Honda Vision 110 – 2021

Az Európában 2012-ben bemutatott Vision 110 azért látott napvilágot, hogy megbízható, élvezetes, egyben megfizethető motorral közlekedhessenek a nap mint nap útra kelő ingázók. Jól tudták a mérnökök, hogy a kedvező ár, a tartósság, a biztonság és a könnyed kezelhetőség a célközönség legfontosabb elvárásai között szerepel, így ezek voltak a tervezők elsődleges szempontjai is.

Munkájukat siker koronázta, elvégre kiforrott technikájával, elektronikus üzemanyag-befecskendezőjével és takarékos eSP erőforrásával igazi közönségkedvenc lett a léghűtéses Vision 110.

HONDA VISION 110 – 2021


Mindemellett a kiváló úttartást szavatoló vázkonstrukció, a biztonságos lassításért felelő, kombinált fékrendszer (CBS) és a tárolórekeszek sokasága is nagyban hozzájárult népszerűségéhez.
Nem előzmény nélküli a Honda tündöklése az ingázómotorok piacán, hiszen 1954-ben jelent meg a vállalat első robogója, a Juno K. Ez a modell igazi különlegesség volt, ugyanis rendhagyó alapanyagokból és újszerű technológiával állították elő.

HONDA VISION 110 – 2021

Négy évvel később leleplezték az ikonikus, négyütemű Super Cubot, amiből több mint százmillió darab talált gazdára, így a világ legnagyobb darabszámban értékesített motorkerékpárja lett. Örökzöld mivoltáról és időtálló értékeiről árulkodik, hogy napjainkban is roppant nagy népszerűségnek örvend.
Természetesen az idő múlásával változnak a vásárlók igényei, ezért az új Vision 110 még elmésebb, könnyedebb és sokoldalúbb elődjénél.

HONDA VISION 110 – 2021

Formavilágán csak annyit módosítottak, hogy megfeleljen a jelenkori trendnek, de továbbra is megőrizze jellemző vonásait és egyből felismerhető legyen.
A modellfrissítés legfontosabb elemei között találjuk az új Smart Architecture Frame (eSAF) vázszerkezetet és a továbbfejlesztett, még gazdaságosabb, léghűtéses eSP erőforrást.
Feltétlenül említést érdemel az új kijelzőegység és az alapáras Smart Key intelligens kulcs, főként, hogy utóbbival gombnyomásra felnyitható az ülés is, így könnyedén pakolhatunk az alatta megbúvó csomagtérbe.

HONDA VISION 110 – 2021

Stílus és felszereltség
Noha egyszerű, kedvező árú ingázómotorról van szó, a Vision 110 is pont olyan kimagasló minőségű és elegáns, mint bármely másik Honda. Ráadásul a 2021-es változat merőben új köntösben lép színre – elegáns, letisztult, dinamizmust sugárzó formavilág jellemzi. Akárcsak a közkedvelt SH család tagjai, a Vision 110 is felegyenesedett testtartásban vezethető, és a síkpadlós kialakításnak köszönhetően bőven jut hely a lábnak. Használati értékét tovább fokozza, hogy immáron 17,7 literes csomagtartó lapul meg a nyereg alatt és egy könnyen leolvasható műszeregységen jelennek meg a legfontosabb adatok, amely kombinálja az analóg sebességmérőt egy LCD-kijelzővel.

HONDA VISION 110 – 2021

Nagyban megkönnyíti a mindennapi használatot, hogy a Smart Key rendszer is, az árat ellenben nem növeli, ugyanis 2021-es modellváltozathoz alapáron adja a Honda. Működésének lényege, hogy tulajdonképpen soha nem kell elővenni a – rádióadóval ellátott – kulcsot, ha közel van a motorhoz, szabadon felnyitható az ülés, illetve elfordítható a gyújtáskapcsoló.A 2021-es Vision 110 vásárlói az alábbi színárnyalatok közül választhatnak: fehér (Pearl Jasmine White), fekete (Poseidon Black Metallic), vörös (Candy Noble Red), matt fekete (Matt Galaxy Black Metallic).
Erőforrás
A 109,5 cm3-es, léghűtéses, kétszelepes, SOHC-vezérlésű eSP erőforrást alapjaiban módosították és a fejlesztések eredményeként mindössze 22 kg-ot nyom. A megbízhatóságáról és csekély fogyasztásáról híres egyhengeres csúcsteljesítménye 8,7 LE (7500 f./perc), legnagyobb forgatónyomatéka 9 Nm (5750 f./perc).

HONDA VISION 110 – 2021

Furata 47, lökete 63,1 mm, sűrítési viszonya pedig 10:1.
Kétségtelen, hogy a Vision 110 ideális a városban motorozóknak, hiszen rendkívül spontán gázreakciói jóval egyszerűbbé teszik használatát a forgalmas utcákon. Már-már hihetetlen, hogy milyen takarékos a modell: ezúttal 5%-kal csökkent a fogyasztása, így csupán 1,8 L/100 km (WMTC szabvány szerint), vagyis elég 260 km-enként megtölteni a nyereg alatti, 4,9 literes üzemanyagtartályt.
Mindemellett számos súrlódáscsökkentő megoldást alkalmaztak a mérnökök, például önindítóként is szolgáló, elektronikus vezérlésű, szénkefe nélküli, váltakozó áramú generátort építettek be (ACG), illetve mindkét oldalán fogazott szíjat használtak az erőátvitelben.

HONDA VISION 110 – 2021

Az integrált generátort közvetlenül a főtengely végére rögzítették, s mivel a szerkezet nélkülözi az áttételt, valamint a szabadonfutót, működése jelentősen halkabb a hagyományos konstrukcióénál.
Álló helyzetben, behúzott fékkel várakozva az Alapjárat-leállító Rendszer (start&stop) három másodpercnyi alapjárati működés után automatikusan leállítja a motort, majd a gázkar elfordítására azonnal újraindítja. Villámgyors működését több innovatív megoldás együttes alkalmazása tette lehetővé, ilyen például a generátorként is funkcionáló önindító, a szívási folyamat kezdetére beálló főtengely és az automatikus dekompresszor. A 2021-es Vision 110 teljesíti az Euro 5-ös környezetvédelem norma előírásait.

HONDA VISION 110 – 2021

Váz és felfüggesztés
A korábbi acél csőváz helyett könnyebb, továbbfejlesztett Smart Architecture Frame vázszerkezet (eSAF) öleli körbe a Vision 110 erőforrását. A préselt acélelemekből, lézerhegesztéssel összeállított konstrukció ideális merevségű, tartós, nagyban növeli a stabilitást és javítja a kezelhetőséget, vagyis minden kritériumnak megfelel, amit csak támaszthatnak a robogók tulajdonosai – egyszerűen tökéletes városi közlekedésre.

HONDA VISION 110 – 2021

A villaszög 26° 30′, az utánfutás 71 mm, míg a tengelytáv 1280 mm. Ráadásul 2 kg-mal csökkent a menetkész tömeg, tehát kereken 100 kg. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy rendkívül fürge és kezes a Vision 110, azaz a kezdő és a tapasztalt motorosoknak is eszményi választás.
Masszív első villáját úgy hangolták, hogy illeszkedjen a hátsó rugóstag beállításaihoz, öntött alumínium felnijein pedig továbbra is 80/90-16 és 90/90-14 méretű abroncsok feszülnek.

HONDA VISION 110 – 2021

A 220 mm-es átmérőjű első tárcsa és a 130 mm-es hátsó dob között kombinált fékrendszer (CBS) osztja el a fékerőt, ezáltal biztonságosabbá válik a lassítás váratlan helyzetekben, vészfékezés közben is.

Szöveg és kép: Honda

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes