A H-Moto UNI Győr Team versenyzője meglehetősen szokatlanul hétköznap – november 25 – 27. (hétfő, kedd, szerda) – teljesítette a hetedik, utolsó versenyhétvégéjét a Junior GP mezőnyében, melyet az idei versenynaptárban már szereplő Estorilban rendezték meg. A 17 éves motoros ugyan ezúttal jobban teljesített, ám a pontszerzés ezúttal is elmaradt. Most jöhet a pihenés, aztán egy komoly felkészülés a jövő évi feladatokra. Egy biztos, Farkas Kevin ebben a sorozatban mindenképpen ott lesz 2025-ben a rajtrácson.
Tavaly rendkívül sikeres esztendőt tudhatott magáénak a H-Moto UNI Győr Team, amely 2024-ben immár kibővült, hiszen a Northen Talent Cup sorozatban 2022-ben második Farkas Kevin is csatlakozott a csapathoz, akit a Hungarian Motorsport Academy (HUMDA) támogat, azaz kizárólag a felkészülésre és a versenyzésre kell koncentrálnia.
A 17 éves Farkas Kevin idén a juniorok között húzta a gázt, és amíg a Red Bull Rookies Cup-ban a 18. helyen zárt összetettben a világ legerősebb utánpótlás versenysorozatán a megszerzett 16 pontjával, addig a Junior GP mezőnyében sajnos nem jött össze a bravúr, pont nélkül zárta bemutatkozó szezonját. Valamennyi hétvégén elkerülte a fiatal tehetséget a szerencse. A misanói szezonnyitón semmi sem jött össze – a versenyen el sem tudott indulni –, míg Estorilban a 24. pozícióban látta meg a kockás zászlót. Következett Barcelona, ahol mindkét futamon célba ért, majd egyik kedvenc pályáján, Portimaóban az első futamon a 22., míg a másodikon a 23. pozícióban intették le, majd Jerezben egy 26. és egy 24. hellyel zárt. Az aragóni versenyhétvégén egy hatalmas bukás miatt sem az időmérőn, sem pedig a futamon nem tudott elindulni, míg zárásként Estorilban mindkét viadalon 20. lett, ami az idei szezon legjobb eredménye.
„Mindent alárendeltem annak a két verseny közötti időszakban, hogy sikerüljön úgy felkészülnöm, meglegyen a várva várt pontszerzés. Rengeteget edzettem Talmácsi Gáborral, ugyanakkor mentálisan is igyekezett segíteni, átbeszéltünk mindent, ami hozzájárulhatott ahhoz, hogy ennyire félrement az idényem. A hétfői nap nagyon jól sikerült, megvolt a kellő tempónk, ráadásul az első szabadedzésen a 13. helyen zártam. Viszont keddre minden a visszájára fordult, egyszerűen nem találtuk a beállításokat, ráadásul én sem éreztem jól magam a motoron, ekkor eldőlt, a két futamot már a jövő évet szem előtt tartva beáldozzuk, és a versenyeken két, egymástól eltérő beállítással rajtoltam el. Bejött az elképzelésünk, hiszen végig jól éreztem magam a motoron, a legjobb helyen zártam mindkétszer az idényben, és a köridőm hétfőtől szerda délutánig három másodpercet javult. A szezonom véget ért, 14 versenyhétvégén 26 futamot teljesítettem, felejthetetlen és eseménydús év áll mögöttem.
Büszke vagyok arra, amit elértem, nem tagadom, voltak mélypontok is. Remélem, jövőre már az idei tapasztalatokra építve egy sokkal jobb idényem lesz majd a Junior GP-ben” – fogalmazott a HMA versenyzője.
Az ifjú, 17 éves Farkas Kevin a két legerősebbnek tartott sorozatban, a Junior GP-ben és a Red Bull Rookies Cup-ban indult, szinte végigversenyezve a teljes szezont. A csapattulajdonos szerint ez remek felkészülés volt a 2025-ös szezonra.
„Kevin idei szezonját felkészülésnek tekinthetjük a 2025. évi komoly kihívásokat ígérő idényének. Rengeteget tartózkodott Spanyolországban, ahol folyamatosan edzett mind a pályán és azon kívül is, így a fejlődése a pályán és azon kívül is megkérdőjelezhetetlen számomra. Biztos vagyok abban, hogy méltóan tudja majd hazánkat képviselni a világbajnokságokon.
Kevin esetében már tudjuk, hogy a Junior GP mezőnyében, egy profi csapat berkein belül fog versenyezni jövőre is. Ha megfelelően fejlődik tovább, akkor a reményeim szerint a hazai Moto GP futamon a Moto3-sok között ott lehet a rajtrácson – fogalmazott Kelemen Krisztián.
Szöveg: H-Moto UNI Győr Team
Kép: DASTMEDIA, Csák Levente