„Életem formájában akarok lenni a szezonnyitóra!”

Végérvényesen elkezdte az idei szezonra a felkészülését a H-Moto Team. A csapat férfi versenyzői – Győrfi Alen, Bitter Sándor, Rizmayer Gábor, Nagy Győző és Németh Balázs
– mellett az egyetlen hölgy, Kis Viktória is az edzőtermeket látogatja. A 20 esztendős motoros egyelőre itthon a fizikai felkészülésre helyezi a fő hangsúlyt, addig a Supersport világbajnokság mezőnyében induló Németh Balázs a spanyolországi Almeirában vesz részt hivatalos teszten.

A magyar motoros több beállítást is kipróbált az első nap, és mind ő, mind pedig a csapata bízik az eredményes folytatásban.

Története legsikeresebb évére készül a H-Moto Team, és valamennyi versenyzője már edzésbe állt: Bitter Sándor, Győrfi Alen, Rizmayer Gábor és Nagy Győző eddig kizárólag itthon végezte a fizikai felkészülését, addig Németh Balázs már két alkalommal is tesztelt Spanyolországban. A csapat egyetlen hölgy versenyzője, a MAMS Gyorsasági Szakága által 2012-ben a legeredményesebb női pályamotorosnak megválasztott Kis Viktória szintén az edzőtermekben készül az idei esztendő kihívásaira. A csinos 20 éves motoros a kecskeméti Trend Fitness Centerben, Borbély Erik segítségével végzi az erőnléti edzéseit, melynek nemcsak fizikális, hanem látható eredménye is van.
„A fizikai felkészülés jelen szakaszában heti három konditermi edzésen a különböző izomcsoportok építése, erősítése, majd szálkásítása a célunk, valamint heti kétszer erő-, állóképesség fejlesztő tréningen veszek részt. Büszkén mondhatom, a közös munkának köszönhetően már egy hónap alatt látványos, mérhető eredményeket sikerült produkálni. Másfél hónap alatt elértem a versenysúlyom, ami három kilogramm leadását jelentette” – fogalmazott cinkos mosollyal a szája szegletében Kis Viktória.
Természetesen nem állnak le a munkával, hiszen a versenyszezon kezdetére a H-Moto Team versenyzője 150 százalékos formába szeretne kerülni. Ráadásul szigorú felügyelet mellett odafigyel a helyes és egészséges táplálkozásra is, ami saját bevallása szerint sem egyszerű feladat.
„Mostantól kezdve főleg a motorozáshoz leginkább igénybe vett izmok fejlesztésére
koncentrálunk. Bevallom, nem ez a legnehezebb része számomra a felkészülésnek, hanem az, hogy a táplálkozásomra nagyon oda kell figyelnem. Nem titok, nagyon szeretem a magyaros ételeket, amiket nem nevezhetünk épp diétás kosztnak. De
természetesen nem bánom ezt a kis szenvedést, hiszen a számomra fontos cél érdekében ez igen csekély áldozat. Mire kezdődik a szezon és mehetünk az első tesztekre, biztosan nem lesz gondom a fizikai felkészültségemmel. Életem formájában leszek a szezonnyitóra”
– jelentette ki határozott hangon Viki.
Noha a korábbi időszakban igencsak összenőtt ezres Kawasakijával, szíve legmélyén abban reménykedett, talán sikerülhet egy újabb modellre cserélnie. Azonban úgy néz ki, erről egyelőre le kell tennie.


„A motorom, úgy néz ki, marad az eddigi, de az biztos, ha eredményesen szeretnék szerepelni a férfiak mezőnyében, akkor apró változtatásokat kell majd rajta végrehajtani, ha technikailag is a topon szeretnénk lenni a 2013-as szezonban. Egyet ígérhetek, ezzel a 2008-as motorral bizony összeszokott, ütős páros leszünk idén is” – tette hozzá a tervei szerint a megújult Magyar bajnokságban és az Alpok-Adria Bajnokságban induló 20 éves versenyző.

Szöveg és kép: H-Moto Team

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes