A HUSQVARNA 12 EDRIVE ÉS 16 EDRIVE

A Husqvarna 12eDrive és a 16eDrive a leggyorsabb módja annak, hogy a gyerekek megtanulják a két keréken egyensúlyozás és vezetés alapjait. A „gázkar” által biztosított erőátvitel izgalmával olyan szórakoztatóvá teszi a tanulást, hogy a készségek pillanatok alatt fejlődnek ki, és a kísérletező első lépések hamar az irányításba vetett bizalomhoz vezetnek.

A 12eDrive 3-5 éves gyerekek számára készült, 35-51 cm-es belső lábtávolsággal. A holnapi bajnokok saját tempójukban indulhatnak, háromféle erőfokozat közül választhatnak, edzés módban akár 8 km/órás sebességgel, haladó módban pedig maximum 14 km/h-val közlekedhetnek.

Husqvarna 12eDrive és 16eDrive


Az igazi twistgrip fojtószelep lineáris erő leadást biztosít, így a gyerekek megtanulják megfelelően kezelni a „gázkart” és a teljesítményt. A 12eDrive rendkívül alacsony, mindössze 33 cm-es ülésmagassága lehetővé teszi, hogy a fiatal versenyzők álló helyzetben is szilárdan a talajon tartsák a lábukat, és lábbal is könnyedén segíthetik az egyensúlyt menet közben. A 12eDrive 12”-os kompozit kerekekkel, pneumatikus abroncsokkal, és gyerekbarát 7,7 kg-os súlyával (akkumulátorral együtt) könnyen kezelhető.

Husqvarna 12eDrive és 16eDrive

A Husqvarna 16eDrive az előző koncepciót terjeszti ki a 4 és 8 év közötti gyerekekre, 34 kg-ig, és 45-61 cm-es belső lábhosszig. A 16eDrive 16”-os kompozit kerekekkel rendelkezik és ez a modell is pneumatikus abroncsokon gördül. A három teljesítménymód közül az egyik, akár 21 km/h sebességet is lehetővé tesz, így amikor a gyerekek magabiztosabbnak érzik magukat, gyorsabban haladhatnak a gázkar egyszerű elforgatásával.

Husqvarna 16eDrive

A motorozási készségek gyorsan növekednek az önbizalommal, és a 16eDrive-ot úgy tervezték, hogy ezt a bizalmat erősítse. Az ülésmagasság 43 cm, és az akkumulátorral együtt mindössze 9 kg-os 16eDrive-ot könnyű tolni és felvenni, így a gyerekek hamarosan újra mozgásba lendülhetnek akár egy-egy esés után. Mind a 12eDrive, mind a 16eDrive 60 perces menethez elegendő akkumulátor kapacitást kínál.

Husqvarna 12eDrive

A 12eDrive 2 Ah-s akkumulátorának feltöltése 30-60 percet vesz igénybe, a 16eDrive-ban a 4 Ah-s egységhez 45-60 perces töltési idővel lehet számolni. A gyors töltés azt jelenti, hogy nem kell sokáig leállni, egy opcionális második akkumulátorral folytatódhat a gyakorlás tovább. Alacsony súlyuknak köszönhetően mindkét motorkerékpár könnyen beemelhető egy autó csomagtartójába, így a családi napokon is lehet használni.

Husqvarna 12eDrive és 16eDrive

A Husqvarna 12eDrive és 16eDrive már elérhető a hivatalos Husqvarna márkakereskedőknél, bár elérhetőségük országonként eltérő lehet.

Szöveg: Buny

Kép: Husqvarna

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes