Harmadik alkalommal került sor a Pannonia Custom Show épített motorok versenyére a Motomotion kiállítás keretei között. Nagyjából úgy kell elképzelni a
Szombathelytől negyven kilométerre Felsőőrön (Oberwart) megrendezett kiállítást, mint az AMTS-t, csak néhány számmal kisebb méretben. Persze más különbségek is vannak, de erről majd a megfelelő helyen úgyis lesz szó. A három napos eseményen képviseltette magát az autó szakma, az oldtimerek és a motoros társadalom.

A legnagyobb csarnokot a gépkocsik foglalták el, ez a kereskedők bemutatkozásának lehetősége.

A környéken tevékenykedő márka képviseletek önálló standokon mutatták be portékájukat az üzletkötés nem titkolt szándékával. Ezen a területen csak halk ajtó csapódások törték meg a csendet. Jó is volt ez így, a kitűzős eladók nyugodtan beszélgethettek leendő vevőikkel. Kicsit meglepett, hogy a robogósok az autók között állítottak ki, és nem a motorokhoz kapcsolták magukat. Átsétálva a következő kiállító térbe, az osztrák bajnokságot nyert Forma autó és egy 1967-es évjáratú, szép állapotú Ford Mustang mellett egy Nascar replika vonzotta az érdeklődők tekintetét, már aki nem a Forma-1 szimulátor kipróbálása miatt várakozott éppen. A köztes átvezető csarnokban kaptak helyet az „öregek”.

Jobbra a motorok, balra az autók rajongói nézegethették az egyik veterán klub járműveit. A motorok között minden Puch eladó sorban volt, a Vespa Múzeum kiállított darabjaira azonban nem lehetett licitálni. A kocsik között fedeztem fel életem első igazi nagy motorjának testvérét, egy CB 500 Four képében. A szépen karbantartott motoron végig nézve, magam is nosztalgikus hangulatba kerültem. Az első szimpla fék egy dugattyús nyerge, a hátsó dobfék, a blokk oldalán található berúgókar (biztos, ami biztos, hátha nem forgat az önindító), valamint a műszerfal életem egy szép időszakát idézte vissza. Szemben vele régi angol motorok szépen felújított állapotban mutatták, honnan indult a motorgyártás a múlt évszázad első évtizedeiben.

A szűk csarnokból ismét egy nagyobba lehetett jutni. Itt igazi motoros találkozókra jellemző hangulatot varázsoltak a szervezők. A nagy színpadon, hol egy rockabilly banda játszott, hol a kiállító cégek képviselői mondták el, miért érdemes szemügyre venni a portékájukat. Középen tematikus sorokban várták a szavazatokat a versenyre nevezett gépek. Külön a H-D építések, a régi gépek, és a modern átalakítások. Az EMAT-hoz képest sokkal több információval szolgáltak a kiállítók, mert a motorok előtti táblán a készítő neve mellett, az építés éve, az eredeti évjárat, és a felhasznált kiegészítőket gyártó cégek is megemlítésre kerültek. Ezekből az adatokból kiderült, hogy nagyon sok hazai építő méretteti meg magát ezen a versenyen.

Munkáikat nézve, semmi szégyenkezni valójuk nincsen ötlet és megvalósítás terén. A belépőhöz kapott szavazólapon néhány adat feltüntetése után egy számjegy beírásával lehetett a legjobban tetsző motorra voksolni. A csarnok másik felében márkakereskedők, illetve kiegészítő gyártók várták az érdeklődőket. A Zodiac standján régi ismerőssel találkoztam, aki elmondta, hogy a szomszéd standon kiállító kipufogó gyártó is magyar cég, illetve egy kicsit arrébb magyar kolbászt is lehet kapni, ha valaki hazai ízekre vágyna. A legjobban az Indian és Victory márkákat bemutató rész tetszett. Valahol értem, hogy itthon ezekre a motorokra igen csekély lenne a kereslet, mégis üde színfoltjai lennének a hazai utaknak, ha kaphatóak lennének. A Victory modernebb vonalakkal, az Indian a hagyomány és a modern stílus közötti megjelenéssel kívánja elnyerni a vevők kegyeit.

A kontrasztot hangsúlyozva, egy BMW kereskedő állított ki mellettük. Az olasz gyártókat hiányoltam egy kicsit, de a déliek más stílusban jeleskednek inkább. Külön standokon egy-egy autó és motor építésre szakosodott vállalkozás mutatta be legújabb fejlesztéseit. A csarnok hátsó részében klubok, motor tuningolással foglalkozó cég és a Royal Enfield képviselője vonultatták fel termékeiket. Egy kisebb hátsó kiállító térben az amerikai limuzinok mellett, fellelt állapotban lévő veterán cirkáló várta szebb jövőjét. Innen már csak az autó hi-fi bemutató terembe lehetett átsétálni. A nagy csarnokban körben álldogáltak az autók, de elvesztek a térben. A látogatók is csak lézengtek ezen a részen, nem volt túl nagy az érdeklődés az ilyen irányú tuning iránt. A külső helyszínen streetfighter show, illetve roncs autó verseny bemutató várta az érdeklődőket. A hűvös idő miatt inkább mindenki a fedett részen nézelődött. Ami igazán megfogott a kiállításban, az a szervezés volt. Hiába kevesebb a látogató, kisebb a kiállító tér, mégis sokkal kényelmesebb volt minden. Az első és legfontosabb szempont, hogy közvetlen a kiállítási csarnokok bejárata mellett lehetett megállni gépkocsival. A szombat délutáni csúcs időszakban is maximum néhány száz métert kellett gyalogolni a kocsitól a bejáratig. Ja, a parkolás ingyenes! A bejáratnál németül köszöntöttek minket, majd megkérdezték honnan érkeztünk, és már váltottak is magyar nyelvre, hogy egyszerűbb legyen a kommunikáció.

A ruhatár ingyenes, bármit le lehet rakni, ott is értették nyelvünket, és segítőkészek voltak a regisztrációs lap kitöltése során. Elmondták, ha ki szeretnénk menni a kocsinkhoz valamiért, akkor szóljunk és adnak karszalagot, amivel vissza lehet majd jönni. A közönség nagy
része Ausztriából érkezett, de magyarok is voltak szép számmal. A csarnokok témájához stílusosan igazodott az étkezési lehetőség. Az autó szalonok világához a fehér terítő, a kiszolgáló személyzet öltözete, a központi pult igényes kialakítása passzolt leginkább. Ugyanez fogadott a veteránoknál kisebb térben, míg a motorosoknál a söntéseket idéző pult, fapadok és a virsli volt a főszereplő. Azt hiszem érdemes lesz jövőre a benzinnel fertőzötteknek nagyobb számban kilátogatni ide, mert megérdemli a rendezvény, hogy naggyá nője ki magát.

Szöveg és kép: Buny