Szécsény “motour”-ral

Tavaly ősszel az időjárás kegyes volt hozzánk, mert napközben 10 fok fölé emelkedett a hőmérséklet. Aki ki akarja használni még ezt az időt, az gyorsan felöltözik és a csípős reggel ellenére találkozót ad a hasonló érdeklődésűeknek az A2-es autóút melletti benzinkútnál. A túra távot a hirtelen hűlő időhöz igazítva rövidebbre vettük, Nógrád megyében kalandoztunk Szécsény városát tűzve ki célul. A színesedő erdőkkel övezett útszakaszokon jó tempóban haladtunk, senki nem indult kirándulni ebbe az irányba, pedig a természet nem fukarkodott szépségének bemutatásával. SzécsényA színek teljes palettáját bemutatták az őszi lomb koronák az első fagyos éjszaka előtt. Nem értettük, hogy miért csak a Duna-kanyar túl oldalát részesítik előnyben a motorosok, hiszen ezen a parton is lehet gyors, kanyargós felvezetőket találni, hajtűkanyarokkal.
Szécsénybe érve a Forgách-kastély előtti parkolóban négy motorunk árválkodott csak. A kastélyban állandó kiállításon tekinthető meg. A XIX. századi neves politikus, régész és természettudós Kubinyi Ferenc nevét viselő múzeum Nógrád megye régészeti, történeti emlékeit gyűjti. Őskori kiállítás, bronzkori temetési szertartás,feltárások, kutatások eredményeként a magyar középkor egy-egy időszaka, a török kori várháborúk, Drégely makettje valamint hadászat és várvédelem fejlődése látható. A várból csak falrészek, a kilátónak használt északnyugati sarokbástya és a kör alakú északkeleti sarokbástya (Bástyamúzeum) maradt meg. Ebbe sajnos nem lehet bemenni csak kívülről szemlélhettük meg és ülhettünk a padokon. A várban fényképezni nem lehet, az erről készült felvételek az internet és a képátalakító programok segítségével készültek. Az motour tagok túláradó jókedvét a teremőr nénik helyreutasító felhívása sem törte meg, de félbeszakította. A „kitoloncolásunkat” követően lesétáltunk a tóhoz. Szépen rendberakott, mesterségesen kialakított parkot találhatunk itt. Néhányan horgásztak a „Horgászni tilos!” tábla mellett, valószínűleg a táj kihaltságát próbálták enyhíteni, de ránézésre felmerült bennünk az is, hogy olvasni nem tudnak csak. A Várkertből rövid séta vissza a lécsőkön a történelmi belváros felé, majd a szállongó illatok Szécsényéreztették velünk, hogy bizony ebédidő van!
A Bástya Panzió Étterméből épp egy szervezett csoport jött ki elégedett mosollyal az arcán, mikor mi beléptünk. Az asztalok körül nagy volt a sürgés-forgás, a legtöbb asztalon „foglalt” táblácska díszelgett. Az elénk kerülő éltes úriember, pincér öltözékben, látványunktól nem úszott a mámoros örömben. A következő csoportot várták így nem hiányoztunk a szusszanásnyi időben. Ettől eltekintve pillanatok alatt, szabad asztalt varázsolt, ahova mindannyian leülhettünk. Szavunk nem lehetett, fergeteges tempóban szétosztotta az étlapokat, felvette a rendelést és megkaptuk az ebédünket. Ilyen gyorsan még sehol sem kaptunk finom és bőséges adagot. A belvárosi helyhez, a történelmi környezethez képest teljesen korrekt árakkal találkoztunk. A következő csoportSzécsény előőrse kezdett szállingózni, ezért sürgősen távoztunk. A 22-es főút városi szakaszára felhajtva, Salgótarján irányába haladva, hamarosan megpillanthatjuk az ország egyetlen ferde tornyát. A tűzőrség számára épített három emeletes torony eredetileg egyenes volt. A talaj megcsúszása miatt dőlt meg az épület észak felé. A toronyban tűzoltó kiállítás tekinthető meg. A torony tövében rövid tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy Salgótarján felé vesszük az irányt, és még világosban odérhetünk a Hisztériába. A Tápiószecső-Magdolnatelepen található cukrászda messziföldről vonza a fagyizni és sütizni vágyókat. A teraszon ücsörögtünk és beszélgettünk, aminek az alkony megérkezése vetett végett. Elköszöntünk és mindenki hazafelé vette az irányt.
Így sikerült több mint 250 kilométeres rövid túrát tennünk. A tapasztaltakból levontuk a következtetést, ha az idő engedi még egy ilyen rövid túrát beiktatunk a tél beállta előtt.

A túra további képei a Galériában.

 
Szöveg: Hajnal, Buny
Kép: motour.hu

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes