A 2012-ben útjára indított, eleinte NC700X néven forgalmazott NC750X mára Európa-szerte meghódította a motorosok szívét. Sikerének ezernyi oka van, ilyen például a nyomatékra hangolt, roppant takarékos, sorkettes erőforrás, a széles kormány, a nagy és kényelmes nyereg, a típus küldetéséhez igazított futómű és a szemet gyönyörködtető, kalandmotoros megjelenés is.
Az NC750X megjelenését az éles vonalakkal tagolt, minimalista stílusban fogant idomzat, a LED-fényszóró és a hatékony időjárás-védelmet nyújtó szélvédő határozza meg.

Honda NC750X – 2027
Ez utóbbi takarásában bújik meg az 5”-os, színes TFT-műszeregység, melynek használhatóságát a jól átgondolt menürendszer és a leolvashatóságot javító optikai ragasztás fokozza. A kijelzőt háttérvilágítással kiegészített, négyirányú, bal oldali kormánykapcsolóval kezelheti a pilóta, és Honda RoadSync alkalmazás segítségével okostelefonjával is összekapcsolhatja.

Honda NC750X – 2027
Így turn-by-turn navigációra is alkalmas az eszköz, és a mobilkészülék egyéb funkcióit is kihasználhatja a vezető. Az ülésmagasság mindössze 802 mm, az NC750X legfőbb erénye mégsem ez, hanem – az ülés alá költöztetett – üzemanyagtartály helyén kialakított, 23 literes tárolórekesz, amibe könnyedén befér egy zárt bukósisak is.

Honda NC750X – 2027
A 2026-os modellév újdonságai között további olyan elemek és burkolatok szerepelnek, amelyek fenntartható és újrahasznosított anyagokból készülnek, melynek aránya eléri a 34%-ot.

Honda NC750X – 2027
Maga a sorkettes motor alacsony üzemanyag-fogyasztásával, valamint alsó, illetve középső fordulatszám-tartományban jelentkező rendkívüli erejével nyűgözi le pilótát. Az 58,6 LE-s (43,1 kW) csúcsteljesítmény bőven elegendő a dinamikus, gondtalan motorozásokhoz, miként a 69 Nm-es legnagyobb forgatónyomaték is tiszteletre méltó. A 14,1 literes üzemanyagtartállyal akár 400 km-es hatótávolság is elérhető.

Honda NC750X – 2027
A menetbiztonságról és a könnyű kezelhetőségről három gyári és egy felhasználó által konfigurálható menetüzemmódot felkínáló elektronikus gázmarkolat (TBW), valamint háromfokozatú, átprogramozott RAIN fokozattal hatékonyabbá tett Honda Állítható Nyomatékszabályozó (HSTC) gondoskodik. Az extraként rendelhető dupla kuplungos váltó (DCT) viselkedését szintén a menetüzemmódok határozzák meg, ugyanakkor itt is elérhető USER konfiguráció, amelyet a vezető maga állíthat be.

Honda NC750X – 2027
A 2025-ös modellévre módosították a szerkezetet, hogy még könnyebben kezelhető legyen az NC750X kis sebességnél. Az erős acélvázhoz 41 mm-es csúszószár-átmérőjű teleszkópvilla és Pro-Link himbarendszerrel társított központi hátsó rugóstag kapcsolódik. Jelentős változáson esett át a fék is, ugyanis az eddig alkalmazott, egytárcsás első rendszer munkáját kéttárcsás változat vette át.

Honda NC750X – 2027
A mérnökök nem hagyták, hogy a 296 mm-es tárcsák jelentette súlytöbblet a motor tömegére is hatással legyen, ezért a 3by3 névre keresztelt, kifejezetten könnyű kerekek kerültek az NC750X-re.

Honda NC750X – 2027
A 2027-es NC750X-et az alábbi színekben rendelhetik meg a vásárlók: kék metál (Glint Wave Blue Metallic), szürke (Mat Deep Mud Gray), katonai zöld (Earth Khaki) fényezés fekete (Graphite Black) díszítőelemekkel, fekete (Earth Black) fényezés matt metál ezüst (Mat Beta Silver Metallic) díszítőelemekkel.
Szöveg és kép: Honda Magyarország
RSS Feed
Posztolta
Tags: