Kawasaki morzsák

A vadonatúj Kawasaki Ninja ZX-10R versenymotort mutatták be a nemzetközi sajtónak a nürburgringi versenypályán. Bár a gép csak október elején kerül majd a gyártósorra. Az új
Ninja ZX-10R versenymotortt már türelmetlenül várta mindenki, aki részt vesz a Superbike
versenyzésben. A Kawasaki Superbike Racing Team nagyon szívesen kezdte el az új Ninja ZX-10R fejlesztését.

Steve Guttridge, a verseny tervezési vezetője a Kawasaki Motors Europe részéről a
következőket mondta a bemutatón:, “Az új vers
enymotor elkészült, amelyet türelmetlenül várt mindenki.

A PBM csapat fejlesztette, és alakította folyamatosan annak érdekében, hogy kihasználható legyen az új motor, és képet kapjunk arról milyen mértékben képes a maximális terhelés mellett helyt állni a következő szezonban. Paul Bird csapata rendkívül vehemenciával kezdett neki, és a csapat sokat segített, hogy a verseny változat itt a Nürburgringen kerüljön bemutatásra. Ichiro Yoda, a Kawasaki projekt igazgatója
megerősítette, hogy a versenyző áll a középpontjában az új gépnek: “A motort a speciális verseny blokkal és a slick gumikkal összehangolva kezdtük fejleszteni.

Ez egy meglehetősen más eljárás, mint a korábbi modelleknél. ” A hivatalos bemutatóra Kölnben fog sor kerülni, ahol a sajtó és a rajongók megcsodálhatják a 2011-es verseny változatot.

Beérett a Lime!
A Kawasaki Lime Party elérte célját, most már végérvényesen a Kawasaki Rajongók éves
találkozójává vált.

Már a délután 3 órai kezdéskor látszott, hogy sokan leszünk, hiszen a regisztrációs sátor valósággal eltűnt a motorosok gyűrűjében és egész este folyamatosan érkeztek Kawások. Minden csoport teljes létszámban tudott motorozni és az idén már az utas motoroztatás is telt házzal üzemelt. A közel 500 regisztrálóval az idei volt a legnagyobb Lime Party. De nem csak a pályán, hanem a boxok előtti részen is végig nagy volt a nyüzsgés. A csocsó asztalnál mindig pörgött a labda, ahogyan a Lime Party-s fotó falnál is mindig volt két kibukkanó arc.

Sokan festettek különböző motívumokat az arcukra, karjukra és a jó hangulatot a Monster Energy csapata tovább fokozta, az ajándék Monster energia itallal. Az időjárás – ahogy azt sajnos az idén már megszokhattuk – most is közbeszólt, így az esti viharnak köszönhetően a tervezettnél hamarabb és gyorsabban ért végett az idei Lime Party. Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek!

Kép és szöveg: Kawasaki – D.M.C Kft

 

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes