Ducati rendezvények

A bolognai motorkerékpár-gyártó által szervezett exkluzív rendezvény, a #WeRideAsOne első kiadása nagy sikert aratott. Május 7-én, szombaton a Ducati tulajdonosok közössége együtt ünnepelte a márka iránti szenvedélyét. Az esemény szervezéséből kivették részüket a Ducati márkakereskedők és a hivatalos Ducati klubok.

A programot az adott területhez és az ottani motoros kultúrához szabták. Az eredmény a világon egyedülálló események volt, amelyen a Ducati hálózat összesen 224 kereskedője, 120 nemzetközi hivatalos Ducati klubja támogatásával jött létre a #WeRideAsOne.

Ducati WeRideAsOne – Párizs


Több mint 13 000 Ducati színesítette a városok utcáit a világ több mint 40 országában Ducati és Scrambler motorkerékpárokkal. A rendezvény fénypontja a felvonulás volt, amelyen a városok legimpozánsabb utcáin és legcsodálatosabb terein motoroztak: Firenze, Párizs, Miami, Újdelhi, Róma, Rio de Janeiro, Sydney, Valencia, New York, Kuala Lumpur, Dubai, Szingapúr, Szöul, Hangzhou, Bangkok és Ingolstadt, hogy csak néhányat említsünk a városok közül, ahol ünnepelték a #WeRideAsOne-t.

Ducati WeRideAsOne – Kína

A nagy siker arra késztette a Ducatit, hogy rögzített éves eseményként szerepeltesse a #WeRideAsOne-t a naptárban. Minden május első szombatján a Ducati kereskedők és a hivatalos Ducati klubok meghívják a tulajdonosokat, hogy találkozzanak egy vidám és örömteli napra.

Ducati WeRideAsOne – Róma

A #WeRideAsOne alkalom arra is, hogy bemelegítsék a motorokat a következő nagy Ducati bulira, a World Ducati Weekre (WDW), amely július 22. és 24. között rendeznek majd a Misano-ban a Marco Simoncelli versenypályán.

Ducati WeRideAsOne – Bologna


A 2022-es Ducati Világhét egy rendkívüli hétvége, tele érzelmekkel, szenvedéllyel és szórakozással. A kétkerekűek világában egyedülálló nemzetközi találkozó tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre július 22. és 24. között, és ismét így köszöntik a ducatisok globális családját. A Ducati Világhét minden típusú motorost és rajongót szeretettel vár a világ minden tájáról.

Ducati WeRideAsOne – Malajzia

Akik szeretnek motorozni apró falvakon és kanyargós utakon, vagy javítják saját köridejüket a pályán, esetleg a legizgalmasabb off-road utakon kerülnének egyet, azoknak tökéletes lehetőség a két kerék iránti szenvedély kiélésére. Minden motorost egy közös mottó egyesít: „Utazzunk egyként”.

Ducati WeRideAsOne – Japán

Ebből az alkalomból az Adriai-tenger partja az öröm, a motorhang, a versenyzés, a vezetési élmények, a felvonulások, a műsorok és a szórakozás páratlan keverékévé változik. A legizgalmasabb attrakciók közé tartozik a Race of Champions, egy egyedülálló és rendkívüli verseny, amelyen a Ducati versenyzői mérik össze tudásukat a pályán.

Ducati WeRideAsOne – San Fransisco

Láthatóak a verseny hősök, akik minden hétvégén összemérik tudásukat a világ pályáin a MotoGP, Superbike és Supersport bajnokságokban. A rendezvényre jegyek kaphatók a Ducati honlapján. Biker Pass (motoros résztvevők) és Visitor Pass (motorkerékpár nélküli utasok vagy résztvevők) formában kaphatók egy napra vagy a rendezvény mindhárom napjára.

Ducati WeRideAsOne – Ausztrália

Mindkét bérlet hozzáférést biztosít az esemény minden nyilvános területéhez, és ingyenes részvételt biztosít számos tevékenységben, a versenyektől a Ducati mérnökeivel, tervezőivel és szakértőivel folytatott beszélgetéseken át a versenyzői dedikálásig. A 3 napos bérlet lehetőséget kínál arra is, hogy saját motorkerékpárral felmenjenek a pályára, tesztelje a Ducati modelleket és részt vegyen a Ducati Riding Academy képzésein.

Ducati WeRideAsOne – Firenze

Ezen kívül minden WDW jegytulajdonos kedvezményes áron látogathatja meg a Ducati gyárat és múzeumot. A rendezvényre a belépés kiskorúaknak, minden Európán kívüli országból érkező résztvevőnek, valamint fogyatékkal élőknek és kísérőiknek ingyenes. A 18 és 25 év közötti fiatalokra külön díjszabás vonatkozik, nekik külön van Rookie (újonc) tarifa, amely mind a napi, mind a 3 napos bérletre vonatkozik.

World Ducati Week

A DOC tagok számára kedvezményes ár érvényes, amely csak a 2022-ben aktív Ducati Clubok hivatalos tagjaira érvényes. További információért kérjük, forduljon a legközelebbi DOC-hoz. A Ducati tulajdonosok esetében lehetőség van speciális árú bérletek vásárlására is, ha kapcsolatba lép a helyi kereskedővel. A jegyek csak digitális formában kaphatók, át nem ruházhatók. A Ducati azon dolgozik, hogy a WDW 2022 felejthetetlen eseménnyé váljon.

World Ducati Week

A program véglegesítése után minden információ és hír elérhető lesz a weboldalon, a márka közösségi média csatornáin és a World Ducati Week hivatalos Facebook-oldalán. Árak:

3 napos

Napi

Biker Pass

   €  100

Biker Pass

   €    55

Visitor Pass

   €  70

Visitor Pass

   €    45

Rookie 18/25 Biker

   €   60

Rookie 18/25 Biker

   €    35

Rookie 18/25 Visitor

   €   55

Rookie 18/25 Visitor

   €    30

Szöveg: Buny

Kép: Ducati

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes