Közel száz éve a motorkerékpár rajongók „megbízhatósági teszteken” bizonyították állóképességüket. Így született a Nemzetközi Hat Napos verseny, amelyhez 1922-ben csatlakozott a Husqvarna és sikeres volt már az első alkalommal. Az 1950-es években a Hat Napos igazi világbajnoksággá vált, amiből a svéd márka sem maradhatott ki.
Amikor 1922-ben Gustaf Göthe, Bernhard Malmberg és David Senning svéd versenyzők aranyérmet nyertek a Husqvarnák nyergében, Svédországot felrajzolták a nemzetközi motorkerékpár térképre. Később lehetőséget kaptak arra, hogy a következő évi rendezvényt Svédország rendezze.
Köszönet képpen a svédek azzal hálálták meg a lehetőséget, hogy elhozták a nemzetközi trófeát. A „megbízhatósági versenyek” népszerűsége nőtt, és a terep versenyek az 50-es évek elején rendkívül népszerűek lettek. A jutalom gyakran becsületről és trófeákról szólt, mivel kevés volt a nyereményalap a terepjáró versenyek ezen szakaszában.
Az 1960 előtti időszakban a nemzetközi színteret a britek uralták, de a német és a cseh versenyzők is nagyon jók voltak. Svédországban a Husqvarna 1953-ban kezdte meg az „Álomgép” gyártását.
Ez a 175 cm3-es motorkerékpár acél vázzal, két kipufogócsővel és hatékony első villákkal rendelkezett. Az 1953-as Hat Naposon a kilenc főből álló Husqvarna csapat hét aranyérmet és két bronzérmet nyert. Az első verseny évében az „Álomgép” fölényről szólt minden. Az ISDT-t abban az évben Csehszlovákiában tartották, és a 281-es Sportmodell, hat arany, egy ezüst és két bronzérmet hozott a svéd versenyzőknek. A sárvédők levágott szélei, a kormány cseréje és a terepjáró gumiabroncsok mellett még egy bukócsövet szereltek a fényszóró köré. A 115 kilós „fenevad” kilenc lóerős teljesítményével ez a gép nem okozott nagy mennydörgést az erdőben.
De a versenygép közel állt a gyárihoz és ez lenyűgözte az embereket. Ennek ellenére a Dream Machine soha nem szerzett népszerűséget a piacon. A forgalom nem volt megnyugtató, és a fiatalok többsége inkább a kényelmes autó vásárlást részesítette előnyben. Tehát a Husqvarnának új ötletekkel kellett előállnia, hogy elkényeztesse jövőbeli ügyfeleit.
1955 januárja óta az ‘Silver Arrow’ név a Mercedes sikeres négykerekű versenyautóit illette. A név felhasználásával háromsebességes, 175 cm3-es kétütemű motorral szerelt kétkerekűnek már megfelelő stílusa volt, hogy a fiatalok érdeklődését felkeltse. A modellnév három apró 282 számból állt, és a svéd jogszabályok szerint, ha a gép súlya kevesebb mint 75 kiló, akkor könnyű motorkerékpárnak számított.
De a Husqvarna rosszabb minőségű alkatrészeket kényszerült használni, hogy elérje a súlykorlátot. Ezért kétrétegű gumiabroncsokat, alulméretezett fékeket használt, olyan vázzal, amely nem felel meg a szabványoknak. Néhány kisebb módosítással azonban a Silver Arrow tökéletes versenygéppé válhatott. Az első villákat cserélték a gumival együtt „Earls-villa”-ra. A hátsó vázrészt úgy módosították, hogy nagyobb lengéscsillapítót lehessen felszerelni, és utána számos kiegészítő volt még kapható a frissítéséhez. A blokott új hengerekkel és kipufogócsövekkel korszerűsítették. Ha az 50-es években valaki versenyezni akart, nem volt kész Husqvarna versenymotor, amelyet a kereskedőtől meg lehetett volna vásárolni.
Mindenki saqját képességeire kellett támaszkodjon, hogy átalakítson amit tudott. A Husqvarna-nak reagálnia kellett, hogy ne maradjon el versenytársak mögött, ezért 1957-ben 200 köbcentis hengereket lehetett kapni a német Müller gyártól. Kétütemű motorja nagyon jól működött, de 1958 júniusában a Husqvarna megalkotta legelső 250 cm3-es versenygépét. Rolf Tibblin és Torsten Hallman örömére ezek a motorkerékpárok versenyképesek voltak. Számos nemzetközi siker mellett mindketten motocross világbajnokokká váltak. Az ezüst nyíl óriási sikere tiszteletre méltó gyártási és eladási adatokkal büszkélkedhetett az elkövetkezendő időszakban.
Szöveg: Buny
Kép: Husqyarna