Németország, Svájc – túra 2025

Kora délelőtt a nyári melegben indultunk el. Előtte több felületen is ellenőriztük, hogy tuti elkerüljük Bécsben az esőt. Győrig akkora szembe szélben motoroztunk, hogy kapaszkodni kellett a kormányba, hogy ne sodorjon el minket. Megálltunk kávézni, ekkor már felhős volt az ég. Átléptük az osztrák határt és Bécsben már felvettük az esőruhát a szemérkélésben. 

Kivéve a csizmát, mert balga módra azt gondoltuk nem lesz arra szükségünk. Talán 20 kilométert tettünk meg, amikor újra megálltunk. Addigra mindkettőnk cipője átázott.

Németország – Svájc 2025


Térdeltem a motor mellett, kiöntöttem Csilla cipőjéből a vizet, és papírzsebkendővel itatgattam a cipő belsejét. Ő féllábon egyensúlyozott, én meg próbáltam a nedves lábára felhúzni a száraz zoknit. A parkoló közönsége a kocsik száraz belsejéből drukkolt nekünk. Távolról úgy tűnt, mint egy lánykérés a szakadó esőben, de ki hallott már olyat, hogy lábra gyűrűt húzni? Haladtunk tovább, én nem cseréltem zoknit, az esőcsizmában dunszt közeli lett már az állapot, legalább nem fáztam. Újabb 20 kilométer és száraz az aszfalt, esőnek nyoma sincs.

Németország – Svájc 2025

Nem vetkőztünk, haladtunk. Legközelebbi megállónk ismét egy benzinkút, most a tankolás miatt. Mögöttünk egy litván pár egy Harley-val parkolt le , előttünk az angolok álltak három Vespa és egy Honda robogóval. Még mondja azt valaki, hogy ezekkel nem lehet túrázni. Újra nyeregbe szálltunk, csak az esőkesztyűt nem vesszük fel, hátha… de nincs szerencsénk, rutin szerűen, megjön az égiáldás tíz percen belül. Ez egy ilyen nap. Félreálltunk, és egymás esőkesztyűit gyömöszöltük a kabát ujja alá. Ha valaki akkor azt mondja, hogy néhány perc múlva nem lesz rá szükség, elhiszem neki. Az öt percenként váltakozó, hol napfényes, hol zuhogó esőben, teljes eső szettben hajtottunk megállás nélkül a szállás felé. Megérdemeltük a forró zuhanyt és a kiadós vacsorát a megtett 608 kilométer után.

Németország – Svájc 2025

2.nap
A napot bőséges svédasztalos reggelivel indítottuk. A hátralévő útra a következő szállásunkig, még 444 km-t tervezett a GPS. A táv Németországon át, Svájcon és egy kicsit Austrián keresztül, vissza Németországba vezetett. A forgalom nagy volt, rengeteg útlezárás, terelés, 80-as sebesség korlátozás, de az előző naphoz viszonyítva, végig napsütésben motoroztunk. Az úton készült tájképek, után a svájci autópálya melletti étterem és kávézó árait is megismerhettük, itt is lőttünk néhány fotót. A cappuccino és a kávé 8 euróba került, miután levonták a mellékhelyiség használatáért fizetett két eurónkat. A szállásunk a következő napokban az Adler panzió Weiheim-Bannholzban volt. A szomszéd telken őz farm található, az ablakból közvetlenül rájuk láttunk.

Németország – Svájc 2025

A lepakolás után, vacsora után néztünk. Egy km-t kaptattunk motorral hegynek felfelé a helyi sport büféig. Ropogós forró kenyérlángost fogyasztottunk vacsorára és közben a szívélyes Klaudiával beszélgettünk a magyarországi fogorvosokról, és arról, hogy milyen olcsó Magyarországon a fogászati kezelés az ittenihez képest. Ezen a tájékon, nem sűrűn járnak hazánkból, mert a beszélgetésünk alapján, azt hitte eleinte franciák vagyunk.

Németország – Svájc 2025


3. nap
Reggeli előtt egy hirtelen mozdulattól majdnem beállt a derekam, Csillának a térde fájt, teljes a roki csapat. Leballagtunk az étkezőbe és elfogyasztottuk a reggelinket. A mozgáskorlátozottságunk miatt kicsit visszafeküdtünk. Néhány pillanat múlva mindkettőnket, elnyomott az álom. Két órával később riadtunk. A hőmérséklet odakint közelített a 30 fokhoz, ez is közrejátszott abban a döntésben, hogy közeli célpontot választottunk. Menetközben tartottunk pihenőt, egy kávé erejéig megálltunk egy Totál benzinkúton.

Németország – Svájc 2025

A kút mögött hatalmas kamion parkolót alakítottak ki, ami magyarázta a mosó- és szárítógép automata létjogosultságát. Az üzlet mellékhelyiségében egyedi megoldásra lettem figyelmes. A pisszoárban a dugulást gátló műanyagbetétre egy mini focikapu van erősítve, a felső kapufáról egy labda lóg le. A cél, hogy a labdát a gólvonalon túl tartsuk, ezzel garantálva, hogy a pisszoáron kívülre nem kerül semmilyen folyadék. Ötletes. A folyosón tampon, wc ülőke takarófólia, és óvszer automata kínálatából lehetett az igények szerint válogatni a zuhanyzók mellett. Úticélunk Donauschingen városa volt. Egy kiépített kútnak tulajdonítják a Duna folyó eredetét, ezt tekintettük meg.

Németország – Svájc 2025

Valójában a Feketeerdőben eredő két patak folyik egybe a városon kívül, innen nevezik a folyót már Dunának, de ezt most hagyjuk. Ezek után két órát sétáltunk a városban, fagyiztunk, ettem egy kis kolbászt, majd visszaindultunk a szállásra.
4. nap.
Megint belefutottunk abba, amibe már egyszer Olaszországban, hogy a vallási naptárt nem egyeztetettük a nyaralással. Ez a nap az Úr napja volt, Németország ezen vidékén, munkaszüneti nap, a legtöbb hely zárva van. A mára ígért 33 fokot a svájci Scaffhausen városában éreztük a bőrünkön. Belefutottunk a négy napos kultúrfesztivál kezdeti forgatagába.

Németország – Svájc 2025

Az Európa Niagarájának is nevezett Rajna vízesés, évente másfél millió turistát vonz ide, ezt fejelte meg a városban felállított színpadok sokasága, és a színművészetet kedvelő látogatók. Mi az óvárossal kezdtük az ismerkedést. Az első hely a három szintes történelmi múzeum kávézója volt, a falon, az eredeti kávéházi újságtartókon a napilapok, vannak akik ezeken olvassák még most is a híreket. A meleg elől a XI. században épült, mára már a bencés szerzetesek által nem lakott, Mindenszentek kolostor kerengőjébe és füvészkertjébe vonultunk. Svájc legnagyobb kerengője a nyughelye, a város elöljáróinak, polgármestereinek és az erre érdemesnek tartott polgároknak.

Németország – Svájc 2025

A legnagyobb, 4.5 tonnás Schiller harangot is itt állították ki. A füvészkertbe és a kerengőbe járnak tanulni és ebédelni a város fiataljai. A város egy másik látványossága az utca, ahol rengeteg erkély van a házakon. Itt sétálva, mind a 171 erkélyről nem készítettem fotót, de elhittem, hogy semmi nem maradt titokban itt az évszázadok alatt. Szabadság tudat, gazdagság és védelem a város jelszavai és Tell Vilmos szobra, aki ezekre emlékeztet. Onnan vettük észre, hogy ebédidő van, hogy sokan jöttek kezükben műanyag vagy papírdobozzal velünk szemben. Nem kellett sokat sétálnunk a Ritter lovagháztól az óváros főutcáján, hogy megtaláljuk az indonéz kifőzdét, ahol sor állt az ételért.Mi is itt vettünk ebédet, majd a templom ajtó előtti hűvös árkád alatt fogyasztottunk el a menüt.

Németország – Svájc 2025

Ezután megnéztük a második legöregebb templomot a St. Johannt, amely 5 hajóval és 34 méter szélességgel büszkélkedik, valamint helyt kapott benne, egy gyerekeknek kialakított játszóhely, és egy üzenőfal is, amelyen ki-ki vallása szerint kérhet, üzenhet. A többbi óvárosi látnivalót elnapoltuk, és a robajló Rajnával, valamint a vízesést fotózó turistákkal együtt fejeztük be a mai kirándulást.
5.nap
Hezitáltunk reggeli után, mert 30 fok feletti hőmérsékletről beszéltek az időjárásjelentésben. Közeli látnivalót keresve esett a választásunk a Zürichben található Lindt csokoládé múzeumra.

Németország – Svájc 2025

A távolság lakhelyünktől nem volt 70 km, de Svájc ezen részén a közlekedés, az útfelújítások miatt maga a katasztrófa. Odafelé két óra volt, a városon keresztül, mert az autópályán két sorban több kilométeres volt a dugó. Tanulságos volt látni a forgalmat. Nagyrészt a Porsche, Audi, Tesla a kocsik között a legtöbb, a motorok között pedig a Vespa viszi a prímet és a Harley. A tóparton vitt minket a GPS, akkor ott rendezték a Zürich Pride-ot, ezért a svájci és helyi lobogó mellett mindenhol felvonták a szivárványosat is. Megérkeztünk a csoki gyárhoz, egy régi gyár épületet alakítottak át látogatóközpontnak. Délben már csak a délután kettőkor induló turnusba fértünk be.

Németország – Svájc 2025

Volt időnk, kisétáltunk a tópartra és egy árnyas fa alatti padon bámultunk ki a fejünkből. A jegyünkön szereplő időpontban, beléptünk a múzeumba. A kiállítás a kakaóbab termesztéstől indul, történelmi áttekintést ad, hogyan került Európába először a kakaó, majd hogyan lett ebből csokoládé. Aztán a gyártás fejlődésébe kapunk betekintést. Innen már nem volt megállás, a folyékony ét- tej- és fehércsokoládé szökőkútaknál kanállal, a táblás csoki automatánál, csoki kockával kóstolás, majd az utolsó állomáson a Lindt jól ismert bonbonjaiból is lehetett kóstolni vagy vinni. Két hatalmas bonbon formát is elhelyeztek egy fotó fal előtt, ülve és állva is készülhet fénykép a látogatásról. A levezetés a modern gyártósor megtekintésére korlátozódna, ha nem tettek volna egy játékot a legvégére.

Németország – Svájc 2025

A jegyen lévő kód beolvasása után, egy örökmozgóra emlékeztető golyópályán indul el egy arany golyó, amit virtuális személyzet nyit ki, mint egy lottósorsoláson. A golyó belsejében egy csoki szelet van, ezt is megkapta a látogató búcsúzóul. Itt a múzeumban is találtunk érdekességet, mint telefontöltős padokat vagy az esernyődet becsomagoló automatát. Visszaültünk a motorra, és egy másik útvonalon, az odavezető utunkhoz hasonló menetidővel, érkeztünk a szállásunkra vissza.
6.nap.
Verőfényes 31 fokot ígértek mára. Induljunk hűvösebb helyre. Olyan helyre, mint egy romantikus kastély és vár, amely már időszerű, hogy a történelmi múltra visszatekintő családok iránt érdeklődő olvasóknak is jár. A Hohenzollern családfa a hosszú évek alatt sváb, porosz, román, francia, svéd, német vérvonallal gazdagodott az öröklésben.

Németország – Svájc 2025

A család mottója „semmit Isten nélkül”. A sigmaringeni várról a XI. századból vannak már írásos feljegyzések. Magát a várat, 1460 és 1500 között építették át kastéllyá. Az évek során többször le is égett, de újjá építették. A legrégebbi része az Öreg-torony a Bergfried a XII. század óta magasodik a Duna folyó partján. Mára már teljesen körbe fonták a város házai, az építkezés jelenleg is folyt a környéken, ez azért sokat vont le a látvány értékéből. A kastélyt gyakran használják esküvői fényképezés helyszínének. A múzeum belépővel együtt, a látogatók kézhez vehetik az elektronikus idegen vezetéshez szükséges eszközt is több nyelven, magyar nyelvű sajnos itt sem volt.

Németország – Svájc 2025

A kastély bejárata előtt, a színben közlekedési eszközöket nézhettünk meg, gyalog-, és lovashintókat, szánokat, amelyeket a család használt. A kastély belső termeiben, gazdagon berendezett szobákban csodálhatjuk meg a reneszánsz, rokokó stílusú berendezési tárgyakat, ruhákat, a festményekről a családtagok portréi néznek le ránk. A vadász trófeák és a fegyver gyűjtemény zárja a kiállítást, inne már csak lefelé a városba vezetett az utunk. A kastélyhoz vezető utcán termelői piac volt, a kifőzdében kikértem a szokásos currys virslit hasábburgonyával. Csilla csak a zsemlés verziót kérte. Ebéd után elsétáltunk, a múzeumi belépővel a közeli cukrászdáig, mert arra kedvezményt lehetett kapni. Ezt egy fagyi erejéig kihasználtuk, majd visszatértünk a szállásunkra.

Németország – Svájc 2025


7.nap
A németországi Konstanz egyetemi városát vettük célba a 35 fokos hőségben. A város a Boden-tó (Konstanzi-tó) partján fekszik a svájci-német határhoz közel. A civilizáció nyomai a késői kőkorszakra vezethetőek vissza, 50-től voltak itt már római telepesek, és 300-tól már Constantius császár unokájáról nevezték el a várost. Itt volt az egyetlen híd ami a Rajnán átvezetett, így a környék kereskedelmi központja lett. A vászongyártás volt a fő profil, ennek gyárépületei és az eredeti kereskedelmi híd három tornya ma is látható. A kikötőhöz közel parkoltunk le és innen indultunk el nézelődni. A tóparti pomerádon ,több ezer platánfa alatt lehet sétálni, pihenni és hajós utazásra indulni.

Németország – Svájc 2025

1414-1418 között itt a városban, ülésezett a Konstanzi-zsinat. Ennek szatirikus emlékére állították az Imperia nevű kurtizán szobrot 1993-ban a tó partjára. A kilenc méteres 360 fokban forgó szobor egyik kezében a törpe és meztelen császár, a másik kezében pedig ugyanígy a pápa látható. A város híres szülötte Ferdinand von Zeppelin, a Zeppelin -léghajók gyártója, a kikötőben az ő szobra is látható. Az emlékművel majdnem szemben áll a történelmi kikötői óra, amely már 115 éve mutatja az idő múlását.

Németország – Svájc 2025

Kis és nagy hajók, katamaránok indulnak rövid sétára a Rajna torkolaton körbe vagy konkrét városokba, hogy a tó túlsó oldalán lévő múzeumok is közel kerüljenek egy séta hajózással. Mi is megismerkedtünk egy ilyen túrán, a Rajna torkolatából látható híres épületekkel, és a vízparti természetvédelmi területtel. Hazafelé indultunk, a határ átlépése után a német oldalon Klettgauban megálltunk a Stazione Pinocchio-nak nevezett fagyizóban, melyet a vasútállomás épületéből alakítottak ki. Az alma fröccsünk iszogatása közben a rádióból, a Bestiák – A reggel túl messze van száma csendült fel. Felkaptam a fejem. Erre nem számítottam, hogy feltehetően Németország egyetlen magyar rádiót hallgató üzletébe tévedtünk. Majd egy LGT szám következett. Itt már megkérdeztük a pincéreket, hogy tényleg a Retro rádiót hallgatják?

Németország – Svájc 2025

Váll vonogatva szabadkoztak, hogy nekik mindegy, mert úgysem értik ezt a nyelvet, és fogalmuk sincs melyik rádió szól.
8. nap
Zeppelin múzeumos látogatásunkat napoltuk, Csilla térde már nem bírta a hosszú utazással vagy sétával tűzdelt napi programot. Kézenfekvő választás volt Freiburg városa, csak egy óra a hegyen keresztül, és már ott is vagyunk. Az óváros megtekintését tűztük ki célul, van itt elég látnivaló, és nem kell hozzá sokat sétálni. Gondoltuk elsőre. Megérkeztünk, találtunk egy motorparkolót, és már indultunk a régi épületek irányába. A székesegyház tornya messziről is jól látható, ez adta a szűk utcácskákon az irányt. Egy sikátorból kiérve, ott állt előttünk a katedrális 116 méter magas tornyával, 91 faragott vízköpőjével, amelyek elvezetik a vizet a tetőről, és elrettentő arcuk távol tartja a démonokat az épülettől.

Németország – Svájc 2025

A téren a piaci forgatag közepén állva, nem tudtuk merre is vegyük az irányt. Végül a templom belső értékeinek megtekintésével kezdtünk. A gótikus stílusban épült székesegyház belseje, a külső jegyek ellenére puritán kialakítású. Következő állomásunk a Svábkapu volt, a XIII. század óta itt álló kapu az óváros bejárata is egyben. Ma villamosok közlekednek alatta, a kapun belül kerékpárral vagy gyalog lehet közlekedni egy- két utca kivételével. A kapu belsejében van egy kiállítás ólom katonákból, de ide csak délután lehet bejutni. Visszagyalogoltunk a motorhoz, áttekintettük a helyzetünket, és döntés előkészítés gyanánt számba vettük, hogy a közelben lévő „lanovka” csak délután 5-ig jár, nem érnénk vissza az ólomkatonákat megnézni.

Németország – Svájc 2025

Visszaballagtunk a főtérre, a piaci árusok közül a kajások maradtak. Végig néztük a kínálatot, majd találtunk egy tofu árust. Volt náluk kolbász curry szósszal, természetesen tofuból. Ezt meg kellett kóstolnom! Csilla Fekete erdő specialitást kért. Ittunk mellé bio almafröccsöt, és közben üldögéltünk a templom előtti szobrok talapzatán a többi ebédelő turista között, és néztük a hömpölygő tömeget. Angolok, japánok, koreaiak, mexikóiak, olaszok és a hazaiak. Ebéd után Csilla sütit szeretett volna enni, a sátrak között találtunk egy olasz sütistandot, állunk előtte és vacilálunk, mit is kéne enni. Egyszer csak megszólal az eladó fiatalember magyarul. Kiderült, hogy Szerbiából származik, jelenleg a Műszaki Egyetemen tanul építészetet Budapesten, angolul. Kevertük a nyelveket, és jól elbeszélgettünk. Vettünk nála sütit, és visszaindultunk a Svábkapuhoz.

Németország – Svájc 2025

Menet közben láttuk, hogy a meleget enyhítendő utcai nyitott csatornákban csettegnek a gyerekek, lábat belelógatva kávéznak a hölgyek. Az helyi boltok is kihasználják a nyitott vizi csatornát a saját termékeik reklámozására. Sétaltunk az ólom figura kiállítás helyéhez. A kapu jobb oldalán, az eddig zárt kis vas ajtó már nyitva várt. A szűk csigalépcsőn felmentünk, kifizettük a belépőt, mikor szóltak, hogy még egy emelet van. A belmagasság van vagy hat méter, még egy emeletet felcaplatunk a falépcsőn. A vitrinekben csaták jelenetei vagy hétköznapok jelennek meg ólomba öntve. Rövid idő alatt végig nézhető a kiállítás. Elköszöntünk, és a motorparkoló felé haladtunk. Talán a mai nap volt eddig a legfárasztóbb, de nem sikerült megfejteni, hogy a szél, vagy a meleg okozta, hiszen ma nem mentünk sokat, vagy legalábbis nem emlékszünk már rá.

Németország – Svájc 2025

9.nap
Ma egészen Waldshut-ig mentünk. Szállásunktól ez 20 kilométerre van, gondoltuk érdemes körülnézni az óvárosban. Ez a település is több száz éve virágzik a Rajna partján, közvetlen a svájci határ mentén. A régi házak a főutcán mind felújításra kerültek. Az épületek földszintjein üzletek várják a vásárlókat. Szabadtéri szobrok tekintetében a város inkább a modern alkotásokat részesíti előnyben. Sétánk egyik nem titkolt célja volt, hogy utolsó környéken töltött napunkat tisztességes ebéddel zárjuk. Az egyik étterem büszkén hirdette napi menüjét, de a pincér közölte, hogy csak pizzát tud hozni. Azt már az olasz kifőzde kinézetű üzletben sem kértünk, ezért felálltunk és tovább sétáltunk. A felső kapun kivüli kerthelyiségben sokan voltak, egyszerű képletet követve, amit ennyien jónak találnak, az nekünk is megfelelhet. Leves hiányunkat húslevessel, főtt étel iránti sóvárgásunkat egy „nyugdíjas tállal” enyhítettük.

Németország – Svájc 2025

Kettőnknek ez így pont elég volt. Felültünk a motorra és szállásunk felé vettük az irányt, mert még pakolnunk kellett, másnap indultunk vissza….
10. nap
Reggeli után búcsút vettünk a Feketeerdő déli részétől, és Friedrichshafen felé vettük az irányt. A Zeppelin múzeum megtekintését a mai napra halasztottuk. A hőmérséklet az erdei részeken kellemes volt, a völgyekben már érezhető volt a meleg. A 120 km-es távolságot több, mint két óra alatt tettük meg. A Bodensee partján sok a kamion, és a kétszer egysávos szakaszokon nem lehet előzni, mert szemben is érkezik a sor. Így van lehetőség az eget bámulni, ahol Zeppelin léghajó repked a tó felett.

Németország – Svájc 2025

A múzeumban a léghajózás történetének áttekintésén keresztül képet kaphatunk, milyen szerepet töltött be a repüléstörténetében ez a szerkezet. A múzeum egy részében megtekinthető a Lindenburg léghajó utas tere, és a lezuhanása után megmaradt tárgyak. A kiállítóhelyek közül egyet az aerodinamikának szenteltek, interaktív játékokkal. A cég több lábon állásának bemutatására egy másik terem áll rendelkezésre, itt a ZF erőátviteli szerkezetek kerültek a vitrinekbe. A léghajókat Zeppelin NT néven újra gyártják, a videóban egy ilyen látható sétarepülés közben. Hirdetik egyedi élményként ezt a repülést, több helyen a városban, de nem mertem rákeresni, mennyibe kerülhet.

Németország – Svájc 2025

A múzeum látogatás végére a kinti hőmérséklet már 30 fok fölött járt, ezért haladósra vettük a tempót. Egy tankolás, és egy dehidratáltság megszüntetésére beiktatott megállón kívül, nem szakítottuk meg utazásunkat. Az esti szállásunk, ugyanabban a panzióban van, ahol már idefele megszálltunk. Fürdés, kiadós vacsora, és megpihentünk a 460 km megtétele után.
Utolsó nap
Korán keltünk, hogy kerüljük a nagy meleget, de nem igazán sikerült. Bécsig nem volt különösebb gondunk a hőmérsékleti értékekkel, de miután átléptük a határt azonnal mellbe vágott a hőség.

Németország – Svájc 2025

Több megállóval teljesítettük a megmaradt 600 kilométert, és megérkeztünk. Szerintem a motoros ruhában ez az idő felér egy tekercseléssel a fogyi klubban… A teljes túra táv 3408 km volt.

Szöveg és kép: Hajnal és Buny

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes