Superbike Világbajnokság – APRILIA RACING TEAM 2013

Milánóban mutatta be idei Superbike csapatát az Aprilia. Az 51 világbajnoki címet birtokló márka tavaly a versenyzői trófeát Max Biaggi révén gyűjtötte be, és mellé megkapta a gyártói koszorút is. Ezek után nyilvánvaló a szurkolói elvárás, maradni ezen a magaslaton. Az SBK bajnokságot a gyári motorkerékpárokhoz legközelebb álló masinákkal vívják.

A verseny tapasztalatok átkerülnek az utcai modellekre, és ennek jegyében született a négyhengeres RSV4, különleges V motorjával. A szülőszoba az Aprilia Racing csapata volt, ahol egyidejűleg fejlesztették az utcai változatot a versenymotorral, hogy mindenki számára elérhető legyen ez a technika. Ez az olasz csapat, azonnal az élmezőnybe került 2009-ben a debütálás évében, majd négy világbajnoki címet szerzett (kettős győzelem egyéniben és csapatban), először 2010-ben és 2012-ben újra a Max Biaggi-val. A világbajnok helyére a francia, Sylvain Guintoli érkezett, aki csapattársát Eugene Lavertyt erősíti. A sport igazgató Luigi Dall’Igna marad, ahogy nagy változás nem lesz a garázsokban sem. Laverty 58-as, Guintoli 50-es rajtszámmal indul a mezőnyben. Leo Francesco Mercanti, Aprilia Racing MD: „A Superbike sorozat fontos a márka legújabb történetében. A négy világbajnoki címet, amit nyertünk az elmúlt három évben, egyetlen célt tűzhet ki számunkra, tovább növelni a trófeák számát. A verseny, – mint láttuk tavaly – nagyon éles, a bajnoki címet az utolsó futamon sikerült csak megszereznünk. A Piaggio Group elkötelezett egy ilyen remek utcai motor tovább fejlesztése mellett. A pályán is versenyeznek az innovációk és a műszaki megoldások, amelyeket majd rendelkezésére bocsátja a sport motor szerelmeseinek a gyártó. De addig mi használjuk őket a pályán.”
Luigi Dall’Igna, Aprilia Racing műszaki és sport igazgatója: „Mi készek vagyunk felvállalni az ötödik évad kihívásait. Ez a bajnokság teljes mértékben tükrözi az Aprilia filozófiáját, mert a versenytársak is a gyártáshoz közeli motorokkal vannak jelen, csakúgy, mint az utcán. Elértük az első célt, hogy négy motor álljon a rajtrácson, jó versenyzőkkel. A hivatalos csapatban Eugene Laverty jól ismeri az RSV4-et, és az újonc Sylvain Guintoli képesek elérni a nagyra törő Aprilia Racing Team terveit, amellyel hagyományt és a státuszt teremtenek, mint regnáló bajnok csapat. Az első teszteken Jerez-ben megerősítettek minket ebben, és elvárásainkat nem tartom túlzónak. Mi határozottan számítunk a hosszú és kihívásokkal teli szezonban mindkettőjükre, amelyre jól felkészültek és motiváltak.”

APRILIA
RSV4 SUPERBIKE technikai adatok

Motor

65°
V4 hengeres, hengerenként 4 szelepes, folyadék hűtéses

Lökettérfogat

999
köbcentiméter

Legnagyobb
fordulatszám

15.500 percenként

Legnagyobb
teljesítmény

230 lóerő

Üzemanyag
rendszer

Elektronikus
befecskendezés, 8 befecskendező, legújabb  elektronikus gázkar

Kompresszió

15:1

Váltó

Hat
sebességes, kazettás

Kupplung

Több
tárcsás, olajban futó, csúszó

Elektronika

Aprilia
Racing ECU gyujtás és befecskendezés vezérlés, kipörgés gátló,
optimális gyorsulást elősegítő, első kerék elemelkedését figyelő
rendszer

Váz

Állítható alumínium váz. Alumínium hátsó lengőkar.

Rugózás

Elül: Öhlins TRSP 25 –
Hátul: Öhlins RSP 40

Fék

Brembo

Tömeg

165 kg

Szöveg: Buny

Kép: Piaggio

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes