A „dög” köreinkben jelenthet nagyot, de meglehetősen csinos hölgyekre is használjuk, kifejezve mennyire kívánatosak. Na, nézzük milyen jelentés tartalommal rendelkezik ez a szóösszetétel, ha egy motorról beszélünk. Az idei első hosszabb próbautat egy VFR 1200 X Crosstourer nyergében tettem meg. Köszönet a kollégáknak, hogy hagytak nekem egy üres helyet az első hetekben. A motort elsőre körbe járva megállapíthatjuk, hogy nem pici. Az önindító talán negyed fordulatára azonnal életre kel a motor, és mély hangon duruzsol. A garázs elől hátrafelé kellett egy lejtőn legurulnom, mégis robusztus kinézete ellenére viszonylag alacsony a vezető ülés, mindkét lábam elérte a földet, pedig csak 175 centisre nőttem. A motoron ülve már nem tűnik fel a 270 kg, amit nyom a masina, de ha tolni kell a magas kormány miatt nemegy könnyen. Az első méterek az ismerkedéssel telnek minden egyes alkalommal, ha új motoron ülök. Az új ABS-szel szerelt modelleket kedvelem, mert megkönnyítik az egymáshoz igazodást. Alapról egyenletesen gyorsít a motor, észre sem venni a sebességet, a fokozatokat még kevésbé. Mindegyikben gyorsít rendesen, gyakorlatilag csak akkor tűnik fel, hogy nem váltottunk vissza, ha már rutinosabban közlekedünk. Autóhoz hasonlóan, csak akkor kell visszakapcsolni egyesbe, ha megállásra kerül a sor. Ettől függetlenül a városi forgalomban előfordult, hogy lankadt a figyelmem, és nem vettem észre, csak kettesig kapcsoltam vissza az egyik piros lámpás megállásnál. Indultam volna zöld jelzésre, és éreztem, hiányzik a vonóerő. A fokozat kijelző kettest mutatott, a blama elkerülése érdekében egy kis – a hangsúly a kicsin van! – kuplung játékkal rásegítettem, és gond nélkül, szépen elindultunk. Reggelente 8 Celsius fok körüli hőmérsékletet mutatott a kijelző, de nem éreztem a hideg szél érintését, pedig naponta közel 20 kilométert mentem a hűvös hajnalokban. Az egyetlen bosszantó dolog a plexi párásodása volt, mármint a bukósisaké. A motor szélvédelme nagyon jó, nagyobb sebességnél sem tépi az embert a menetszél. Ha már szélvédő, akkor emlékezzünk meg az állíthatóságáról, ami néhány csavar fellazításával, a csúszka áthelyezésével és a csavarok visszahúzásával megoldható. Nekem a legmagasabb állásban volt, nem nyúltam hozzá, megfelelt. Az futómű állítás egyszerű, az elsők a villa végeken, a hátsó a motor bal oldalán a lábtartók feletti „tekerentyűvel” történik. A motor simulékony, hamar hozzá lehet szokni a komfortjához. Az ülés kényelmes, sajnos a két személyes, hosszabb távú motorozás most kimaradt, de néhány kilométert azért megtettem utassal. A 100 kiló körüli utas felszállása felkészülést igényel, mert a súlypont magas, figyelni kell nehogy elboruljon az ember. Csomagokkal felpakolva még jobban kell vigyázni. Nálam magasabbak előnyben vannak, mert teli talppal tudnak földet fogni az ülésből. A motor menetteljesítménye nem változott semmit az utas megjelenésével. Meghagytam a gyári beállításokat, mégis megfelelt a rugózó elemek csillapítása. Gyakorlatilag simára vasalják a „mogyorós” és „mandulás csoki” szerű utakat is. (Mogyorós csoki a kockakő, mandulás a kis kocka vagy keramit, esetleg a többször javított, töredezett aszfalt. Abból kiindulva, hogy milyen érzést közvetít a fenti csokik alján játék autót tolni.)
Az egykarú lengőkarba szerelt kardán tengely feltűnés nélkül dolgozik, nekem nagyon tetszik a kialakítása, igényesen kidolgozott, amolyan hondás. A kerekek küllősek, de a hagyományos középső „csatlakozás” helyett a felni peremében „végződnek”. Takarításnál kicsit körülményesebb eltávolítani a koszt a felniről, de más hátrányát nem tapasztaltam. A dupla első és szimpla hátsó tárcsafékek feltűnés nélkül ellátták a feladatukat, mit kéne még írnom róluk? Fognak. Erős fékezésnél is fognak. Igazi megmérettetés a csomag, utas, lejt menet lenne, de erre nem került sor. Az utas szállításnál mindig megemlékezek a vibrációról, amely legtöbb esetben a hátsó lábtartón érzékelhető. Most erről sincs mit írnom, csak egy bizonyos fordulatnál jelentkezik, de ott sem zavaró. A motor jól burkolt, a kipufogó nem túl magasan vezetett. A formát is jól eltalálták, kellemesen kecses az ovális cső a két lyukkal a végén. Nem vennék rá sport dobot. Nézzük mit kínál az elektronika! A led-es irányjelző szériában itt debütál. A tartókarok az idom felső részén, hátul a szokásos lámpa vonalban helyezkednek el. Fényükre nem lehet panasz, este az útirányjelző tábláról visszaverődik sárga fényük. Az első fényszóró erősen hajaz a VFR 1200-as családtagra, de itt az idom miatt alul keskenyebb helyre került a távolsági fényszóró. A felső lámpa ívet kitölti a tompított, amely tetszetős kinézetet kölcsönöz a motornak este, és jól bevilágítja az utat. Az idomban hátul egyszerű mozdulattal eltávolítható a foglalat fedél, könnyű hozzáférni csere esetén az izzóhoz. A műszerfal folyadék kristályos, elégedett voltam vele. Sötétben visszafogott szürkés árnyalatban világít. Valaki írta, hogy nehéz leolvasni a fordulatszámmérőt. Ez igaz, de rövid megszokást követően hamar be tudja az ember osztani, hogy körülbelül hol járhatunk. A rendelkezésre álló nyomaték miatt inkább tájékoztató jellegűnek venném a mutatottakat, mert nem tudom milyen „verseny” körülmények alakulhatnak ki egy túra motornál, ahol a pontos értékek létfontosságúak lennének. Amúgy 2000-től szépen húz, a többire ott van a fokozat kijelző. Bár volt, hogy négyesben maradtam, és az tűnt fel, milyen vehemensen gyorsulunk a gáz kar elfordítására. A gáznál maradva, szépen veszi a fordulatot a legkisebb mozdulatra is. A kormányt sem cserélném, az ezüst kónuszos alu „cucc” jól megy a motorhoz. A visszajelzők között találjuk a kipörgésgátló ikonját, amely indulás után kialszik, és csak beavatkozás esetén villan fel, és az idomban elhelyezett gombbal kiiktatható. Nem voltam olyan csapatós, szilárd burkolat nélküli úton, ahol ezt nélkülözni szerettem volna. A városi forgalomban egyszer előfordult, hogy egy kereszteződésben, bekanyarodva a belső sávba manővereztem, és nagyobb gázt húztam, hogy az előttem „szüttyögő” autóshoz képest jó pozícióba kerüljek. Amikor felvillant a lámpa, nem éreztem semmit. Azt hiszem, ez így helyes. A rövid „együttlét” miatt országúti tapasztalatokra nem sok jutott, de rezzenéstelenül fut a motor az új M0-s betonján, akár nagyobb sebességnél is. Egyedül a sisak zaj figyelmeztet, hogy nézzünk a sebességmérőre. A sebességváltót be kell tenni 6-ba, és húzni a gázt, tartani a tempót. Menet közben mélán bambulni ki a sisakból, nézni a tájat, erre találták ki ezt a motort. Ja, már megint 100 kilométerrel arrébb vagyunk? Egyik nap némi eső is utolért. Nem bántam, de nem volt nálam az eső ruha, ezért arra gondoltam legalább megnézzük mit végeztek az aerodinamikusok? Ez is „ha állunk ázunk” motor lett (menet közben úgy tereli a szelet az idom, hogy a sisakon kívül nem lesz semmi vizes, viszont megálláskor azonnal ázik minden), ami dicséretes. Szakítsuk meg az ömlengést, és beszéljünk arról is, ami nem tetszett. Talán a legfontosabb ma már, az idomba integrált töltő aljzat, amiről GPS vagy más hasznos „kütyü” működtethető. Ez csak opcionális tétel ehhez a motorhoz. A másik kényes pont a fogyasztás. Ennek értékei folyamatosan nyomon követhetők a műszerfalon akár átlag, akár pillanatnyi fogyasztás érték leolvasással, mégis a végén a benzinkútnál majdnem 19 litert tankoltam 305 kilométerre. Lehet, hogy eretnek lesz a kijelentésem, de el tudnék viselni kevesebbet is. Nem vagyok nagy igényű, egy fél literrel már elégedett lennék. Talán, ha több időt töltöttünk volna együtt sikerül, mert a teszt vége felé a pillanatnyi fogyasztás 6 liter alatt volt már tartósan. Itt jut eszembe a kijelző azon funkciója, amely sokat segíthet a vezetőnek, az üzemanyag vészes fogyása esetén. Amikor a tank telítettség jelző az utolsó rovátkát mutatja, a pillanatnyi fogyasztási érték „átmegy” tartalék kijelzőbe, és a meglévő benzinnel megtehető utat mutatja kilométerben. Informatív.
A Honda készült gyári doboz szettel és kiegészítő fényszórókkal, de az utas kapaszkodó eleve úgy készült, hogy könnyű legyen a csomag rögzítés, ha ezen gyári extrákra nem vágynánk.
Visszavittem a motort és felszálltam a sajátomra. Na, ez a durva! A legaljasabb dolog a Hondától!:) Annyira hozzászoktam néhány nap alatt ehhez a nagy döghöz, a komfortjához, erejéhez, hogy azt hittem leszállok a sajátomról, és mellette futva tolom egy kicsit, hogy menjen.:)
Szöveg és kép: Buny