Az 1950-es években a járványos mopedfüst nagy eladási volumennel kecsegtetett a Husqvarna számára. 1954-re a svédek 25 000 darabot adtak el ezekből a motorokból. Ne feledjük el, a Novolette első szériája pusztán szállítóeszköznek készült, és nem vonzotta a fiatalokat. Ezért a marketingesek azzal az ötlettel álltak elő, hogy flörtölni kell a feltörekvő generációval a forgalom növelése érdekében, és mi lenne jobb módja a jövő motorosainak megszólításának? A válasz, a vörös-ezüst színben gyártott „rémisztő vadállat”, 30 km/órás végsebességre képes Novolette Sport volt. Akkoriban ez volt az engedélyezett sebességhatár ebben a kategóriában, és ez minden fiatal férfit – nem, nem volt nő, akinek ilyen csodagépe lett volna – arra ösztönzött, hogy megkerülje a szabályokat, és „újra hangolja” az erőforrást. Ez azt jelentette, hogy a „Blöjpilen” (pelenek) akár 40 km/ó, esetenként 45 km/órás sebességre is képes volt.

Ennek a mopednek a hivatalos neve Husqvarna Novolette Sport volt. Nem túl szexi, ha engem kérdezel, de akkoriban egy hétéves fiú kedvence a Mercedes 300SL, a legendás „Ezüstnyíl” volt, ami az utcára vitta a versenyautók legmodernebb fejlesztéseit.

Husqvarna Blöjpilen

1955-ben ez volt a legmodernebb sportautó, és a moped is ugyanabban az évben került forgalomba. Meg kell jegyezni, hogy az egyik azért nagyobb nyilvánosságot kapott, mint a másik. Svédországban akkoriban nagy Silverpilen-láz volt, a 175 köbcentis gép meg sem tudott melegedni a kereskedésekben, úgy vitték.

Husqvarna Blöjpilen

Az országban minden motorkerékpár rajongó arra vágyott már 16 évesen, hogy legyen egy Silverpilenje. Közben megjött az ötlet, hogy még fiatalabbak is kezdjenek el motorozni, amit a Husqvarna újdonság megvásárlásával lehetett elérni. Ez az álom 15 évesen valósulhatott meg, és azzal az előnnyel járt, hogy nem kellett rá vezetői engedély. A gyár főmérnöke Carl Heimdahl volt, aki feltette az intelligens kérdést: „Mit kínálunk a 15 éves mopedrajongóknak?” Ruben Helmin a főmérnök osztályán dolgozó kolléga volt, akinek álma volt, hogy egy olasz Rumi országúti versenygéppel versenyezzen piros-ezüst színben.

Husqvarna Blöjpilen

Itt indult az „agymenés”, és jöttek az új ötletek. Elhangzott, hogy ez a moped legyen sportos, egyszerre vonzza a vásárlókat és legyen figyelemfelkeltő. Azonban lassú volt a tervezés, és mire elkészült egy javaslat mindig jött valami új. Helmin ezért leült beszélgetni kollégájával, Egil Skoggal, aki elővette a vázlatfüzetét, és azzal az ötlettel állt elő, hogy a meglévő alkatrészek felhasználásával készít egy prototípust, amit le lehet gyártani.

Husqvarna Blöjpilen

Váz, motor, első villa, 24″-es kerekek, lámpák és egyéb alkatrészek már a Novolette-ből rendelkezésre álltak, a Silverpilen tartálya is használható, ha térfogatát 5,5 literre csökkentik. Úgy döntöttek, hogy ezeket az alkatrészeket használják majd az új sportgéphez. Az időigényes fejlesztések áldozatul estek az egyszerű és gyors megoldásoknak. Azon kevés gyártmányok egyike volt, amelyeknél szükség volt áramforrásra, és ennek rögzítése kényes kérdés volt. A moped egy szerszámosládával is rendelkezett, amelyet a nyereg alá szereltek fel, és felár ellenében sebességmérő is elérhető volt hozzá.

Husqvarna Blöjpilen

A végeredmény egy mini méretű Silverpilen lett! Mindenki elégedett volt a leleményes kialakítással, és a döntés egyszerű és egyhangú volt. A kerekek, a fogaskerekek és az esztergagépek forogni kezdtek és az 1955-ös stockholmi Nemzetközi Motorkerékpár-Vásáron az új „pelenkásoknak” szánt moped elismerést szerzett, végül elavult pedáljai ellenére ellopta a show-t. A sajtó emberei az egekbe emelték a mopedet, és mindenki izgatottan várta a fényes jövőt.

Husqvarna Blöjpilen

A végső fejlesztések után egy ilyen reklám szlogennel került be a köztudatba: „Minden fiú karácsonyi álma – TT-stílusban csillogó fehérben és csillogó pirosban” (a TT a Tourist Trophy-t jelenti, amit ma országúti versenyzésként ismerünk). A modellt pedig a promócióban a megjelenő „Silverpilen”-nel mutatták be.
Aztán kiderült a meztelen igazság, hogy a segédmotoros kerékpár nem kellett. A jó szándék és a megjelenés ellenére túlságosan kifinomult volt ahhoz, hogy a címlapoknál többre vigye.

Husqvarna Blöjpilen

Ez a sportgép nem győzte meg a fiatalokat, hiányzott a teljesítmény, amelyet kezdetben ráadásul egy fokozatú sebességváltóval gyengítettek. Ezenkívül a nem túl impozáns szíjhajtás is nehezítette az elfogadását, talán, ha láncot használtak volna. A „Blöjpilen” –t (pelenkás), kiállították a bemutatóteremben, de soha nem jutott el a vásárlókhoz. A fiatal generáció tartózkodott attól, hogy 795 svéd koronát (kb. 160 USD) tegyen le az asztalra érte.

Husqvarna Blöjpilen

Az sem segített, hogy az 1956-os „Blöjpilen” verzió már két sebességes váltóval készült. Kevesebb, mint 1000 darabot készítettek belőle, egyes források mindössze 330, míg mások 800 járműről beszélnek. Az igazság valahol félúton lehet, ki tudja? De tény, hogy a sportos moped sosem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a Husqvarnának a felhalmozott, jelentős raktárkészletét akciós áron kellett értékesítenie. A szomorú igazság az volt, hogy a motor megbukott, az eladás veszteséges volt. Fennmaradt az emléke, mint tiszteletreméltó és szép kudarc.

Szöveg: Buny

Kép: Husqvarna