Tavaly már nem volt időm a Cromwell 1200 X kipróbálására, ezért úgy gondoltam, majd idén bepótolom. Ezután az egyéb elfoglaltságok miatt tolódott az átvétel időpontja, míg nem egy augusztusi délutánon a nyergébe pattanhattam. Az 500-as széria nekem bejött, gondoltam egy nagyobb testvér fokozni fogja az elégedettségemet.
Az első kilométerek furán teltek, nem találtam rajta igazán a helyem.

Brixton Cromwell 1200 X – teszt 2025
A széles, magas merevítős kormány, az ülés és a lábtartók együttesen kényelmes testhelyzetet eredményeztek, de valahogy mégsem volt az igazi. Hazaértem és hosszasan álltam a motor mellett, hogy megfejtsem a dolgot. Mindegy, gondoltam magamban a megoldás az lesz, ha tovább megyünk, mert akkor megjönnek az „érzetek“.

Brixton Cromwell 1200 X – teszt 2025
Addig maradt a bambulás a motor mellett. A klasszikus vonalakban nincs hiány, szép kidolgozásúak a részletek. Az első lámpa a szokásos Brixton menetfénnyel már messziről is jól felismerhető, a kis méretű irányjelzők és a hátsó lámpa jól illenek az összképbe.

Brixton Cromwell 1200 X – teszt 2025
Amúgy a koncepcióját az „X“-nek nem igazán értem, hiszen az „utcai“ változattól néhány alkatrészben tér el, amelyek hangsúlyozzák a terepképességet. Igazi scramblernek nem nevezném, ahhoz egy kicsit radikálisabb átépítés lenne indokolt, de nincs kétségem afelől, hogy a közel 82 lóerős teljesítmény nem csak közúti használatra lesz elég. Jó magam, maradtam az aszfalton.

Brixton Cromwell 1200 X – teszt 2025
A terep mintás abroncsok kinézetük ellenére jól tapadnak, és a fékek is kitűnően lassítják a járművet. Az első rugózással nem volt problémám, de a hátsó rugózás, a keresztbordákat nehezen viseli, az utas a felütésekből kifejezetten sokat kap. Legjobb, ha tükör aszfalton használjuk két személlyel, bár még akkor sem az igazi a kényelem, és ennek okát a nyereg nem megfelelő kialakításában véltem felfedezni.

Brixton Cromwell 1200 X – teszt 2025
A 120-130-as tempót tartva feszül az ember a szélben, de a vezetőnek az alkarjára nagy szüksége van, hogy tartani tudja magát menet közben, mert az ülés csúszik, és a fenék megtámasztására sem alakítottak ki lépcsőt az ülés első részén. Az utas elkeskenyedő hátsó részen foglal helyet, ami nem növeli a biztonság érzetét. Most pedig jön az ellenérv, hogy ez egy terepre szánt gép, az alkotók abban gondolkodtak, hogy inkább állva fogják használni a gépet a csapatások alkalmával.

Brixton Cromwell 1200 X – teszt 2025
Ha erre veszi meg valaki, akkor nem fog csalódni. Ennyit a kényelemről, lépjünk tovább a részletekben. A műszerfal igazán szép, a két menetmódhoz igazodva változik a grafika, ami nagyon tetszetős. Az Eco fokozat volt nálam a nyerő, ez a fogyasztáson is meglátszott, 4,6 litert fogyasztott száz kilométeren. Jó érték ez, hiszen két személyes túrát is tettünk vele, a szívfájdalmam ebben a körben csak a motor prémium benzin (E5) iránti igénye. A kezelő szervek egyszerűek, kézre állnak, egy kicsit autentikusabb kapcsolókonzolt el tudtam volna képzelni a motoron.

Brixton Cromwell 1200 X – teszt 2025
A tempomat arról árulkodik, hogy mégiscsak gondoltak hosszabb etapok megtételére, a bekapcsolása egyszerű, bár nekem nem mindig sikerült eltalálnom a kívánt sebességet. A műszerfalon minden fontos információ megjelenik, könnyen áttekinthető, a folyékony kristályos megjelenítés ellenére ragaszkodtak a múlt század elején divatos szám típusok használatához. A probléma akkor van, ha a fény úgy esik rá a műszerre, hogy nehezen lehet leolvasni az értékeket. Ez adódhat a közel vízszintes elhelyezésből, vagy a nem megfelelő fényerőből. A rövid eltöltött idő alatt arra a következtetésre jutottam, hogy az általam kifogásolt részletek azért javíthatók.

Brixton Cromwell 1200 X – teszt 2025
Nézzük más szemszögből ezt a motort. Kiváló alapot kínál arra, hogy további kiegészítőkkel, átalakításokkal egyedibbé és saját igényeikre szabottá tudjuk tenni. Kezdjük visszafelé a dolgot kifejteni. A műszerfalat kicsit függőlegesebbre kell állítani, az ülést megfelelő szakemberrel komfortosítani, a hátsó rugóstagokat pedig egy professzionálisabbra cserélni. Emellett a csomagszállításra is fontos lenne figyelmet fordítani. Sajnos ezen a téren a nagy európai gyártók nem jeleskednek, ezért maradnak a kisebb műhelyek és az egyedi megoldások. Ezen a motoron akár két kisebb aludobozt is el tudnék képzelni, amilyet Kecskeméten gyártottak.

Brixton Cromwell 1200 X – teszt 2025
A szélvédelemre sem ártana áldozni, hogy a mellkasról a nyomást le lehessen venni, és itt nem a lámpánál éppen magasabb kiegészítőre gondolok. Talán ezzekkel a gondolatokkal meg kell várni a típus nagyobb számú értékesítését Európa szerte, hogy lehessen találni jó árú egyedet, mert sajnos újonnan kicsit drága lenne csak ezért megvenni.
Szöveg és kép: Buny
RSS Feed
Posztolta
Tags: