Görbe Soma az IDM Pro Superstock 1000 bajnoka!

A H-Moto UNI Győr Team versenyzője, a 18 éves Görbe Soma megcsinálta azt, amire nagyon kevesen képesek: már az első évében megszerezte a IDM Pro Superstock 1000 bajnoki címét! Soma a Nürburgringen rendezett futamokon egy első és egy második helyet szerzett, így a szezon vége előtt egy fordulóval már bebiztosította első helyét a világ egyik legerősebb bajnokságának tartott német IDM-ben.

Egészen elképesztő bravúrt hajtott végre Görbe Soma, aki idén először állt rajthoz a világ legerősebb bajnokságának tartott német IDM-ben.

H-Moto UNI Győr Team


A Northen Talent Cup sorozat 2020-as szezonjában bajnoki címet szerző motoros pontosan ott folytatta Nürburgringen a versenyzést, ahol az első három versenyhétvégén abbahagyta: a pole pozíció megszerzése után az első futamot megnyerte, majd a második futamon végül másodikként intették le, így a 18 éves motors rögtön az első IDM-es szezonjában már szeptember első napján a Pro Superstock 1000 bajnokának vallhatja magát.
Pedig a hétvége nem úgy indult, ahogy azt Soma eltervezte. Esős, ködös, hideg napot hagyott maga mögött a teljes mezőny, amely motorozni sem igen tudott, előbb délutáni edzéseket törölték, majd utána a Q1-et is, így szombaton csak egy lehetősége volt Somának arra, hogy összerakjon egy jó kört. És megcsinálta, így a pole pozícióból vághatott neki a versenyeknek.

H-Moto UNI Győr Team

Az első futamon pedig hozta azt, amit már eddig is megszokhattunk tőle. A pole pozícióból indulva megnyerte a 12 körös futamot, talán a legszorosabban az idei viadalok közül, hiszen mindössze 3 tized volt közte és a második között a különbség, de ez semmit sem von le a pazar teljesítményél. A második futamon végül megszakadt Soma veretlenségi sorozata, hiszen a második helyen ért célba – nyolc futamból hetet nyert meg -, de így is már a hockenheimi záróforduló előtt, az első IDM-ben teljesített szezonjában bajnok lett a Pro Superstock 1000 kategóriában. Halkan tegyük hozzá azt is, hogy ebben az évben ült először ezres motorra – ennek tudatában pedig még nagyobb elismerés illeti Somát.
Rettentően szeretem az esős körülményeket, de nem itt mivel a rengeteg autós rendezvény miatt a pálya extrém csúszós a sok gumitörmelék miatt, ami ilyen időben nagyon tud csúszni, főleg egy ilyen erős motorral. Az igencsak nehezített körülmények ellenére az időmérőre minden összeállt, és ennek köszönhetően sikerült ismételten megszereznem a pole pozíciót.

H-Moto UNI Győr Team

Az első futamon nagyon elrontottam a rajtomat, visszacsúsztam a hatodik helyre, ám gyorsan sikerült összeszednem magam, és hatalmasat csatázva végül elsőként haladtam át a célvonalon. Ez volt a legszorosabb győzelmem, de meglett, és ez a lényeg. A második futamon aztán már a biztonságra törekedtem, hiszen tudtam, hogy egy második hellyel is megvan a bajnoki cím. Leírhatatlan érzés, hogy első évemben azonnal sikerült ezt elérnem, nagyon boldog vagyok” – fogalmazott az IDM Pro Superstock 1000 idei évének bajnoka, Görbe Soma.

Szöveg: H-Moto UNI Győr Team

Kép: Racing Passion Photography – Damon Teerink

Nem lehet hozzászólni a hírhez!

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes