HARLEY-DAVIDSON SOFTAIL SLIM

Hívjuk letisztultnak! Hívjuk old schoolnak! De semmiképp ne hívjuk unalmasnak vagy átlagosnak! Ha elemeire bontunk egy Harley-Davidson Softail motort máris kész a Softail Slim! A keskeny hátsó rész, a levágott első sárvédő, a kevesebb takaró elem, a szóló ülés vagy a kisebb kerekek, mind a Slim összetéveszthetetlen ismertető jegyei.

Eljött az idő, hogy a motorok külsejét a blokk határozza meg! A Slimet úgy építettük, hogy legjobban visszaadja a 40-es, 50-es évek építési stílusát, így sok alkatrésznek fontos szerepe van csakúgy, mint a Hollywood kormánynak.” mondta a designer, Casey Ketterhagen, majd hozzátette:

„Egyszerűen diétázni küldtünk egy Softailt. Átalakítottuk a hátsó részt egy keskeny gumival (Dunlop 16” (MT90B16) első és (MU85B16) hátsó gumiabroncs) és alacsony sárvédővel így máris a motor szívére, a blokkra helyeződött a hangsúly. A tank és az ülés sarka közt még egy kis hézagot is hagytunk, hogy a motoros jól lássa a blokk tetejét.” A motor egyszerűségének és tisztaságának megőrzéséért, a Slim hátsó lámpája egybe lett építve a fék és az irányjelző egységekkel. A hátsó sárvédő bal oldala nem takar el semmit a vaskos elemekből és rögzítőkből, bár egy vékony és formás bőrdarab védi a tankot a karcolásoktól. A blokk oldala polírozott elemekkel díszített, az első sárvédő pedig a karcsúság jegyében finoman megvágott.


Az eredeti Hollywood kormány tulajdonképpen még a háború előtti Harley-Davidson idők Springer villás modelljeitől származik, széles fogásával és kormány merevítőjével.” – folytatta Ketterhagen, majd hozzátette: „A Slimen egy merevítős fekete fényezésű kormányt használtunk, melyre fekete kezelőszerveket és kapcsolókat szereltünk fel.”
De nem csak ez maradt meg a Slimben a régi időkből: a szemet gyönyörködtető fekete tank konzol egy retró sebességmérő órával, a félhold alakú fekete lábtartók, az ovális, fekete légszűrő fedél, valamint feketére fényezett felnik és kerekagyak, mind a retró hangulatot erősítik. A blokk kiemelését szolgálják a polírozott fedelek és a krómozott,
alul/felül elvezetett “shotgun” kipufogó vágott végekkel
. A motor elején fekete lámpabúra, krómozott gyűrűvel erősíti tovább a régi idők örökségét. A kiegyensúlyozó tengellyel szerelt Twin Cam 103-as blokk gumis rögzítést kapott a vázhoz, így szinte minimálisra csökkent a blokk vibrációja. A 6-sebességes Cruise Drive váltómű dolgozik a motor mögött.

A klasszikus 18.9 literes Fat Bob üzemanyagtartállyal készülő modelleket Vivid Black (fényes fekete) , Denim Black (matt fekete) és Ember Red Sunglo (bordó) színekben gyártják. A Softail váz még jobban erősíti a merev vázas hatást, ahol valójában egy nagyon jól működő olajos lengéscsillapító teszi a dolgát a blokk alatt. A 650 mm-es ülésmagassággal, és az előretolt lábtartókkal a Slim vezetése igazán kényelmessé válik, még a hosszú utakon is. A biztonsági berendezés tartalmazza a Smart Security riasztó rendszert, kulcs nélküli indítással és az ABS fékrendszert.

Szöveg és kép: Stern Communications

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes