Honda CB650R

Noha jelentősen csökkent a modell károsanyag-kibocsátása, és teljesíti az Euro5-ös környezetvédelmi norma előírásait, az erőforrás csúcsteljesítménye mit sem változott. További fontos újdonság, hogy a nyeregtől távolabb került a kormány, könnyebben leolvasható az átdolgozott LCD-műszeregység, USB-C aljzatot tettek az ülés alá,  a csinosabb oldalidom, valamint sárvédő pedig még vonzóbbá tették a CB650R-t.

A CB650R acélból készülő, gyémánt alakú hídváza elliptikus oldalelemekből épül fel, a váz anyagtulajdonságai pedig részegységenként eltérőek.

2023 HONDA CB650R


Míg a váznyak környékén kifejezetten merev a szerkezet, az oldalelemek valamelyest rugalmasak, ezáltal egyszerre garantált a kiváló útfekvés, a precíz irányíthatóság és a közvetlen visszajelzés. A villaszög 25.5°, az utánfutás 101 mm, a tengelytáv: 1450 mm, míg a saját tömeg 202,5 kg. Kétségtelen, hogy a 41 mm-es csúszószár-átmérőjű Showa SFF-BP fordított villa jelentette a legfontosabb újítást a modellen anno, hiszen a nagy dugattyús teleszkóppár azért is különleges, mert a szerényebb tömeget, a hatékonyabb működést, a kiváló menetkomfortot és a sokoldalúságot szem előtt tartva a fejlesztők megosztották a feladatokat: az egyik teleszkóp felel a rugózásért, a másik pedig a csillapításért.

2023 HONDA CB650R

Hátul találjuk a 10 fokozatban állítható előfeszítésű, egycsöves központi rugóstagot – az alapmodellen piros színű – mely nyomásos öntéssel készült és stíluselemnek is kiváló, alumínium lengővillához kapcsolódik. A fékrendszer szintén a legmagasabb színvonalat képviseli, tudniillik elöl négydugattyús, radiálisan rögzített nyergek és 310 mm-es, hullámos peremű, úszóágyazású tárcsák dolgoznak, miközben hátul egydugattyús nyerget és 240 mm-es tárcsát találunk. A kétcsatornás blokkolásgátló természetesen az alapfelszereltség része, akárcsak az öntött alumíniumfelni-garnitúra, amit 120/70 ZR17, illetve 180/55 ZR17 méretű abroncsokkal szereltek fel a hondások.

2023 HONDA CB650R

Feszesre húzott öltözékben, agresszív tekintettel lép ringbe a Neo Sports Café stílus képviselője, a 2023-es CB650R. Letisztult, trapézszerű körvonalát semmi nem töri meg, a hátra húzott fényszóró és a rövid faridom észrevétlenül simul a minimalista formatervbe. A gyújtáskapcsolót is magában foglaló, hosszúkás tank a Neo Sports Café család egyik legfőbb dizájneleme, lágy vonalai kiemelik a fémfelületeket és koronaként szaladnak körbe a négyhengeres erőforrás felett. Az új, kisebb oldalidomai révén még letisztultabbá vált a modell, amit felerősít a hátsó, acélból készült, sárvédő is. A  810 mm magasan lévő nyereg alá beépített USB-C aljzattal segítségével egyszerűen és gyorsan feltölthetjük elektromos készülékeinket.

2023 HONDA CB650R

A 35˚-os kormányelfordítási szög lehetővé teszi az alacsony sebességű manőverek, mint például az egy íven megfordulás könnyebben kivitelezhetőségét, akárcsak a parkolást. Természetesen a Neo Sports Café formaterv egyik kulcseleme, a kerek LED-fényszóró, valamint a CB1000R-ről ismerős LCD-műszeregység. Ezen – az alapvető adatok mellett – helyet kapott a váltófokozat-visszajelző, a felváltás esedékességére figyelmeztető lámpa, sőt a korábban elért, legmagasabb fordulatszámot mutató jelzés is. A 2023-as modellévű CB650R Candy Chromosphere Red, Matt Jeans Blue Metallic,  a vadonat új Matt Dim Gray Metallic és Matt Gunpowder Black Metallic színekben kerül a hazai Honda márkakereskedésekbe.

2023 HONDA CB650R

Az utóbbi két fényezést a fekete részletek még izgalmasabbá teszik, beleértve a vezérműtengely fedelet (motoblokk védő), a villákat, az oldalsó (védő)burkolatokat, a fék- és váltókarokat és a lábtartókat.
A Honda fejlesztői a legsportosabb, legszórakoztatóbb középkategóriás, négyhengeres motorkerékpár megalkotását tűzték ki célul, így született meg a 649 cm3-es, DOHC-vezérlésű, 16 szelepes erőforrás, amely a teljes fordulatszám-tartományban egyenletesen húz. Csúcsteljesítménye 70 kW, azaz 95,2 LE (12 000 f./percnél), míg – 8 500 f./percnél jelentkező – legnagyobb forgatónyomatéka 63 Nm. Hogy az A2-es jogosítvánnyal rendelkezők is megízlelhessék a CB650R nyújtotta élményt, a modellt 35 kW-os változatban is elérhető.

2023 HONDA CB650R

A közvetlen, himba nélküli szelepmozgatás kisebb hengerfej alkalmazását tette lehetővé – iridium gyertyákat alkalmazva – miközben a furatátmérő 67 mm, a löket 46 mm, a sűrítési viszony pedig 11,6:1. Említést érdemel még, hogy az üzemanyagtartály két oldalán megfigyelhető légbeömlők nagy mennyiségű levegőt képesek az égéstérbe juttatni, ráadásul jellegzetes szívózajjal teszik különlegesebbé a CB hangját. Az aszimmetrikus dugattyúszoknyák a lehető legkisebb felületen érintkeznek a hengerfallal, ezáltal kisebb a súrlódás és halkabb az erőforrás. A hüvelyek külső felületén kialakított bordázat hatékony hőelvezetést biztosít, ugyanakkor gátolja a hüvely deformálódását – alkalmazásával az olajfogyasztás és a súrlódás is csökken.

2023 HONDA CB650R

Ez utóbbi miatt hajtják a vezérműtengelyeket vanádiumbevonatú csapokkal gyártott láncok, melyek nem mellesleg csendes működésűek, még kifinomultabbá téve a járáskultúrát. A hűtőfolyadék keringtetését az erőforráson belül oldották meg a szakemberek, nincsenek tehát kívül elhelyezett csövek, azaz semmi nem töri meg az elegáns hajtómű formai egységét. Maga az erőforrás – teljesítményéhez viszonyítva – rendkívül kis méretű, a 30˚-ban előredöntött hengersor, az önindító, a hatfokozatú váltó és a tengelykapcsoló egyedülállóan kompakt egységet alkot. A – 2019-től szériatartozékként kínált – kuplungasszisztens és a nyomatékhatároló megkönnyíti a fel- és visszakapcsolásokat, egyúttal megakadályozza, hogy a hátsó kerék blokkoljon erős fékezésnél és gyors visszakapcsolásnál.

2023 HONDA CB650R

Roppant hasznos a Honda által fejlesztett, szabadon kikapcsolható kipörgésgátló (Honda Selectable Torque Control – HSTC) is, hiszen minden helyzetben, például csúszós útfelületen gyorsítva is biztos tapadást garantál. A modern műszaki megoldások eredményeként az erőforrás fogyasztása csupán 4,9 l/100 km (WMTC szabvány szerint), tehát – a 15,4 literes üzemanyagtartályt figyelembe véve – 300 kilométernél is nagyobb hatótávolsággal büszkélkedhet a típus.
A CB650R-hez Eredeti Honda Kiegészítők széles választéka elérhető, közöttük az alábbi termékekkel:
A Neo Sports Café-csomag kiváló minőségű alumínium elemekkel, mint első sárvédő panelek, motorvédő burkolatelemek, oldalsó alu panel szett, szélterelő és tartozékai.

2023 HONDA CB650R

A Sport-csomag a következő kiegészítőkkel fokozza a motorkerékpár dinamizmusát és sportosságát a gyorsváltó, alsó panel, hátsó ülésidom, ülésidom panel, tankvédő.
A Comfort-csomagot úgy terveztük, hogy növelje a motoros kényelmét a füstszínű szélvédő és tartó, a markolatfűtés és rögzítés, a gyorsváltó, a tankvédő.
A Travelcsomag tartalmazza a CB650R teherbírásának maximalizálásához szükséges összes alkatrészt: tanktáska-szett, hátsó üléstáska-szett.
A termékcsaládot a különböző színekben kapható kerékmatrica szettek teszik teljessé. A csomagokban szereplő összes tartozék egyenként is megvásárolható.

Szöveg és kép: Honda

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes