Stylmartin újdonságok

A milánói közönség előtt mutatkozott be az olasz gyártó legújabb sorozata, amely alapjaiban nem hoz újdonságot, mégis a divatos színek, és a felhasznált anyagok révén megérdemelték, hogy az Egyesült Államok kedvelt motoros kiránduló helyeiről kapják nevüket. A Stylmartin cég eleinte pályára szánt és off-road lábbeliket készített kifejezetten a versenyzőknek, azonban mára már jobban odafigyel a városi és a túra stílusokat kedvelő motorosokra.

A márka bebizonyította, hogy képes követni, és felkészülni a fejlődés révén megkövetelt igényeknek.

A motorosoknak szánt lábbeliknél nem tévesztette szem elől a szükséges technikai jellemzőket (boka védő, a sebességváltó párna, vízszigetelés, stb), és gyakran alkalmaz innovatív színeket és megjelenést. A cipők terén a földrajzi névvel három modell került bemutatásra, amelynek alapjai azonosak, eltekintve a különböző alak miatt, ami a férfiak és a nők lába közötti különbségből adódik. A Jackson a legalkalmasabb a téli szezonban is motorozók számára. A bőr felsőrész “pull-up” és víztaszító réteg, valamint a belső vízhatlan és légáteresztő membránnal teszik teljesen vízállóvá a cipőt.

A kék és a zöld színek párosítása nem volt könnyű feladat, különösen egy cipő esetében, de tökéletesen kiegészítik egymást a megfelelő árnyalatok. Méretek: 36-47-ig. A Richmond ideális a tavaszi és nyári használatra. A vízálló membrán helyén puha levegő-hálós béléssel készítik, lime zöld tónusú felső betétekkel és
„öregített” bőr felső résszről lehet felismerni. Méretek: 36-47-ig.
A Charleston elkötelezett a hölgyek kényelme mellett, és mintha a női lábra öntötték volna.

Itt a Stylmartin már enyhített a szín összeállításon, hogy kiemelje a mintát a nyomtatott textil felsőn, amely kiegészül bőr betétekkel. A “high-tech ” és a “régies” megjelenés együtt, egy divatos és modern cipőt hozott létre. Könnyű és légáteresztő, köszönhetően a hálós bélésnek, és a nyári viselést ajánlja a gyártó. Méretek: 36-42-ig. További részletekkel a hazai forgalmazó szolgál az érdeklődőknek.

Szöveg: Buny

Kép:Stylmartin

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes