Triumph túra = Szabadság, szeretem…. :)

Mielőtt belevágnék a szezonzáró motoros túra ecsetelésébe, kezdjük Ádám és Évánál vagyis a motoros „múltamnál”. Első kétkerekű emlékem úgy 10 éves koromra datálódik, amikor is a nyári szünidőben anyukám megjelent a balatoni telkünkön a sárga Wartburgunk hátsó ülése helyén rejtegetett Babetta motorral és a mellette kuporgó bátyámmal, amit egész nyáron bőrözött, mindhiába… Amikor már úgy tűnt, hogy működőképes és elvitt egy próbakörre, tuti lerobbantunk és tolhattuk fel a hegyre. Jópár évvel később egy Svédországban élő magyar srác menőzött a Kawasaki ZZR 1100 motorjával a Római parti kempingben, ahol én nyaralás helyett dolgoztam. Biztos meggyőző lehetett, mert felültem mögé, remélve, ezt talán nem kell majd tolni, de miután a Szentendrei úton bukósisak nélkül száguldozott velem, majd a piros lámpa után úgy indult el, hogy majdnem leestem mögüle, csak azt sikerült elérnie, hogy hosszú időre feketelistára került nálam a motorozás. Felnőtt fejjel egy barátom Africa Twinjével sikerült kapcsolatba kerülnöm, de az igazi áttörést 2012. márciusa hozta. Ekkor került a családba egy Triumph Tiger 800 XC. Párom nagyon rutinosan és türelmesen kezdte a Tigris, az oroszlán(y) és a motoros hármas összerázó túráit szervezni. Első pár alkalommal csak rövidebb utakra mentünk országhatáron belül, majd egyre hosszabbakra, nyáron pedig Horvátország lett uticélunk. Aki volt már ott motorral, annak nem kell elmesélni, milyen érzés a tengerparti szerpentines utakon vágni a szelet… Ezt az első 20 perc után, már imádtam!
És akkor most lássuk az őszi túrát, milyen volt egy „hátizsák” szemszögéből:
Napsütéses szombat délelőtt… Damjanich utca… gyülekeznek a motorok.. többségük Triumph. Van, aki hatásos megállással érkezik, van, aki csendben, van, aki egyedül és van, aki párban. A motorról való leszállásunk után döbbentem rá, talán én leszek egyedül „hátizsák”, sőt, a női nemet is egyedül fogom képviselni. De kellemesen csalódtam, mert nemcsak, hogy utas volt még rajtam kívül nő, de motoros csajszi is jött a túrára!
Egy pár pacsi, némi kávé és egy rövid eligazítás után útra keltünk. A megbeszélt cipzár alakzat az elején még okoz némi gondot, de látványban és hangban figyelemfelkeltő a közel 30 motorból álló csapatunk. A városon áthaladva a “pozíciót nem adunk fel” elv megdőlni készül, és egész rendezett alakzatban érkezünk meg a benzinkúthoz, ahol igény szerint vételezhettünk üzemanyagot… már aki úgy érezte, szüksége van rá…:)
Csókakő volt az első állomásunk. Miután a csöppnyi kis parkoló előterét motorjainkkal elfoglaltuk és a parkolóőr néni akkurátusan, kivétel nélkül mindenkitől bezsebelte a 300 Ft/nap parkoló díjat a fél óra pihenésért, a várba senki nem akart felbaktatni. Mondjuk jobban is tette, mert nem volt látogatható, így tovább szövődtek, mélyültek a régi és az új barátságok. Nem jelentett problémát, hogy BMW vagy Honda, régi vagy új motor brummogott alattad. Egy volt a cél: egy jót motorozni, együtt! Nekem még nem volt szerencsém ekkora társasággal motorozni, ezért különösen jó volt megélni azt az érzést, amit ennyi motor együttes ereje képviselt. Amolyan igazi szabadság-szeretem érzés.
De az igazi izgalom csak Csókakő után következett. Nagyon szeretek fotózni, és ritkán indulok el a fényképezőgépem nélkül, pláne egy ilyen útra, így most is nálam volt az apparát. A csapat vezetőjétől engedélyt kaptunk, hogy gaz, rebellis módjára előre motorozzunk, és kiélhessem szenvedélyemet, fotózhassam a társaságot. Egy kedves csapattársunk is csatlakozott hozzánk, így a két Tiger (vagy inkább Walley) felderítő útra indult.
Csókakőről Bodajk felé menet egy kanyarban álltunk meg videófelvételt készíteni. Miután elhaladtak mellettünk a többiek, gyorsan motorra pattantunk és megelőztük őket, hogy egy újabb helyszínen ismét felvételeket készíthessek. Azt hiszem ez az az érzés, ami leírhatatlan, ezt át kell élni!! Annyira olajozottan működött az alakzat. Amikor látták a tükörben, hogy hátulról érkezünk, hogy előzünk és be kell jönnünk, utat engedtek és gondolkodás nélkül átalakult a cipzár alakzat. Én közben végig videóztam. Úgy éreztem magam, mint egy igazi száguldó fotóriporter.
Zircnél a körforgalomban álltunk meg, mert szerettem volna még több fotót csinálni a társaságról, majd Csopak volt a végállomás. Útközben volt, hogy a csapattal motoroztunk, néha külön, de mindkettőnek megvolt a maga varázsa. Amikor próbáltuk utolérni a konvojt, Batti háta mögött kíváncsian kukucskáltam, hogy na vajon melyik kanyarban tűnik már fel, mikor látom meg a csapatot záró utolsó motorost. Miközben ő rendületlenül húzta a Tigris bajszát én vártam, hogy ismét a csapat tagja lehessek.
A végállomástól nem messze lemaradt pár kolléga, amit mi pont észleltünk egy utoléréses-leelőzős történetnél, előregurultunk és jeleztük a csapatvezetőnek az eseményeket, visszafordultunk, hogy megnézzük mi történt a többiekkel, ha szükség van, segítsünk. Szerencsére semmi komoly nem történt, némi üzemanyag hiány lépett fel, amit már orvosoltak a sor végén motorozók. A minap is motoroztunk még egy utolsót a jó időre való tekintettel és az út szélén álldogáló motoros láttán gondolkodás nélkül megálltunk. Nála is benzin hiány jelentkezett…. Nem kérdeztük ki az, elmentünk a közeli kúthoz, és vittünk neki egy kis naftát. Nekem ez a fajta „kétkerék-összetartozás” nagyon bejött.
A kis kitérő után azért még egy gondolat ereéig visszakanyarodnék a túránkhoz, ami végül is a csopaki Vígmolnár Csárdában ért véget, és kis késéssel mi is és a “kényszerpihenős” kollégák is megérkeztünk. Egy kiadós ebéd után mindenki ment amerre látott. Ki Győrbe, ki Pestre, ki Vecsésre.
Motoroztunk még egy kisebb kört a környéken, és csak aztán vettük célba a fehérvári Tigris parkolót. A sok vitorlás mellett láttunk egy pár elvetemült fürdőzőt Tihanyban, és nagyon sok motorost. Az ajándék csodálatos őszi idő, sokunkat kicsábított a lakásból. Volt, aki szólóban, volt, aki kisebb vagy nagyobb csoportban rótta az utat. Remélem mindenkinek elég széles volt ahhoz, hogy épségben hazaérjen. Én mindenesetre nagyon köszönöm az élményt a szervezőknek és a résztvevőknek, de legfőképpen Battinak, hogy ismét felülhettem mögé! Kicsit szomorú a szívem, hogy jön a hideg, a tél és a motorok pihennek, de titokban bízom benne, hogy nem kell sokat várni, és hamarosan jön a következő túra!

 

 

 

 
Szöveg és kép: Pável Kriszta

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes