volt. A reggeli fényben egy sztyeppén találtuk magunkat, körös-körül apró szemetekkel. Jobban szemügyre véve a hulladékot rájöttünk, hogy a lengyel lányipar egyik üzemterületén vagyunk, és az apró szemetek mind-mind eldobált óvszerek körülöttünk. A reggeli mûszakkal csak az esõ miatt nem találkoztunk.
Az örömsztyeppét elhagyva, a fõúton elindultunk Augustow felé, a Mazuri tavakhoz. megjöttek a magyarok A nagyobb utak sajátossága Lengyelországban, hogy az út mellett, a záróvonalon túl van még egy méteres aszfaltozott rész, ahol a lassabb teherkocsik lehúzódva haladhatnak. Tehát az teljesen normális eset volt, hogy elõzés közben szembejött egy másik jármû.

Elõször ijesztõ volt két kamion között elsuhanni, de ha egyszer az MZ megindul, vétek fékezni! Az egész túra során talán aznap mentünk a legtöbbet, és aznap esett a legtöbb esõ. Szerintem végig egy felhõ követett minket, vagyis a Czövit, csak ahol gyorsabban haladtunk, ott lehagytuk az esõt. na ilyet sokat láttunk Czövivel Lonzában pl. bementünk egy valódi lengyelpiacra, ami az összképén túl a portékáival is a 80-as évek lengyelpiacait idézte.

Nem hagytuk ki a nosztalgiázást, vettünk hózentrágert, kitûzõt, “occsóért” multimétert (ami azóta sem mûködik), de ettünk olajtól csöpögõ sülthalat (szigorúan lakókocsiból), majd végignéztük, ahogy Attilával lebratyizott egy hajléktalan. egy echte lengyelpiac Czövi keresi az aprót Czövi kifosztja a halárust
Ezek után, amikor megérkezett a felhõnk, újra felültünk a motorra, felhúztuk a már ránkgyógyult esõruha zipzárját, és száguldottunk tovább az esõben. A hal erejétõl fûtve nem érdekelt minket, hogy a bakancsunkban is áll a víz, estig vidáman motoroztunk, míg Agustowba érve besötétedett, és kezdett hûvös lenni. Egy közeli faluban találtunk olcsó szálláshelyet, és ami a lényeg, hogy kaptunk olajradiátort is! Kiteregetve mindenünket az egész, istállóból kialakított szálláshely tele volt zoknikkal, gatyákkal, és vizes térképekkel. vegyi fegyverek a napon egy tó a háromezer közül a gondos gazda lemossa lovát Estére annyi esõt láttunk, hogy másnap a ragyogó kék égboltnak sem hittünk, és rögtön esõruhát húztunk.
A Mazuri tavaknál, a “háromezer tó vidékén” viszonylag kevés fafajból álló, de rendkívül nagy õsfenyves található, mindez megszórva tavakkal. Sok tóval! Úgy nézett ki, hogy minden házhoz, tanyához jár egy hatalmas tó. Kis házhoz kis tó – több házhoz nagy tó. Út közben, még a baljós kinézetû felhõk és a többszöri elázás ellenére is szépnek találtuk a vidéket.
minden falu szélén Ez lenne a fõút?
Olsztyn mellett estére egy kis kempingben találtunk potom áron szállást, természetesen a kempinghez tartozott egy kristálytiszta tó is. Az éjszakák errefelé hidegek voltak, amit az esõ még nyomatékosabbá tett.
A következõ napon úticélunk már a túra fõ célpontja, Gdansk volt, de elõtte tiszteletemre tettünk egy rövid kitérõt Morag felé, ahol a helységnévjelzõ táblánál poénkodtunk egy rövidet. a név kötelez… Amúgy utunk során külön szórakozást ûztünk abból, hogy megpróbáljuk kiolvasni lehetetlennél idiótább betûkapcsolatokból álló helységnévtáblákat. Megálltunk Malborkban, ahol egy három napos fesztivál utolsó perceinek lehettünk részesei. Malborkban található Európa egyik leghíresebb emlékmûve, a Mária-vár, mely a Német Lovagrend nagymestereinek szinte eredeti állapotban megmaradt téglavára a Nogat partján.
a malborki Mária-vár security mihaszna turisták a származást kár tagadni arzenál és az easy-rider lovagrend tagjai Czövi és a zsíros deszka
A fesztivál miatt az összes kitelepült kézmûves korabeli ruhában árulta portékáját, korhû eszközökkel sütöttek kenyeret és percenként futottunk össze lovagi díszbe öltözött marconákkal. Mivel késõn érkeztünk, a várudvarba már nem engedtek be minket, errõl sajnos lecsúsztunk. Motorra ültünk, és még sötétedés elõtt elértük Gdansk helységjelzõ tábláját, ahol több napot szándékoztunk maradni, ezért kerestünk egy olcsó kempinget a város szélén. Annak ellenére, hogy Gdansk híres kikötõváros, nem hatalmasodtak el rajta a nagyvárosi elemek. Dél felõl érkezve szolid kertes házak között haladtunk végig, majd egyszercsak bent találtuk magunkat a régi épületekkel díszített belvárosban. A belváros a tengerrõl benyúló csatornák köré épült, ahol annak idején a kereskedõhajókat kirakodták. Mára ez a rész csupán a restaurátorok munkájának köszönhetõ turistalátványosság, a volt kikötõt már csak Gdansk szimbóluma, a XIV. századi, 30 méter magas, vaskos fadaru jelzi, mely még a mókuskerék elven, emberi meghajtással mûködött.
MZ in Gdansk na itt feladtuk… Az Újváros fõutcája a Zöld-kapuból a Motlawa háttérben a fadaruval relikviák – csak ezért jöttünk punks not dead
A mostani kikötõ és a hajógyár kiszorult a város peremére, amit szintén megnéztünk, de – iparterület lévén – elhajtottak minket melegebb éghajlatokra.
Miután körbejártuk a várost és vettünk egy pár apróságot, lementünk a tengerpartra, a strandra is. Hiszen ha nyaralás, akkor tenger! A dûnékkel övezett homokos tengerpart teljesen úgy nézett ki, mint egy mediterrán képeslapon, csak pont nem sütött a nap, hiányoztak a baywatch-lányok (ezt Czövi pótolta nekünk egy pillanatra) és a távolban teherhajók kerülgették egymást. A víz 19 fokos volt, mindenki kabátban ült a parton, mi pedig elõvettük a törülközõket. Czövivel egy kicsit tétováztunk bemenni a tengerbe, de amikor láttuk Attilát teljes nyugodtsággal hanyadtdõlni a hûvös vízben, megértettük, miért is hord rozmár-bajuszt. Mire kiröhögtük magunkat, a 24 fokos szélben teljesen meg is száradtunk.
strand háttérben Gdanskkal ez nem az Adria Baywatch!! Starring: David Czövihoff Hel félsziget beach
16C – risszpekt! Itt vagyunk Hel na ez majdnem sokba került Czövinek
A következõ nap ellátogattunk a Hel félszigetre, amit a helyenként 200 méteres keskenysége miatt a II. világháborúban nagyon sokáig védeni tudtak a lengyelek. Most is félig a katonaság fennhatósága alatt áll, de a homokos partja miatt egyben kedvelt üdülõhely is. A 35 km-es szigeten végighaladva láttuk a 20 méteresnél nem szélesebb, de vagy 10 km hosszú kempinget, amit szinte csak szörfözõk és kite-osok laktak.
A kisebb falvakon áthaladva abszolút nyárias volt a hangulat, szinte hülyén éreztük magunkat motoros kabátban és sállal a sok fürdõruhában, gumimatraccal mezítláb szaladgáló turista között. A sziget végén található egy nagyon hangulatos kikötõváros világítótoronnyal, matrózkocsmával, ahol mi mást is ehettünk volna, mint halat. A rumot sajnos ki kellett hagynunk.

Gdanskból már nem volt idõnk távolabbi célokat kitûzni, hisz a szabadságunk vége vészesen közeledett, ezért eldöntöttük, hogy ideje hazaindulnunk. Összepakolás után elindultunk délre, majd derûlátásunkat egy kicsit visszafogta, amikor Gdansk határában megláttunk az útbaigazító táblát: “Budapeszt 974”. Budapeszt…uh! Ezen képpel a fejünkben nyílegyenesen haladtunk délre, a szabály pedig az volt, hogy csak akkor állunk meg, ha elfogy az MZ-bõl a benzin. Így a lengyel vezetési stílust átvéve, 200 km-es lépésekkel egy nagyváros határában ért minket a naplemente, ahol egy vegyi üzem közvetlen szomszédságában vertük fel sátrainkat. Még az a bizarr kép sem riasztott minket vissza, hogy az egyik kéménybõl citromsárga füst szállt fel és terjengett felénk, viszont nagyon otthonos kis zöldövezetet találtunk a sátraknak. Az éjszaka úgy telt el, hogy éjfélkor fülsüketítõ robajjal elkezdték kiereszteni az üzembõl a nappal felgyülemlett felesleges gázokat, majd az idétlen helyzetünkön röhögve elbúcsúztunk egymástól Czövivel és Attilával, hátha reggelre nem ébredünk fel, vagy zombikká változunk.
ideális kempingplatz
Mivel az estét néhány szúnyogcsípéssel megúsztuk, folytattuk utunkat az 1-es fõúton, és csak Lodz-ban álltunk meg egy utolsó lengyelpiacozás erejéig. Az elsõ látásra aprócskának hitt piac (“menjünk tovább, ez nagyon gagyi”) valójában egy fél városrészt kitett, több utcán át folytatódott a kereskedõk sora, amit mi rendre végig is néztünk. Külön élmény volt a lomispiac melletti étkezõ büfé, ahol minden felismerhetetlen ételbõl rendeltünk egy adagot. Ez a rész az alkesz árusok és barátságtalan arcok környéke volt, tehát grátisz volt az étkezéshez járó mûsor is.
itt MINDEN kapható! egyet fizet egyet kap! a jófejek étterme
Utolsó bevásárlásunkat sejtve feltankoltunk a 120 ízesítéssel kapható krówkából, vettünk még kwast, hogy az otthoniak se maradjanak ki a jóból, majd továbbindultunk hazafelé. Menekülésünket látva az esõfelhõk felhagytak üldözésünkkel, kisütött a nap és egyre melegebb lett. Sms-bõl tudtuk meg, hogy az otthoni hõmérséklet akkor 34 fok volt árnyékban, na azt a kánikulát mi pont megúsztuk.
fürdés
A következõ nap megint a városnévtáblák olvasgatásával és motorzúgás mûélvezésével telt, majd az egyre növekvõ hegyek között a szlovák-lengyel határhoz közeledve egy nagyobb pihenõt tartottunk Zwyecben, a sörgyártás neves városában. Itt végre tudtunk egyet fürödni, mert a ruháink már mágnesként tapadtak ránk a melegben.
élményfürdõ light A régi duzzasztógátból nyilvános stranddá avanzsált patak mellett még sütkéreztünk egyet, és pár óra múlva már a határon álltunk. Nem sokat haladtunk délre a szlovák határtól, amikor a Namestovo mellett fekvõ tavaknál találtunk egy kempinget. Ezen az estén még volt egy kellemetlen találkozásunk a namestovoi rendõrõrs két mintakollegájával, akik 500 Sk zsebpénzért elnézték nekünk, hogy elhaladtunk egy fal felé fordított, legrefitizett behajtani tilos tábla mellett, majd a megmaradt “jókedvünkben” elsöröztük kevés Koronánkat.
magyarok a kempingben
Másnap a sörbõl és egyebekbõl megmaradt keserû szájízünkkel indultunk tovább, csak enni és tankolni álltunk meg néha. A hõség egyre csak erõsödött dél felé haladva, még pólóban is melegünk volt a motoron. Vagy egy kicsit túlszámoltuk magunkat, vagy annyira nagyszerû sebességet képes produkálni az MZ, de már kora délután megláttuk az esztergomi bazilika fényes kupoláját. Bevallom, jó érzés volt. Alig voltunk két hetet távol az otthontól, mégis úgy tûnt, mintha már egy hónapja úton lennénk. Ezt az érzést erõsítette, hogy Táthoz érkezve Attilával azon vettük észre magunkat, hogy eltévedtünk. Ugyanis amíg nem voltunk otthon, átadták a települést elkerülõ útszakaszt, és a vadonatúj aszfalton értetlenkedve néztünk egymásra, hogy hol az az út, amin egyszer elindultunk túrázni.
újra itthon!

 

A két hét alatt 3.654 km-t tettünk meg hárman, minden komolyabb mûszaki hiba és sérülés nélkül. Összegezve a két hetet csak egyvalamit mondhatunk: lehetett volna három is!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Budapest, 2006. június 21.

Szöveg: Mora

Kép: Mora

Copyright © 2006 SUNBURST.HU – minden jog fenntartva.

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes