Honda CBR1000RR Fireblade

A CBR1000RR Fireblade és a CBR1000RR Fireblade SP nemcsak műszakilag, hanem esztétikailag is megváltozott, kijelenthetjük tehát, hogy a legendás gépek még szebb, gyorsabb és kezelhetőbb formában folytatják pályafutásukat 2019-ben. A kimagasló képességek ezúttal is a Honda és a HRC MotoGP-csapat mélyre ható, lelkiismeretes munkájának tudhatók be, így újfent világbajnok technikát üdvözölhetünk a CBR1000RR Fireblade személyében.

Honda Állítható Nyomatékszabályozó (HSTC)
A HSTC módosításának eredményeként a – nagyobb gázmozdulatokkal és mélyebb döntésekkel járó – pályamotorozások során még kezesebben viselkedik a CBR1000RR Fireblade.

Honda CBR1000RR Fireblade 2019


Mivel az intelligens vezérlőegység immáron a hátsó gumi profilját is figyelembe veszi számításai során, a motor még egyenletesebben és precízebben fekszik az íveken. A rendszer hatékonyabb működése a kanyarok kijáratánál is érezhető, így még magabiztosabban gyorsíthat ki a pilóta.
Egykerekezés-gátló
Sok pályamotoros szeretné, ha az Egykerekezés-gátló a maximumon, a HSTC pedig a minimumon működne, hiszen ez a beállítás lehetőséget ad a hátsó kerék kipörgetésére, illetve a sodródásra, ugyanakkor megakadályozza, hogy az első kerék elemelkedjen a talajtól, és emiatt a pilótának visszafogottabban kelljen lassítania.

Honda CBR1000RR Fireblade 2019

Míg a 2017-es modelleken alacsony szintre állított HSTC-nél az Egykerekezés-gátló is alacsony szinten avatkozott be, a 2019-es CBR1000RR Fireblade-nél egymástól függetlenül is szabályozható a két eszköz. Ráadásul a rendszer kényesen ügyel rá, hogy – a kerék elemelkedésének mértékétől függetlenül – mindig lágyan érjen talajt az abroncs, tehát a pilóta minden idegszálával a gyorsításra koncentrálhat és a lehető legjobb köridőt érheti el.

Honda CBR1000RR Fireblade 2019

Igazodván a kibővült lehetőségekhez, a TFT-kijelzőn egy újabb ikon, pontosabban egy „W” betű tűnt fel, ami az angol Wheelie Control, azaz Egykerekezés-gátló kifejezésre utal, és a háromállású eszköz működéséről tájékoztatja a pilótát. A modern műszeregység emellett természetesen a Motorfék- és a Teljesítményszabályozó, valamint a HSTC beállításait is megjeleníti.
Gázreakció a kanyar bejáratánál
Pályamotorozásnál gyakorta előfordul, hogy teljesen nyitott gázállást hirtelen teljesen zárt követ.

Honda CBR1000RR Fireblade 2019

Hogy a markolat visszaengedésekor minél nagyobb legyen a lassulás mértéke, az elektronikus gázmarkolat motorjának teljesítményét megnövelték. Ebből fakadóan 45 százalékkal rövidebb idő alatt esik vissza a fordulatszám, ha a pilóta teljes gázállásnál csavarja vissza a markolatot. Ez a megoldás erőteljesebb, egyúttal kifinomultabb lassításokat szavatol, és magabiztosabbá teszi a vezetőt a kanyarok bejáratában.

Honda CBR1000RR Fireblade 2019

Gázreakció a kanyar kijáratánál
A HRC MotoGP-csapat által begyűjtött adatok azt mutatták, hogy nagyobb nyomaték is leadható lenne, mikor a kanyarokból kifelé jövet, középállásból csavarja tovább a gázmarkolatot a pilóta, ezért úgy programozták át a rendszert, hogy ebben a tartományban – különösképpen Power Mode 1. üzemmódra kapcsolva – nagyobb motorerő jelentkezzen. Az eredmény főként versenypályán, nagy tapadású abroncsokkal lenyűgöző: a motor gyorsabb, a köridő rövidebb, a pilóta boldogabb…
Blokkolásgátló (ABS)
Hogy a fékteljesítmény tovább javuljon, ezentúl nagy sebességű pályamotorozásnál „megengedőbb” lesz a blokkolásgátló.

Honda CBR1000RR Fireblade 2019

Fényezések választéka
A Matt Ballistic Black Metallic fényezésű CBR1000RR Fireblade-ek ezentúl piros helyett ezüst betétekkel gördülnek ki a gyárkapun, míg a Grand Prix Red színösszeállításnál hangsúlyosabbá válnak a felső idomokon futó, fehér csíkok. Némiképp változik a Grand Prix Red HRC Tricolor-ba öltöztetett kivitel is, esetében látványosabb fehér és kék vonalak gondoskodnak a lenyűgöző megjelenésről.

Szöveg és kép: Honda

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes