A vadabb stílust kedvelő fiatalok körében szeretne új híveket találni a Honda ezzel a modellel. A matt fényezés, az alacsony üléspozíció, a ballonos kerekek és a kis lámpaidom a LED-es fényforrásokkal, tulajdonképpen merít egy kicsit a múltból, és előre mutat a jövő felé.
Bajban voltam eleinte, mert nem igazán tudtam hova tenni ezt a gépet. A japán „chopper” armada kihalása után, egyszer csak megjelent a Rebel.
Jó húzás, hiszen a Kawasaki Vulcan-ja egy ligával feljebb játszik, és a belépő szinten, A2 vezetői engedéllyel rendelkezők megszólítása nem hátrány. Körbe jártam a motort átvételkor, majd „leültem” a nyeregbe, és elindultam a 4-es úton hazafelé. Eleinte kicsit fura volt a jobb oldalon kitüremkedő dekli. Próbálkoztam, hogyan kéne tartanom a lábtartón a lábam ahhoz, hogy a fék is azonnal elérhető legyen, de azért ne nyomjam egyfolytában.
Mindez abból adódik, hogy a lábtartó nem előre került a könyökcsövek magasságába, ahogy az ember azt megszokta az ilyen „amerikai stílusban” készített gépektől, hanem éppen a főtengely vonalától néhány centivel hátrább. Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy nem jól ülök a motoron. Vállból kicsit előre dőlve, az ülésen hátracsúszva, már sokkal jobb volt a helyzet. Na, ilyen a „sportos custom” tartás. Így éreztem a motor minden rezdülését, ami persze nem nagyon volt, mert a Honda szépen simán jár, a kuplung és a váltó vaj puha.
A középre helyezett digitális műszeregységen csak a legfontosabb adatokat lehet megjeleníteni, amivel nincsen semmi probléma, igazi bobbereseknek még ez is sok lenne. Haladok az úton, az erőforrás szépen duruzsol, a hangja egész jó, kifejezetten tetszett, amikor néha nap egy-egy halk visszadurranást is lehetett a kipufogó felől hallani.
A stílusjegyek egyike a vékony steppelt ülés, amiről azt hittem kényelmetlen lesz, azonban az idő és a tervezés rácáfolt. Rövidre fogott egynapos túránk során kis időközökkel közel nyolc órát töltöttem a nyeregben, mégsem éreztem fájónak a hátsóm. A kétszemélyes kalandokat nem erőltettem, a mutatóba készült hátsó ülés, és a magasra húzott utas lábtartó inkább csak a műszaki követelmények teljesítése érdekében került fel. A hátsó lengővilla kör keresztmetszete kifejezetten tetszett. Rosszabb minőségű utakon, nagyobb sebességnél némi rakoncátlankodásra hajlamos volt a hátsó rész. Ezt a hosszanti bordákkal tűzdelt szakaszokon lehetett igazán érezni, és 100 km/ó sebesség felett.
De ez a motor nem erre készült, hanem „vonulásra”. Nyugodt tempóban csordogálni az országúton, nézni a tájat vagy elugrani a városban a haverokhoz, ez a motor erről szól. Persze a kiegészítő gyártók ezt nem így gondolják, hiszen számos túra kiegészítőt kínálnak a típushoz. Az biztos, egy személynek felpakolva, kiváló útitárs lesz a Rebel, mert a 3,5 literes fogyasztásával igazán takarékos. Tegyük hozzá, ebben az értékben az autópálya szakaszok is benne vannak, ahol azért 130-nál lehet feszülni a szélben, kissé széttárt lábakkal és szélesen fogott kormánnyal.
A fékekről is egy mondat, mert még azt hiszi valaki, hogy elfelejtettem. Pedig nem, csak teszik a dolgukat, az ABS rendszerrel kiegészítve nem találkoztam olyan helyzettel, amikor pánik lett volna úrrá rajtam, mert féltem attól, hogy nem állok meg. Összefoglalva a tapasztalataimat, azt kell mondjam, igazán jól sikerült kezdő motort hoztak össze a „vad” külső ellenére. Az biztos, hogy a teszt ideje alatt a Rebel volt a közönség kedvenc. A Marvel és DC kiadványokért rajongó 40-es éveiben járó kolléganő is elismerően szólt a motorról, tehát feltűnő jelenség.
A hab és a cseresznye a tortán a Honda szempontjából, hogy a 21 éves video játékokon szocializálódott, a szobájából néha feltűnő „kocka” gyereknél is átlépte az inger küszöböt a megjelenés. Kiment a garázsba valamiért, meglátta a motort, és visszafelé jövet a kádba befekve, az iPhone készülékén rákeresett a gyártó honlapjára, hogy további információkat szerezzen be. Szerintem ennél nagyobb elismerést nem kaphat motor.
Szöveg és kép: Buny