Zselic-Mecsek túra2009-ben merült fel a gondolat Magushnál, hogy Kaposvár környékén is körül kellene nézni, mert arra keveset jártunk. 2010-re testet is öltött a túra gondolat egy terv formájában. Magush meghirdette, a fórumon jól elvitatkoztunk róla, és a végén Magush egy hirtelen jött, kellemetlen betegség miatt kénytelen volt a túra vezetésről lemondani. Augusztus 6-tól terveztük barangolásunkat, amit az idei nyár nem mindig támogatott napsütéses időjárással. Erre a hétvégére is mondtak mindent az időjósok, talán csak havat nem. Nézegettük naponta többször az időjárás jelentéseket a péntek közeledtével, de csak az OzoneNetwork-nál volt némi remény a eső menZselic-Mecsek túrates közlekedésre. Czövi előre leszögezte, hogy nem jön velünk, így talán még hihetővé is vált a legkedvezőbb jelentés. Az eredetileg Kaposvárra tervezett szállás helyett Magyarhertelendet választottuk, ahol egyszer már kikötöttünk kényszerből, most kipróbáltuk direktbe is. Pénteken este tudtunk csak indulni, Pepével közösen vágtunk neki a távnak, optimista módon nem vettünk fel esőruhát. A Balatonig a 7-es úton haladtunk, utána lekanyarodtunk a 65-ösre és ezen haladtunk Tamásiig. Itt megálltunk tankolni, és felvettük az esőruhát, mert már esett az eső. Kétkedő pillantások, melyek az elménk ép állapotát vonták kétségbe kísértek indulásunkkor. Szerencsére még jókor jött a telefon, amelyben érdeklődtek, hogy vajon merre is járhatunk?
Az út további részében az elrettentésnek felvett esőruha jó szolgáltot tett, mert távol tartotta az esőt. Késő este értünk szállásunkra, én azonnal a sátor felállításával kezdtem volna teendőimet, de Hajnal meggyőzött, hogy ésszerűbb elfogadni Pinguék invitálását egy lakókocsi megosztására. Láttam már, Zselic-Mecsek túramegint nem lesz eső teszt a sátorral. Péter egyedül, esőt megvető bátorsággal sátrat vert. A többiek mind bevonultak a lakókocsikba. Másnap reggel útnak indultunk. Elsőként Bőszénfán álltunk meg, a mesterségesen kialakított szarvasfarmot néztük meg. A kaposvári egyetem 300 hektáros birtokán gímszarvasok, vaddisznók, dámvadak, őzek és muflonok élnek szabadon. A szelídeket és barátságosakat, megnézni,megérinteni és etetni is lehet. Az állat símogatás után a birtokon gyönyörű állapotban megőrzött magtár épületében elhelyezett múzeum hűvösében egy kiállítást néztünZselic-Mecsek túrak meg a vadakról. A nagy melegben Ibafára 12 óra előtt pár perccel történt érkezésünk, a kiállítást kinyító hölgy lányának teljes apátiáját hozta eredményként. A múzeumba belépésünk, és belépőink beszedése után teljes közönnyel nyomta meg a play gombot a magnón. A ibafai pipamúzeum Baranya Megye dohányzástörténeti gyűjteményét tárja az érdeklődők elé. A gazdag kollekcióban a kisméretű szivarszipkáktól a tajtékpipák sokaságáig, mindent megtalálunk. Szerencsére a múzeum gazdagsága és látnivalója elvonja a figyelmet, a magnóról szóló hallhatatlan és érthetlen monoton szövegeléstől. Az utolsó szobában található festményeket nem találtuk csodálatra méltónak, valószínűleg bennünk volt a hiba. Ebédidőre járt az idő, Dávidot követtük a Botykapeterd nevű helyiség felé. A szerpentines úton a motorokkal, nem siettünk, élveztük a táj szépségeit. Botykapeterden a Pálma Vendéglőbe tértünk be ebédelni. Az étteremben elfogyasztott gasztonómiai élvezetekről beszámolni nem tudunk, az étkezést követő némi gyomor problémákról viszont igen,ha erre kíváncsi
vaZselic-Mecsek túralaki. Hiába na, mi vagyunk ilyen kákabélű vidéki csávók és csajok.
Este volt, mire visszaértünk táborhelyünkre. Keresgéltünk fürdőt, de úgy döntöttünk megnézzük a „helyi”, magyarhertelendi kínálatot. A fürdő éppen bezárt mire odaértünk. Tájékoztató tábla hiányában az ajtót csukó hölgy elárulta, hogy egy óra múlva kezdődik az éjszakai fürdőzés. Kivártuk az időt, és nem bántuk meg, mert lézer show-val, nyitott büfével (Orosháza odafigyelmezhetne!)várták a nagyérdeműt. Még Darányi Peti is azt mondta, hogy nem bánta meg, hogy elfogadta a Csigu által felajánlott úszónadrágot. Teljesen kiázva, késő este tértünk vissza a szállásra. Kisvártatva mindenZselic-Mecsek túraki nyugovóra tért.
Másnap reggel lepkét vadásztunk reggeli közben, rövid beszélgetés után felpakoltunk, fizettünk és tovább álltunk Abaligetre. Itt váltunk el Dávidtól, és nélküle ereszkedtünk le a barlangba. Az előző napok esős hűvösét már elfelejtettük, konkrétan ránk „rohadt” a ruha a melegben. A barlang szépségeit és hűvösségét mi élveztük a motoros ruháinkban a legjobban. Megkérdőjeleztük azonban, azon emberek szülői képességeit, akik csecsemőkkel és ordító kisgyerekekkel merészkednek le a közel 2 kilométeres, 30 percig tartó sétára a hidegben és sötétben. Több ilyen párral, voltunk kénytelenek sétálni. A nem kevés pénzért, amit a belépőre fizettünk ki, folyamatos szülői csitítgatást és a félelemtől ordító gyereksírást kaptunk cserébe. Elnézve az előzőleg és utánunk induló csoportok összetételét, nem voltunk ezzel egyedül. A melegben jól esett a fagylatozás az árnyas fák alatt, a barlang előtt. Pécsre indultunk tovább. A fényképezőgépet nem raktuk el. Jó szolgálatot Zselic-Mecsek túratett a motoros kabát hátsó derék alatti zsebe. Ebbe beleraktuk a gépet és a megfelelő pillanatokban előkaptuk. Rengeteg, úton készült fényképet tudtunk így készíteni. Pécsen a TV toronyba mentünk. A kilátóig kanyargós út halad felfelé. Péter döbbenten szembesült azzal, hogy Európa Kultúrális Fővárosa tanyasi színvonalú aszfalttal rendelkezik ezen az útvonalon. A látványosságok után egyszerű ebédre vágyva a helyi TESCO áruház üzlet során válogattunk a kínai étterem kínálatából. Péternek már csak Eurója volt, így kisegítettük egy ebéd erejéig, remélem majd egyszer „behajthatom” rajta.:) (Lehet, hogy elkérem a Hondáját egy körre, mert „annyira szeretnék” már kipróbálni egy olyan „komoly” gépet!:)))) Az ebédZselic-Mecsek túra után búcsúzkodtunk, Péter még visszament a szállásra, mert száradási céllal hagyta sátrát a szállásunkon, így útjaink elváltak.
A haza vezető út szinte eseménytelenül telt, bár annyira nem voltunk elragadtatva Ede száguldási kényszerétől, de egy búcsú intésre talán emlékeznek még a visszapillantóban, amikor mi Pinguékkal a 6-osról Dunaföldvárnál lekanyarodva Kecskemét felé vettük az irányt. Még egy kávé belefért az időnkbe, utána Ceglédig, meg sem álltunk. Onnan már csak egy ugrás volt Albertirsa, aznapi végállomásunk.
A hétvége időjárása kegyes volt hozzánk, ismét verőfényes időben motorozhattunk.
2010-et ezzel a hétvégével zártuk, amihez hozzájárult az idei szezon, esőben gazdag időjárása. Reméljük jövőre több túrát tudunk teljesíteni.
A túra képei a Galériában.
Szöveg: Hajnal, Buny
Képek: Motour.hu