Elmarad a Budapest Motor Fesztivál

A Hungexpo Zrt. értesíti a közönséget, hogy a február 23–25. között esedékes Budapest Motor Fesztivál elmarad. A cég minden körülményt mérlegelve a látogatók érdekében hozta meg ezt a nehéz döntést, miután a nagy motor importőr cégek egy része jelezte, hogy idén nem vesz részt a szezonnyitó rendezvényen.

Miután a nagy motor importőr cégek egy része jelezte, hogy idén nem vesz részt a szezonnyitó rendezvényen, a Hungexpo az utolsó pillanatig tárgyalt a legjelentősebb márkákat forgalmazó kereskedőkkel és potenciális kiállítókkal, azonban támogatás hiányában több partner is visszalépett a megjelenéstől.

A Hungexpo számára a látogatók és kiállítók elégedettsége a legfontosabb érték, a cég vezetése úgy véli, hogy a jelen körülmények között nem tudja biztosítani a megszokott színvonalú motoros seregszemlét, és a piaci szereplőkkel együttműködve a jövő évi kiállítás megszervezésére koncentrál.

A cél továbbra is az, hogy fenntartva a folyamatos véleménycserét a szakma képviselőivel, az ország legnagyobb ilyen típusú rendezvényét kínálják évről-évre a mintegy 30 ezer érdeklődő látogatónak. A már megvásárolt jegyek árát a szervezők visszatérítik, a kellemetlenségért elnézést kérnek.

Szöveg: Hungexpo Zrt.

Kép: Motour

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes