CABERG 104 Groove

SISAKTESZT

Lassan eljárt az idő a régi GREX-em felett, így eldöntöttem, hogy beruházok egy új sisakra. Annál is inkább időszerű volt a csere, mert a motoromat is lecseréltem, az MZ ETZ 250-et felváltotta egy Kawasaki GPZ 400 R.

Olyan sisakot szerettem volna, amiben benne van mindaz, amit a GREX-ben kedveltem:

Kényelmes viselet, jó párnázás, kivehető bélés, minél kevesebb szélzaj, és tetszetős kivitel.

Ezen követelmények egy része már nem teljesült a régivel, hiszen már erősen használt volt, így a szivacs is összement rendesen, nem fogta már erősen a fejemet, a plexi is karcos és meglehetősen hangos volt. A kiválasztás során elég sok sisakot megnéztem, próbáltam, majd az elsők között meglátott, és bevallom, megszeretett sisak lett a győztes: A CABERG 104 szériája.

Feketét szerettem volna elsősorban, de mivel a vásárláskor nem volt a méretemben a Motoroázisnál, a SOLO helyett a kék GROOVE változatnál maradtam. A két változat egyforma, csak az egyszínű kivitel helyett egy nagyon design-os kék mintázatot kapott! Akkor még bizonytalan voltam a színt illetően, de azóta rájöttem, hogy ez volt az igazi választás!

Ami miatt emellett döntöttem, nem a mintázat volt. Elsősorban olyan sisakot szerettem volna, ami egy kicsit merészebb formájú, nem a standard kerekded sisakokra emlékeztet.

Nos, ahogy a képen is látszik, a formatervezők kietettek magukért:

Szemből meglehetősen agresszív kinézetet kölcsönöz a sisaknak a háromszög alakú ezüst szellőzőnyílás, illetve a fejtetőn látható légterelők, amik a fejtető szellőzéséhez szükséges levegőt terelik a sisakba.

Ha körbeforgatjuk, egyből látszik, hogy hátulról sem nyújt hétköznapi látványt: A nyíl alakú, szintén ezüstszínű szellőző dekoráció extravagáns kinézetet ad a sisaknak, megspékelve a levegő kimeneti nyílásának fém rácsával.

Emellett még egy fontos szempont volt, ami miatt ez a típus lett a nyerő: A beépített napszemüveg! Ez nem csak a sisak exkluzivitását növeli, hanem az egyik legpraktikusabb dolog, amit valaha sisakba extraként beépítettek. Nagyon jó szolgálatot tesz, ha az ember út közben hirtelen az előbukkanó nap sugaraival találja szembe magát. Egy apró mozdulat bal kézzel a plexi zárszerkezete mellett, és máris látunk, s nem vakít tovább a napfény!

Ez praktikus, mert nem kell folyton figyelni a napszemüvegünkre, ha le, vagy felvesszük a sisakot, illetve nem kell tovább a szár okozta kényelmetlenségeket elviselnünk, hanem azért is, mert egy mozdulattal akár száguldozás közben is leárnyékolhatjuk látóterünket!

Mint említettem, a GREX-nél még kényelmesebb viselet a jó minőségű Coolmax bélésnek köszönhető és a kivehető fej, illetve arcpárnák miatt praktikus is, hiszen mosható, illetve arcunk kényelmének megfelelően másikra is cserélhetőek!

A zár nem D csatos, hanem gyorszáras, amit személy szerint jobban kedvelek. A szíj hossza megfelelő, kényelmes, nem irritálja a nyakat.

 

Volt még egy szempontom a választásnál, ez pedig a plexi: Mindenképpen páramentes plexit szerettem volna, mert a régi nagyon párásodott a hideg utakon, sokszor nemcsak a piros lámpánál, hanem útközben is. Szerencsére a CABERG gyár erre is gondolt, így a plexi AntiFog technológiával készült, páramentes réteggel van bevonva! Emellett karcálló is, ami ugyan egy csavarhúzónak nem áll ellent, de a levegőből érkező rovarok, és egyéb szilárd dolgok nem karcolják meg a felületét. Van még egy nagy előnye, ami szintén örömömre szolgált: A sisak nyitása a középen elhelyezett pöcökkel lehetséges, melynek köszönhetően az embernek nincs olyan érzése, hogy a plexit feszíti felnyitás közben, mint az oldalt lévő nyitópöcöknél, hanem szép simán felnyílik. A zárszerkezete nagyon jó, finom kattanással érezteti velünk, hogy a plexi a kívánt állást fixen tartja. Ami nagyon jó, hogy van egy majdnem zárt állás, ami hidegben megkönnyíti a párásodás elkerülését, illetve nyári forróságban több levegő jut a sisakba. A következő állások messzebb vannak, így a plexi egyből a megfelelőbe állítható, nem kell végigkattintgatni 8-at.

A plexi jól illeszkedik a sisakhoz, az esővédő tömítő peremeknek köszönhetően átlagos esőben sem folyik be a víz!

Ami még pozitív kellék, az az előbb említett pára kiküszöbölésére behelyezhető orrpára-terelő. A régiből hiányzott, itt tökéletesen funkcionál.

A sisak zajosságának csökkentése érdekében az olasz cég a nyak körüli tömítettséget is növelni kívánta, így egy gallér található a sisak alján, ami a felvételt ugyan kissé nehezíti, de növeli komfortérzetünket. Nagyobb zártságérzetet ad, ami egyrészt szorosabbá teszi az illeszkedést, másrészt a szélzajt is elég jól csökkenti.

Ide tartozik még egy kiegészítő, egy úgynevezett bogárfogó, amely bizonyos típusoknál hálószerű, ennél viszont bőrből van. Így nemcsak megakadályozza a bogarak sisakba, szemünk elé történő bejutását, de a szemet érő levegő mennyiségét is csökkenti.

Tehát a sisak rengeteg praktikus és tetszetős dologgal rendelkezik, de vajon milyen a gyakorlatban, azaz menet közben?

Nos, a sisakot volt alkalmam több motoron is tesztelni. Elsősorban a már említett GPZ400R nyergében, de emellett az ETZ-n ülve is kipróbáltam, sőt még egy Suzuki Bandit 250-el is mentem úgy 100 km-t ebben a sisakban.

Használat közben a már említett funkciók, kiegészítők nagyon jó szolgálatot tesznek.

Először is a felvétel után a szoros illeszkedés nagy biztonságérzetet kölcsönöz, a jó kilátás pedig magabiztosságot ad. A plexi könnyű kezelhetősége is jól jön, ha az ember nem arra akar figyelni, hogyan is nyílik. A napszemüveg hasznosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ha elindul az ember borongósabb időben, vagy esetleg reggel, nem teszi fel a napszemüveget. Aztán ha kisüt, vagy felkel a nap, máris szükségét érezzük. Ekkor nem kell megállni, csak egy gyors mozdulat, s máris nagyszerű napszemüveg kerül a szemünk elé, amely szinte az egész látható arcunkat eltakarja. Nem csak vagányan néz ki, de hasznos is, hiszen egy kanyarban az előbukkanó nap vakítása ellen gyorsan lehajtható, és a pillanatnyi látászavar azonnal megszüntethető. A zárszerkezet jól tart, így nem fordult elő sohasem, hogy egy kátyú, vagy egyéb rázkódás során magától lebukott volna a szemüveg.

A plexi mindig rendesen zárt, ha hideg volt, vagy szakadt az eső, akkor is megfelelően működött! Párásodást nem tapasztaltam 0 C fok körül sem, sőt az egy év alatt karcolások sem láthatóak rajta!

A motorok közül tulajdonképpen mindegyiken jól éreztem magam benne. A Kawasakival még 200 km/h körüli sebességnél sem volt rángatás, a szél nem cibálta a sisakot. Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy egy ilyen burkolt sportmotornak elég jó a szélvédelme, a szélvédő mögé rendesen be lehet bújni.

A Suzukin sem volt semmilyen rángatózás, tehát full menetszélben úszva is jó aerodinamikai kiképzésről tanúskodik. Viszont itt már tapasztalható volt az, ami egy sisaknak igazi tulajdonsága: a szélzaj. Amíg ugyanis szélvédett pozícióban van a sisak, a szélzaj elenyésző, de ha ez hiányzik, akkor elég rendesen zúg.

Ennek persze több oka is van. Minden embernek más a fejformája, így van, akinek ugyan az a sisak csendesebb, az másnak zajosabb a tömítettség miatt. A zajcsökkentő nyakperem ugyan jó szolgálatot tesz, de az állrésznél beáramló levegő, illetve e fejtetőn a levegőcsatornák kialakítása eléggé zajossá teszi a sisakot. Az összes szellőző elzárása javít a dolgon, de nem szünteti meg azt.

Az ETZ-n akkor tapasztaltam a rángatást, illetve a zúgást, ha a sebesség meghaladta a 100 km/h-t. Ilyenkor a levegő a túraplexi mögé is bejutott, és a turbulens áramlások elkezdték cibálni. Ha lassabban mentem, a plexi elegendő védelmet nyújtott.

A Banditon, ahol semmilyen szélvédelem sem volt, a rángatás elenyésző volt, és a zaj is csak nagyobb tempónál, 120-130 km/h fölött jelentkezett. Kísérletképpen a kezemet az áll alá téve a zaj kicsit csökkent, tehát az állrésznél bejutó levegő csökkentésével a sisakzaj leredukálható. Erre alkalmas például magas nyakú kabát, garbó, vagy nyakmelegítő.

Összegzésül elmondhatom, hogy minden várakozásomnak megfelelt a sisak. Nagyon tetszetős, vagány, extrém kinézetű darab, sok hasznos kiegészítővel. Ez a középkategóriás polikarbonát sisak minden igényt kielégít, amit az ember városi használat során, túrázáskor, vagy akár nagyobb sebességnél támaszt egy 40 ezer Forint körüli árral bíró bukóval szemben.

Nagyon jó ár/értékű sisak, bár néhány kompromisszumra azért szükség lehet. Én jó szélvédelemmel ellátott motorokhoz ajánlom!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes