Az már a döntés előkészítést megelőző értelmi és érzelmi okfejtésemből legutóbb kiderült, hogyan jutottunk el a robogóhoz, de még egy kis történet arról, hogy mennyire másképp látjuk a motorozás világát. Talán tíz éve is lehet, hogy a Suzuki Banditomat vittem a márka szervizbe szelep állításra. Akkor azt kérték, hagyjam ott a motort, és
másnap a délelőtti órákban menjek vissza érte. A kérésnek megfelelően megjelentem a kétkerekű jármű javításra szakosodott műhely előterében. Mondták, legyek türelemmel, mert még összerakják a motort, és már mehetek is.

Várakozás közben beszélgetésbe elegyedtem a „márkatárssal”, aki szintén a szakszerű karbantartásra behozott járművét nézte a távolból. A másik emelőn egy 650-es Burgman körül sertepertélt az egyik szerelő.

Akkoriban nem értettem mi visz rá valakit, hogy ilyet vegyen, mikor az árából „tisztességes” motorkerékpárok is kaphatók. Nem hagyott nyugodni a dolog, rákérdeztem nyíltan a döntés hátterére. Az idősebb úri ember elmesélte, hogy egy 1400-as Intruder tulajdonosa volt, de a feleségével közösen szerettek volna motorozni, viszont kényelmi szempontból az már nem felelt meg az igényeiknek. Beballagtak a kereskedésbe, és a legkényelmesebb mellett döntöttek. Elmondta, nem bánta meg, hogy a robogót választotta. Azóta én is olyan korba „értem”, mint akkori beszélgető partnerem, és kezdem érteni, miről is szólt a történet igazán. A döntésem helyességének igazolása miatt írtam le a fentieket, ha valaki úgy gondolná egyedi az esetem, és valóban nem ártana elme orvosi vizsgálatom. 🙂

Régóta csodálattal nézem a Vespásokat, akik Európát átszelve több ezer kilométert
motoroznak, hogy évente egyszer a hasonló megszállottakkal randevút adjanak egymásnak. Nem kis teljesítmény egy túrára tervezett motorral, megfelelő teljesítménnyel teljesíteni ilyen kihívásokat, de egy kicsivel még inkább az. Szerintem. Ez a kihívás ösztökélt arra, hogy egy ilyen kalandba vágjak, és robogós túrázásra adjam a fejem. Megígérem, ha nem jön be, azt is megírom majd őszintén. Kanyarodjunk vissza a vásárláshoz, kiszemeltem a robogó szegmensből azokat a típusokat, amelyek szóba
jöhetnek. A listára olyan nevek kerültek, mint Silver Wing 600, Burgman 650, Gilera GP800, mert mégis kell valami teljesítmény, ami két embert meg a csomagjait repíti. Ezekkel a modellekkel csak az volt a baj, hogy a futás teljesítmény volt olyan méretű, amit nem mertek kiírni a hirdetésbe, vagy az ár volt túl a költségvetésen. Következő körben kisebb motorokat is megnéztem, kiindulva az X-Max 400-as nyergében szerzett tapasztalatokból.

Ezen a ponton rá kellett jönnöm, hogy a komfortos utazás a magyar utakon csak egy nagyobb átmérőjű kerékkel szerelt robogóval kivitelezhető. Búcsút vettem a 400-as Burgman-tól és a Majesty-től, ahogy a hasonló méretű motorokkal szerelt olasz modellek is kiestek. Akkor mi marad elérhető áron? A Yamaha T-Max korosabb darabjai, Piaggio X9, Piaggio Beverly, Aprilia Scarabeo és Atlantic. T-Max-ot egyet találtam, ami árban megfelelt, beszéltem is az eladóval, aki éppen külföldre készült áttenni székhelyét. Elmondta, hogy van a meghajtó szíjjal némi probléma, ezért ilyen alacsony az ár, de még nem tudja,hogy a barátja megveszi-e vagy sem. Azóta várom visszahívását a döntését illetően. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor a sors útjainak kifürkészhetetlensége miatt, elhessegettem Yamaha tulajdonosi ábrándjaimat.

Akkor olasz lesz, bár az elolvasott tesztek és fórum bejegyzések nem arról tanúskodtak, hogy probléma mentesek a szerkezetek. Utána néztem azért az alkatrész áraknak , és szerencsére a forrásaim olcsóbbak, mint amit olvastam. Ennek mérlegelése után azt kellett csak eldönteni, hogy melyik modell legyen? A meghajtásra használt motor az 500-as kategóriában kis eltérésekkel megegyezik. A probléma ugyanaz, akkor a megjelenés alapján és a kerék méret alapján fogok döntést hozni. Azt el kell ismerni, hogy az olaszok borzasztóan értenek ahhoz, hogyan kell egy motort „megrajzolni”.

A Scarabeo számomra túl bumfordi, az Atlantic a határon mozog, a segge, és a hátsó doboz rögzítésének „művészi” megoldása visszatartott. Az X9 jól nézne ki, de mégis van benne valami, amiért idegenkedem tőle. A modern és klasszikus formákat ötvöző
Beverly áll hozzám a legközelebb a külcsín alapján, és a „túrásítás” érdekében elképzelt átalakítások tovább inspiráltak. Azért az Atlanticot tartalékba helyeztem. Nézegettem a hirdetéseket, elmentem megnézni jó néhány Beverlyt, de ugyanaz a csalódás ült az arcomra, amikor élőben megláttam a gépeket, mint a GSX-F vásárlásakor. Ennek nem lesz jó vége, ha ez így megy tovább. Ismét az újra tervezés fázisában találtam magam. Ha ilyen a kínálat ennyiért, akkor kalkulálnom kell egy kis „felújítással”, cserébe olcsón kell venni. Annyira szeretem ezt a helyzetet!:)

Honnan a bánatból lássam előre, mennyibe fáj majd nekem ez a döntés? Ha sokba, akkor a motor iránt táplált érzelmi szál is más vastagságú fonalból készül majd. Az „olasz melós” pakliban benne van a csalódási faktor az olvasottak alapján. Hezitáltam. Megráztam magam, most már mindegy, ezt az utat választottam, amilyen virágot szakítok, olyat szagolok majd. Na, gyerünk a rétre!:) Végül a Cagiva Roadster is jó lett, mire eladó sorba került. Ez motivált, amikor telefonáltam a Budapesttől 40 km-re lévő tulajdonosnak, hogy megtekinteném a motort, ha a tulajdonában van még. Másnap délelőtt az eső is elállt, sütött a nap, felszáradt az út. A biztonság kedvéért a másik irányban 70 km-re található Atlantic gazdáját is megkérdeztem, pünkösd alkalmából szerét ejthetnénk-e a motorral ismerkedésnek? Azt mondta, semmi akadálya, délelőtt jönnek megnézni, de ez nem zárja ki, hogy én is vessek rá egy pillantást.

A Beverly egy fészerben pihent, a tulajdonosok fölöslegesen már nem rángatták ki minden egyes telefonáló kedvéért, csak akkor került elő, ha valaki személyesen érkezett. Első benyomás: iszonyúan néz ki a magas plexi rajta, el van törve a hátsó sárvédő, de legalább indult elsőre. Elmentem vele egy próba körre, kicsit fura volt, de semmi olyan zaj, vagy rendellenes viselkedés tanú jelét nem adta, ami negatív irányba fordította volna érdeklődésemet. Visszagurultam, és alkudozásba kezdtünk. Egy első gumi hamarosan kell majd rá, nincs műszaki vizsga, ez biztos. Na, most kell még
bekalkulálni amit nem látunk! A motor vételára eredetileg meghaladta a 400.000,- Ft-ot, de abból már engedtek harmincezret. Állok a motor mellett, és kérdezem, mi az elképzelés, mégiscsak ők mondjanak valamit. De nem. Nekem kell beszélnem. Ha nagyon alacsony árat mondok, akkor nekem kell az ár után mennem, mert
bekeményednek, visszajönni még egy alkura a veszteség maga.

Magas árat nem akarok mondani, mi van, ha minden, amit a fórumokon írtak „állatorvosi lóként” ezen a motoron fog hibaként jelentkezni? A hirdetésekben 350.000,- Ft + reg.díj, meg forgalomba helyezés környékén kínálják a hasonló Beverly-ket. Ennél „csak” az átírás meg a műszaki vizsga van, ami azért kevesebb. Gondoltam egyet, és tettem egy 350.000,- Ft-os ajánlatot. Láttam egy kis grimaszt az egyik arcon, de végül belementek. Azonnal telefonáltam, utánfutót intéztem, segítséget a motor felrakásához. Így töltötte be a garázsban megüresedett motor helyet egy olasz robogó.

Szöveg : Buny

Kép: Internet és Buny