
A Rebel fejlesztési programját két szó határozta meg: egyszerű és nyers. Igen ám, de a kevésből nem könnyű sokat csinálni – a minimalista irányzat nehezen követhető, mikor minden egyes részletnek komoly jelentősége van. Persze a 2025-ös Rebel nem okoz csalódást: a széles gumi, az alacsony, elnyújtott, bobberes sziluett, a meredek szögben álló, 11,2 literes üzemanyagtartály és a széles, optimalizált elhelyezésű kormány igencsak ütőssé teszi az összhatást. Bárhonnan is nézzük az idomoktól megfosztott formatervet, egyedinek és szépnek hat. Egyszerűen ellenállhatatlan…
Amit csak lehetett, feketébe öltöztettek az alkotók, ezzel még inkább kiemelve a Rebel különleges vonalvezetését és fényezését.

Honda CMX500 Rebel
Minden világítóegység LED, beleértve a múltidéző, kör alakú fényszórót, amit 175 mm átmérőjű, kompakt lencsével és présöntésű alumíniumkonzollal tettek látványosabbá a hondások. Az ultravékony, ovális hátsó lámpa, illetve rendszámtábla-világítás remekül passzol a Rebel alacsony építésmódjához, csak úgy, mint a négy – 55 mm átmérőjű – irányjelző. Utóbbiak közül az első kettő kör alakú helyzetjelzőt is magában foglal, így még látványosabb a modell. A vezetői környezet középpontjában kompakt, 100 mm átmérőjű, inverz, fehér háttérvilágítású LCD-műszeregység áll, amit ugyancsak átdolgoztak a 2025-ös évre.

Honda CMX500 Rebel
A váltófokozat-visszajelzővel és fogyasztásmérővel kiegészített egység a módosításoknak köszönhetően még könnyebben leolvasható ragyogó napsütésben, így jelentősen fokozza a használati értéket. Fejlett mivoltáról árulkodik, hogy az aktuális sebességfokozatot és a fogyasztást is mutatja. A gyújtáskapcsolót továbbra is az üzemanyagtartály bal oldalán találhatja a pilóta. Hogy a 2025-ös évben még kényelmesebb a nyereg, újfajta poliuretánhabból készül a párnázat. Az utas ülése, illetve lábtartója pillanatok alatt eltávolítható, könnyedén szóló géppé alakítható tehát a CMX500, és a kiegészítők széles választéka is elismerésre méltó.

Honda CMX500 Rebel
Aki szeretné személyre szabni motorját, többek között csomagtartó konzolt, háttámlát, tankpadot, valamint műszálas és bőr oldaltáskát rendelhet, méghozzá kimagasló gyári minőségben. A 2025-ben is elérhető S modellváltozatot olyan tételek varázsolják szebbé, mint a szélvédővel felszerelt fejidom, a retró teleszkópborítás és -gumiharmonika, a bronzszínű kerékgarnitúra, valamint a gyémántalakú steppeléssel látványosabbá tett üléskárpit. A CMX500 mozgatását a Honda számos típusában használt soros, kéthengeres, 471 cm3-es motorjára bízták a márka szakemberei. A nyolcszelepes, folyadékhűtésű egység karakterisztikáját azt szem előtt tartva határozták meg, hogy passzoljon a cruiseres stílushoz.

Honda CMX500 Rebel
Ennek megfelelően roppant nyomatékos alacsony fordulaton és a teljes fordulatszám-tartományban lágyan, egyenletes adja le erejét. A hatezres percenkénti főtengelyfordulatnál jelentkező csúcsnyomaték 43,3 Nm, a maximális teljesítmény pedig 46,24 LE (34 kW/8500 f./perc), ami azt jelenti, hogy a CMX500 Rebel A2-es jogosítvánnyal is vezethető. Az átgondolt motorkonstrukció legnagyobb előnye, hogy a kompakt méret ellenére a teljes fordulatszám-tartományban rugalmassá teszi a Rebelt. A furat és a löket 67 mm, illetve 66,8 mm, a sűrítési viszony 10,7:1-hez. A vezérlés görgős himbái és korongos emelőtőkéi visszafogott tömeget szavatolnak, míg a kis rugóerejű szeleprugók és a csökkentett súrlódású összetevők hatékonyabbá teszik a működést.

Honda CMX500 Rebel
A csendes vezérműlánc (SV lánc) vanádiumbevonatot kapott, ezáltal tovább mérséklődött a belső súrlódás és ellenállóbbá vált a szennyeződések okozta kopással szemben. A szívószelepek tányérátmérője 26,0 mm, a kipufogószelepeké 21,5 mm, minden adott hát a hatékony gázcseréhez. Hogy a belső súrlódás minimális legyen, a dugattyúszoknyák oldalán hornyokat alakítottak ki. Ezzel kisebbé vált a hengerfal súrlódó felülete és még jobb lett a kenés, mert a motorolaj „megkapaszkodik” hornyokban. A Honda mérnökei nem elégedtek meg ennyivel, a lehető legnagyobb élettartam és az oxidáció elkerülése érdekében AB 1-es sós fürdőt és nitridbevonatot is alkalmaztak.

Honda CMX500 Rebel
Mindemellett 180°-kal elékelték a főtengelyt, az elsődleges kiegyensúlyozó-tengelyt pedig a hengerek mögé helyezték, hogy a lehető legközelebb legyen a tömegközépponthoz. A primeráttétel és a kiegyensúlyozó tengely ún. ollós, csillapított fogkapcsolású fogaskerekeket kapott, melyek jóval halkabbak a hagyományos konstrukciónál. A főtengelysonkákat úgy formálták, hogy tökéletes erőpár jöjjön létre, ugyanakkor súlyuk a lehető legalacsonyabb legyen, így kisebb a tehetetlenségi nyomaték és könnyebben pörög fel a motor. A forgattyúház centrifugális öntéssel létrehozott, rendkívül vékony falú hüvelyeket kapott, belső kialakítása a – 180°-os főtengely-elékelésre visszavezethető – pumpálási veszteségek mérséklését szolgálja.

Honda CMX500 Rebel
Az olajteknőbe 3,2 liter kenőanyag fér. A hatfokozatú váltó megalkotásakor arra törekedtek, hogy minél pontosabb és könnyebben kezelhető legyen, különösképp városi, elővárosi környezetben. Ennek jegyében a kifinomultabb fokozatkapcsolásokat biztosító váltóasszisztenst kapott a modell, továbbá nyomatékhatárolós tengelykapcsolóval szerelték fel, ami meggátolja a hátsókerék-blokkolását a gyors visszaváltásoknál. A 2-1 kialakítású kipufogó gázai először a katalizátorba áramlanak, majd az első és második kamrán keresztülhaladva, erőteljes, pulzáló hangaláfestést nyújtva, 120 mm átmérőjű, puskacsőre hasonlító kipufogóvégen át hagyják el a rendszert. Ezen túlmenően légáramlás-érzékelő (LAF), valamint új ODB-2-2 szenzor és ECU-program biztosítja, hogy a levegő/üzemanyag arány mindig tökéletes legyen és a károsanyag-kibocsátás megfeleljen az Euro 5-ös előírásoknak.

Honda CMX500 Rebel
Az alacsony és hihetetlenül karcsú Rebelnek látványos, acélból készülő csőváz ad alapot, amelyhez három ponton rögzítették az erőforrást. A szerkezet egyik érdekessége az innovatív hátsó „hurok”, ami elkülöníti – a 2025-re vastagabb párnázattal ellátott – ülést a speciális felületű fém sárvédőtől. A csavarokkal felfogatott, öntött, alumínium segédváz könnyedén leszerelhető, így utólag is szabadon változtatható a motor megjelenése. Bárhogy is, az ülésmagasság csupán 690 mm, a tengelytáv 1490 mm, az utánfutás 110 mm, a villaszöget pedig 30°-ban határozták meg, hogy kiváló legyen az úttartás és semleges a kormányzás.

Honda CMX500 Rebel
Ráadásként a természetes és kényelmes üléspozíció érdekében a lábtartókat középmagasra tették, a kormányt pedig úgy helyezték át a 2025-ös modellévre, hogy még pihentetőbb lehessen a pilóta testtartása. Az egymástól 230 mm-re helyezett, 41 mm-es csúszószár-átmérőjű teleszkópok merevség, kezelhetőség, komfort és megjelenés terén is a maximumot hozzák. Előfeszítésüket és a hidraulikafolyadék-mennyiséget úgy határozták meg, hogy kifinomultan, a stílusnak megfelelően csillapítsák az úthibákat. Hátul 45 mm átmérőjű acélcsövekből összeállított lengővilla jelenti a felfüggesztés bázisát. Ehhez kapcsolódnak az átformált felütközésgátló gumikkal ellátott, ilyenformán még lágyabban működő rugóstagok, melyek előfeszítése öt lépésben állítható. A Honda mérnökei a kerekeket illetően sem ismertek kompromisszumot.

Honda CMX500 Rebel
A modern, öntött alumíniumfelniken 130/90 R16, illetve 150/80 R16 méretű abroncsok feszülnek, a hatékony lassítást pedig 296 milliméter átmérőjű első tárcsafékre bízták. Az első féknyereg két-, a hátsó egydugattyús.
Átépítésre kész, személyre szabható modellként a CMX500 Rebelhez rengeteg villámgyorsan felszerelhető Eredeti Honda Kiegészítőt kínál a gyártó, melyek egyenként és csomagban is megvásárolhatóak. Az – S verzióhoz nem kérhető – Style csomag esetében az egyedi megjelenés áll a középpontban, ennek megfelelően az alábbi tartozékokat foglalja magában: Teleszkópszár-burkolat és -harmonika, védőelem az üzemanyagtartályra, vezetőülés (barna vagy fekete), komfortülés az utasnak (barna vagy fekete), fényszóró-légterelő és -keret.

Honda CMX500 Rebel
A változatos Comfort csomagnál a vezető és az utas kényelemre és a megbízhatóságra összpontosítottak a Honda munkatársai, így az alábbi tartozékok szerepelnek benne: 12 V-os elektromos aljzat, háttámla az utasnak (barna vagy fekete), markolatfűtés, csomagtartókonzol. A Travel csomag tartozékaival a hosszú utazások tehetők még könnyebbé és élvezetesebbé: Jobb és bal oldali nyeregtáska tartókonzollal. Az alábbi különállóan rendelhető tartozékok ugyancsak elérhetőek a modellhez: szólóülés, „átdobós”, bőr nyeregtáska, magas szélvédő, műszeregység-árnyékoló, középső védőelem az üzemanyagtartályra, állítható fékkar, tartozékdoboz.
Szöveg és kép: Honda Magyarország