Józanság. Évek óta nem látom ennek jelét a motor gyártók és forgalmazók kínálatában. A legegyszerűbb módszert választja a legtöbb márka:
Van a polcon egy 50-70 lóerő körüli modell, azt levesszük, belerakunk valami „kütyüt”, ezzel a jogszabályoknak megfelelő teljesítményű masinát csináltunk. Kész. Aztán ezek a szervizben visszanyerik, – általában az első átvizsgálás során- eredeti teljesítményüket, amiről mindenki mélyen hallgat, és eladásnál olvashatjuk, hogy „25 kW-os papírokkal, de nyitottan eladó”. Összekacsint kereskedő és vevő, mindenki elégedett.
Hiány van a kis teljesítményű motorok piacán. Nem tudnak a jogosítványnak megfelelő teljesítményű motort venni a kezdők, és akik nem vágynak mérhetetlen erőre.
Itt van az idő!- gondolták a Kawasakinál ,és piacra dobták a Ninja 250 R típusú modelljüket. Kiírták a szalonban a motor fölé: „A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik, indulj el!” Így szakítottak a kialakult renddel.
Lökettérfogata alapján manapság már kis motornak nevezzük, de teljesítménye, a 33 lóerővel az „A” korlátozott vezetői engedély adta lehetőség határain belül marad. A teljes burkolattal, az ülés kialakítással, a tükrökkel sport motor benyomását kelti a 250-es Ninja. A motoron helyet foglalva megváltozik az ember véleménye. A kormány magasan van, a láb behajlítva, de nem sportosan hátul, a nyereg széles, a tükrökben hátra lehet látni. Jó kezdet! Finom kuplung, váltó pontosan ugrik sebességbe. A kilométeróra középen -szerintem kicsit nagyra sikeredett-, tőle balra egy kisebb fordulatszám mérő, jobbra vízhőfokot jelző műszer. Benzinszint jelzőként egy lámpát építettek be, ami elég. Jobb, mint a benzincsap után nyúlkálni!
Az órák analóg kijelzésükkel nem hivalkodók, nekem nem hiányzik a digitális kijelzés. Motorozunk a megadott útvonalon, gondolataim szárnyalnak, nézem az utat, a tájat. Azon veszem észre magam, hogy oda sem figyelek a motorra, csak megyek a többiek után. Jó, ez tetszik! Semleges viselkedés, rugózás jó, bár Budakeszi fő útja nem ezt a benyomást kelti. Nem ezzel a géppel fognak csúcsot dönteni Kunmadarason a fiatalok az biztos, de egyenletesen gyorsul, nincsenek torpanások, köszönhető a befecskendezésnek, és az elődhöz képest meredekebben emelkedő nyomaték diagrammnak.
Jó lenne már valami sebességhez tartozó számadatot produkálnom, hogy kielégítsem a száraz tények után érdeklődő olvasók kívánságait, de nem megy. Nem tudok erre odafigyelni, élvezem, ahogy megy alattam. Úgy érzem tökéletesen megfelelne túrázásra. Rá kell ébrednem, a 100-110 km/órás sebességet könnyedén lehet teljesíteni harmad akkora géppel is, mint az enyém. Minek tartok én akkora dögöt?
Elérkezünk az autópályára, és neki iramodunk mindannyian. Szokásomhoz híven nem hasalok a tankra,-normál esetben ott egy tele rakott tanktáska szokott lenni- felegyenesedve vágok neki az érdi emelkedőnek. A fordulatszámmérőt nézem, tíz ezer környékén jár, 6-ban a váltó és száguldok. A belső sávban senki nem akar letolni! A domb alján leolvasott értékhez képest, tízzel mutat csak kevesebbet a kilométeróra a tető közelében, majd újra gyorsulni kezd alattam a motor.
Visszatérünk a kiindulópontra, lerakjuk a motorokat. Társat keresek egy utas ülés teszthez. Hátul ülök, egy fél fejjel a vezető felett. Az ülés kicsi, kanyarokban csúszkálok rajta, kapaszkodni csak a vezetőben tudok. A lábaimat nem kell a nyakamba vennem, nem kell ráfeküdnöm a vezetőre, egyenes háttal utazom. Itt éreztem, hogy ez nem a páros utazásra lett fejlesztve. A hátsó ülésre ettől függetlenül „vevők lesznek” a lányok, vagy piros lámpánál a sisak alól kilógó, hosszú hajú, alakhoz simuló bőrben feszítő hölgyek mögött ülő fiatalemberek, akik a hátsó ülésről majd odaszólnak a bámészkodó autósoknak: A csajom! Nem engedi vezetni!
Állunk a motorok mellett, nézzük a hátsó ülés alatti tároló helyet. Ott van a szükséges szerszám készlet, tartalék izzóknak csak egyenkénti elhelyezésére van mód, az egészségügyi csomagnak már nincs esélye bekerülni. Azért a tervezők egy „U” lakatnak szorítottak helyet.
A „zöldek” elindultak a józanság útján úgy érzem. Nem csak a motor, hanem a mellette kínált szolgáltatások is segítenek tiszta fejjel gondolkodni. A listaára 1.245.000.- Ft, amire sokan azt mondanák:
– Ennyiért kétszer ekkora gépet is kapok lefojtva! De a Kawasakinál a jövőre, és a józan észre apellálnak.
A motor megvásárlását kedvezményes hitellel és egy protektoros Kawasaki Motoros Kabáttal segítik, hogy a vezető ne ezen spóroljon. Tanulásra ösztönző program keretében, ha valaki elvégzi a MOBITT 2 napos biztonsági tréningjét, akkor a befizetett tanfolyamdíjának megfelelő 40.000.- Ft-os Kawasaki Ajándékutalványt adnak. Ha ez még nem győz meg valakit, akkor a kellő rutin megszerzése után nagyobb Kawasakira váltás esetén, a márkakereskedői hálózat garantáltan visszavásárolja a Ninját. A visszavásárlási ár persze sok tényező függvénye, de úgy gondolkodnak, hogy mindig lesznek rá vevők.
Visszaülök a motoromra és haza indulok. Eszembe jutnak rég nem látott ismerőseim. Kálmán, aki feleségével és a 80-as évek elejéről származó DR 125-ös Suzukival szokott a találkozókon megjelenni. Laci „bá”, aki az évtizedeken át használt 350-es Jawat cserélte kisebbre, mert úgy érezte nem biztonságos, ha nem ér le a lába rendesen a motorról. Ha ők egy ilyen motort megvennének, talán soha nem jutna eszükbe a garantált visszavásárlás lehetősége. Bármelyikük megkérdezné milyen motort ajánlanék, biztos a Kawasakihoz küldeném őket.
Szöveg: Buny
Kép: Kawasaki