Súlyos bukás után dobogó

A H-Moto Team versenyzői az elmúlt hétvégén a Pannoniaringen folytatták idei szezonjukat a magyar bajnokságban. Az ezresek között az idén az előző két futamot megnyerő Kovács Bálint ezúttal két tizeddel a második helyre szorult, míg az SSP 300-as mezőnyben Kakuszi Ádám a hetedik helyet szerezte meg.

Az elmúlt vasárnap a hazai gyorsasági motorsport legjobbjai a Pannoniaringen folytatták az idei bajnoki szezont.

A H-Moto Team két versenyzője is rajthoz áll a versenyen, és végül mindketten teljesítették a viadalt, sok fontos pontot begyűjtve. Az új kategóriában, az SSP 300-ban állt rajthoz Kakuszi Ádám, akinek a magyar bajnoki kitűnő erőfelmérő a német ADAC Junior Cup versenyeihez. A fiatal tehetség ezúttal nem találta magát a pályán, ám így is fontos pontokat szerzett, hiszen a hetedik pozícióból rajtolva végül megtartva a helyét a 7. lett, és kilenc ponttal gazdagodott összetettben.
Jól éreztem magam a versenyen, de ha az igazat akarom mondani, bizony nem nagyon
találtam magam a pályán. Ugyan az eddigi legjobb köridőmön sikerült két másodpercet javítanom, de a futamon többet vártam magamtól az eddigi két dobogós helyem után.

Állítottunk a motor futóművén, így abban reménykedem, minél hamarabb újra pályára
gurulhatok, hogy minél jobban felkészülhessek a következő ADAC-versenyre
” – jelentette ki Kakuszi Ádám.
Kovács Bálint eddig mindkét hazai futamot megnyerte, így most is esélyesként indult a
mesterhármas reményében a pannoniaringi megmérettetésen. Ezúttal azonban elpártolt tőle a szerencse, hiszen az első időmérőn a hétvége leggyorsabb körét nem mérte a transpandere műszaki okokból, míg a második kvalifikációs tréningen hatalmasat bukott, így sokáig még az is kérdéses volt, vajon elindulhat-e a futamon. Végül a csapat bravúros munkájának köszönhetően elrajtolhatott a második helyről, és végül ha csak két tizeddel
is, de ezúttal kikapott legnagyobb hazai ellenfelétől, ám ennek ellenére összetettben továbbra is az élen áll.


Sajnos ez a verseny nem úgy alakult, ahogy terveztem, de a körülményekhez képest
szerintem a csapattal együtt én is kihoztam a hétvégéből a maximumot. A bukásnál nagyon megütöttem a vállam, ám mivel a csapat hihetetlen bravúrral összerakta, illetve versenyképessé tette a Suzukit, én is túltettem magam a fájdalmaimon. Az előzmények után elégedett vagyok azzal, hogy a pályát jól ismerő ellenfelemtől csak két tizeddel kaptam ki, és továbbra is  vezetem a bajnokságot az ezresek között”
– mondta Kovács
Bálint, aki legközelebb a július 7-8-i hétvégén ül motorra a német IDM-hez tartozó Suzuki Cup futamán.

Szöveg és kép: H-Moto Team

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes