Yamaha Ténéré 700 World Raid: szélsőségekre tesztelve

Az új Yamaha túra motorkerékpárok fejlesztésének első jelei már 2016-ban, a T7 tanulmánymodell bemutatásával megmutatkoztak. Világszerte több kiállításon is részt vett, mindenhol hatalmas érdeklődés övezte, és a motorosok ízelítőt kaphattak a jövőből – 2017-ben a Yamaha bemutatta a Ténéré 700 World Raid prototípust, amelyet már csak egyetlen lépes választott el a sorozatgyártásba kerülő modelltől. 2017 óta a Ténéré 700 World Raid prototípus körbejárta a világ legfontosabb pontjait, és a fejlesztési periódus alatt a motorkerékpárt a legextrémebb körülmények között tesztelték a legnagyobb kihívást jelentő terepeken, szélsőséges időjárási feltételek mellett.

A motort számos profi motorosból álló csapat teszteli, soraikban a többszörös Dakar-győztes Stéphane Peterhansellel és a Yamalube Yamaha Official Rally Team versenyzőivel, többek között Adrien van Beverennel és Rodney Faggoterrel.

Yamaha XTZ 700 Tenere – 2019


Így a World Raid prototípus a világ minden pontján a teljesítőképessége határán teljesít, legyen szó Ausztrália legkietlenebb tájairól vagy Dél-Amerika kegyetlen sivatagjairól. A motorkerékpár fejlesztésébe ölt több ezer óra mellett a Ténéré 700 World Raid programját más események is színesítették: a Yamaha meghívására több száz helyi motoros tekinthette meg a motorkerékpár kialakítását, hozzáadott ötleteikkel segítették megalkotni a végleges, gyártásra kerülő modellt.

Yamaha XTZ 700 Tenere – 2019

Négyütemű, 689 cm³-es CP2 motor, túrabeállításokkal

A vállalat legnépszerűbb modelljeiben megtalálható motorok fejlesztésével a Yamaha forradalmasította a motorok világát, az új Ténéré 700 modellt pedig a méltán híres 689 cm³-es, soros, kéthengeres motor hajtja. A kompakt CP2 motor legfontosabb jellemzői közé tartozik az erőteljes lineáris nyomatékleadás, amely az azonnali gázreakció mellett kiemelkedő gyorsulást is biztosít – ez a tulajdonság pedig a terepen és úton is sokoldalúvá teszi a modellt.

Yamaha XTZ 700 Tenere – 2019

Maximális nyomatékot már 6500 ford/perc értéken ad, – így a motor ideális egyensúlyt tart fent a teljesítmény és a kezelhetőség között – a gazdaságos üzemanyag fogyasztásnak is köszönhetően a Ténéré 700 képes nagy távolságokat is megtenni, anélkül, hogy tankolásra lenne szüksége. A túramotorosok egyedi kívánalmainak teljesítésére az utolsó sebességfokozatot optimalizálták, és a modellenként eltérő üzemanyag befecskendezési beállításoknak köszönhetően a motorkerékpár kiemelkedően sokoldalú, lenyűgöző teljesítményre képes.

Új, könnyű, kettős bölcsőt formázó acélváz

A Ténéré 700 fejlesztése során az egyik legfontosabb szempont a keskeny és könnyű váz kialakítása volt, amely ideális az út- és terepviszonyokhoz is.

Yamaha XTZ 700 Tenere – 2019

Ennek érdekében a Yamaha mérnökei egy teljesen új, könnyű, kettős bölcsőt formázó acélvázat fejlesztettek ki, amely a könnyű súlyt a határtalan erővel ötvözi, így a modell mindenféle körülményhez ideális választás. Az 1590 mm-es tengelytávval és keskeny karosszériával rendelkező modell strapabíró váza könnyed kezelhetőséget és gyors reagálást biztosít, a 240 mm-es hasmagassággal pedig a Ténéré 700 még a legnehezebb terepen is megóvja a motorost a bajtól.

Yamaha XTZ 700 Tenere – 2019

Keskeny, kompakt és ergonomikus kialakítás és ülésforma

Az előtted álló terephez mérten helyezheted testsúlyodat előrébb vagy hátrébb, ez pedig
kulcsfontosságú, ha a nehéz terepviszonyok mellett is tökéletes kezelhetőséget szeretnél. Ezért a Ténéré 700 modell 880 mm-es ülésmagassága és keskeny kialakítása tökéletes agilitást biztosít a motoros számára. A kompakt és keskeny üzemanyagtartálynak köszönhetően a motoros ülő és álló helyzetben is biztonságban érezheti magát, minden szituációban, akár terepen, akár aszfalton magabiztosan vezethet, és tökéletesen ura lehet a járműnek.

Yamaha XTZ 700 Tenere – 2019

Agresszív, versenyzésre tervezett fejidom, négy LED-fényszóróval

Az új Ténéré 700 különleges fényszóróját a Yamaha legutóbbi, gyári motorkerékpárja és a T7 tanulmánymodellje ihlette. Az összesen négy darab LED-fényszóró erőteljes fényt ad, amely a legsötétebb tájakat is be tudja világítani. A 2+2 elrendezésű fényszórókat fényszórófoglalat védi – emellett további két LED-es helyzetjelző található alul – az erőteljes kialakítás céltudatosabb megjelenéssel párosul, amely jól illik az új túra-motorkerékpár lenyűgöző karakteréhez.

Yamaha XTZ 700 Tenere – 2019

Állítható, hosszú utas, 43 mm-es fordított villák

Terepviszonyok mellett a lehető legjobb felfüggesztésre van szükséged, a Ténéré 700 hosszú utakkal rendelkező villái támasztják alá a legjobban, hogy ezt a motorkerékpárt komolyan kell venni, hiszen kategória első terep tulajdonságokkal rendelkezik. A hajlással szemben ellenálló, 43 mm-es villák még a legextrémebb terepen is tökéletesen teljesítenek, kiváló kormányozhatóságot biztosítanak, a 210 mm-es rugóúttal még a legnehezebb terepnek is magabiztosan lehet nekivágni. A versenyzésre tervezett első villák a tökéletes csillapítás mellett nagy fokú kényelmet is biztosítanak, miközben közúton a motorkerékpár könnyen kezelhető: mindez az egyik legjobb és hosszú távokra az egyik legkényelmesebb motorkerékpárrá teszi a Ténéré 700 modellt.

Yamaha XTZ 700 Tenere – 2019

Állítható hátsó lengéscsillapító

A Ténéré 700 versenyzéshez tervezett, lengőkaros hátsó felfüggesztési rendszerrel rendelkezik, amely egyenletes és progresszív mozgást tesz lehetővé a maximális vezetői
kényelem érdekében. A kis rugózatlan tömeget könnyű, alumínium lengőkarral, 200 mm-es rugóúttal a legnehezebb terepviszonyokkal is megbirkózik, miközben kényelmet is biztosít motorosának. Szintén fontos tulajdonság a külső állítószerkezet, amellyel útközben is hangolható a csillapítás, így a vezetési körülményekhez gyorsan és egyszerűen alkalmassá tehető.

Yamaha XTZ 700 Tenere – 2019

Rali stílusú műszerfal, kónuszos kormánnyal

Az új Ténéré 700 rali stílusú műszerfala mögött ülve magadba szívhatod az új generációs
túra motorkerékpár tiszta Dakar karakterét, ami arra inspirál, hogy felfedezőútra indulj. A kompakt, ralis szélvédő és az orrburkolat légterelői kiválóan védenek a széltől, miközben igazodnak a motorkerékpár keskeny és könnyű karakteréhez. A versenymotorokra jellemző kónuszos kormány kényelmes üléshelyzetet biztosít, ülő- és állóhelyzetben is.

21 colos első és 18 colos hátsó küllős kerekek

Ahogy a kiváló műszaki jellemzőkkel rendelkező első és hátsó felfüggesztés is, a küllős kerekek is jól példázzák, hogy miért tökéletes választás ez a modell a terepmotorozáshoz.

Yamaha XTZ 700 Tenere – 2019

A könnyű kerekek a nehéz terepen történő vezetés során is hatékonyan nyelik el a folyamatos egyenetlenségeket. A Pirelli Scorpion Rally STR típusú gumiabroncsok s gyári alapfelszereltség részét képezik, 21 colos első és 18 colos hátsó kerekekkel rendelkezik, amihez gumiabroncsok széles választékából a saját igényeidnek megfelelően terephez ajánlott enduro mintázatúakat, vagy az egész éves közúti- és terepviszonyokhoz ideális kettős sportgumikat is lehet választani.

Keskeny, nagy kapacitású, 16 literes üzemanyagtartály

Az új generációs túra motorkerékpár fejlesztése során az egyik fő szempont az volt, hogy a Ténéré 700 a kiváló tulajdonságai mellett, tökéletes útitárs legyen a hosszútávú túrákon.
A keskeny kialakítás ellenére az üzemanyagtartály 16 literes kapacitással rendelkezik, az elkeskenyedő hátsó rész pedig a motoros mozgását és a tökéletes térdtámaszt hivatott biztosítani. Akár ülő-, akár állóhelyzetben vezetsz, a hosszútávú utakra tervezett üzemanyagtartály kompakt méretei megkönnyítik a testsúlyod áthelyezését – a gazdaságos, kéthengeres motornak köszönhetően 16 liternyi üzemanyag több mint 350 km-re elegendő, így a Ténéré 700 egész évben, a legkülönbözőbb utakra a tökéletes választás.

Yamaha XTZ 700 Tenere – 2019

Állítható ABS funkció

A fékrendszer dupla, 282 mm-es, hullámos első tárcsafékekből és 245 mm-es hullámos hátsó tárcsafékből áll, amely bármilyen sebesség, út- és terepviszony mellett nagy fékezőerőt biztosít. Terepmotorozáskor kikapcsolható az ABS, álló helyzetben aktiválhatod.

A motoros megfelelő védelme

Hosszú utakon a szélvédő és az elülső burkolat megfelelően véd a szél és az időjárási hatások ellen. A motorkerékpár keskeny és kompakt vázára szorosan rá lehet dőlni, így kikerülhetsz a fő légáramból. A szél- és vízterelő mellett a műanyag kézvédők is védik a motorost az előtted haladó járműről fölverődő kövektől és kavicsoktól, ha pedig a természetben motorozol, szintén megfelelő védelmet nyújtanak a faágak és lombok ellen. Terepen jól védik a kezet esés okozta sérülésektől.
Színek: Ceramic Ice, fehér, fekete.

Szöveg és kép: Yamaha Motor Magyarország

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes