Németország bevételére készül a 220 Volt H-Moto Team

Immár lehullott a függöny minden titokról, így pontosan tudható, hogy a 220 Volt H-Moto Team versenyzői mely bajnokságokban törnek győzelemre a 2017-es szezonban. A fő irány ezúttal Németország, ahol az olyan tapasztalt motorosok, mint Györfi Alen, Gyutai Adrián, Bódis Richárd és a fiatal Kovács Bálint az IDM különböző kategóriáiban áll rajthoz, míg az ifjú tehetségek a magyar-cseh-szlovák kispályás utánpótlás bajnokságban húzzák majd a gázt. Jó hír, miszerint ettől az évtől kezdve a Magyar Suzuki Zrt. stratégiai partnere lett a 220 Volt H-Moto Team-nek.

A 220 Volt H-Moto Team versenyzőinek idei felkészülésének újabb állomása záródott le nemrég, amikor a Vigadó étteremben, egy sajtótájékoztató keretén belül valamennyi csapattag bemutatkozott a nyilvánosságnak.

A télen, a spanyolországi Almeriában kétszer edzőtáborozó motorosok elárulták, ki melyik bajnokságban húzza a 2017-es szezonban a gázt. A tapasztaltabbak közül Györfi Alen, Bódis Ricsi, Gyutai Adrián és Kovács Bálint a német nemzeti bajnokságban, az IDM-ben indul, Kakuszi Ádám és Somosi Alexander a szintén német szervezésű ADAC KTM Cup sorozatban igyekszik minél jobb eredményt elérni, míg Kis Viktória a spanyol női kupasorozatban próbálja ki magát. Vincze Hanna, Szilárd Zalán, Varga Tibi, Kecskés Tomi és Bence, Szilágyi Krisztián és Milán, Kovács Zoltán és a szlovák Misko Bem pedig a MAMS Kispályás Utánpótlás Bajnokság cseh-szlovák-magyar sorozatának különböző kategóriáiban áll majd rajthoz. Elsősorban a tanulás és a töretlen fejlődés a célja a korábban már nemzetközi szinten is bizonyító Bódis Richárdnak és Gyutai Adriánnak, a H-Moto Team versenyzőinek az IDM mezőnyében.

Mindkét motoros kiemelte, hogy a téli időszakban elvégzett, kétszer egyhetes spanyolországi edzőtábor nagyon hasznosnak bizonyult, s mindketten nagy várakozásokkal tekintenek az idei szezonra. Bódis egy 1000 köbcentiméteres, legújabb fejlesztésű gyári Suzuki GSX-R1000-rel, míg Gyutai egy Yamaha R6 nyergében száll harcba a bajnoki pontokért.
“A tavalyi évem nem sikerült túl jól, a felét ki is kellett hagynom, ezért most nagy kihívás lesz egy neves sorozatban visszatérni egy számomra új motorral. Úgy érzem, hogy először
vissza kell szoknom a versenyszituációkhoz, illetve tökéletesen ki kell ismernem a motort, utána pedig, az év második felében folyamatosan szeretnék az első ötben végezni, és eséllyel küzdeni a dobogóra kerülésért”
– jelentette ki Gyutai Adrián, aki négy év után tért vissza a csapathoz.
“Nagyon várom már a májusi rajtot, mert ez egy komoly sorozat, neves ellenfelekkel, ráadásul számomra a kategória és a versenymotor is teljesen új. Az idei évre egyelőre nem tűztem ki konkrét célokat az eredmények szempontjából, inkább abban bízom, hogy
alulról építkezve az év második felében már harcban lehetek a legjobbakkal”
– mondta Bódis Richárd.


A 220 Volt H-Moto Team 23 éves versenyzőjének nem akármilyen partnere lesz ebben a szezonban, ugyanis a Magyar Suzuki Zrt. stratégiai partneri szerződést kötött Magyarország legnagyobb gyorsasági motoros csapatával, és ennek értelmében minden
segítséget megadnak Bódis Richárdnak a minél jobb szerepléshez.
A Magyar Suzuki Zrt. és a 220 Volt H-Moto Team csapata között egy többszintű
stratégiai együttműködés született a 2017-es szezonban. Cégünk célja, hogy IDM bajnokságában Bódis Ricsi az új Suzuki GSX-R1000-rel minél jobb helyezést érhessen el, sőt, abban bízunk, hogy akár a dobogóra is felállhat valamelyik futam után. Büszkék vagyunk arra, hogy ilyen komoly bajnokságban méretteti meg magát Ricsi, és azt reméljük, hogy az eredményeivel közösen fogjuk tudni népszerűsíteni a motorsportot és a motorozást. Az együttműködéstől elsősorban sikereket és jó eredményeket várunk, ugyanakkor törekszünk a közös célok megvalósítására.”
– árulta el Fleischer Jefte, a Magyar Suzuki Zrt. Regionális Motorkerékpár Marketing Managere.


A 220 Volt H-Moto Team összesen 16 versenyzővel vág neki a 2017-es idénynek hazai és nemzetközi szinten. A csapatot sportigazgatóként a korábban versenyzőként Európa-, és
világbajnoki futamokon is szerepelt Rizmayer Gábor irányítja.

Szöveg és kép: publica.hu

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes