Amikor megnyílt előttünk a lehetőség, hogy hosszútávú túrákra induljunk motorral, akkor vetődött fel bennünk először a gondolat, hogy Rügen szigetét meglátogassuk. Aztán teltek az évek, sok helyen jártunk, de idén úgy döntöttünk lesz, ami lesz, közel tíz éve kitalált úti célunk idén elérjük.
Korán indultunk, hogy kerüljük a meleget, a vasárnapi indulás mellett szólt az is, hogy kisebb a forgalom, tempósabban lehet haladni.
Nem rohantunk, első megállónknál foglalt szállásunkat csak délután kettőtől tudtuk elfoglalni. Időben odaértünk, kaptunk egy kártyát, és kérték, hogy az elektronikus levélben küldött „Alfred” bejelentőrendszeren keresztül jelentkezzünk be. Megtettük, erről meg is érkezett azonnal a visszaigazolás. A hőmérséklet itt „csak” 29 fok volt, de az elmúlt napokban, otthon mindent gyorsan be kellett fejezni, és ez kivette az energiánkat. Ezt igazolta, hogy a szobánk elfoglalása után kicsi „ledőltünk”, két és fél órára. Ébredés után Brünn nevezetességei közül választottunk kettőt, ami kora este is látogatható.
A szállásunktól nem messze lévő különleges „graffiti” megtekintésével kezdtünk. Brünn híres versenypályája, ahol a közelmúltig világbajnoki futamokat is rendeztek, adta a témáját a falfestménynek. A mellékelt képek csak egy részét adják vissza az autó- és motorsport történeti áttekintésének. Szívesen megnéztük volna a várkertet, de a város tele van terelésekkel, lezárásokkal és a GPS sem volt határozott, velem együtt. Meleg volt, a kedvünk is elfogyott, ezért visszatértünk a panzióba.
A második napra több mint 400 km-es utazást terveztünk. A hőmérséklet 20 fokkal indult reggel, de hamar felszaladt 28 fokig. Prága délelőtt elesett, az átkelés a városon meghaladta az egy órát, még mindig építkezik a város kívül-belül. Átlépve a német határt Szászországban csak 24 fokot mutatott az autópálya melletti oszlop de csak a hegyek között. Drezda felé már itt is a 34-es értéket láttuk.
Egy különleges kisváros, Finsterwalde adott szállást nekünk éjszakára.
2024. különösen fontos évszám a város lakói számára, mert Németország egyetlen éneklő városa, ebben az évben ünnepli születésének 125. évfordulóját. A három napos zenei fesztivál augusztusban kerül megrendezésre. A tizenötezer lakosú kisvárosban minden a zenéről szól, így a szállásunk berendezése a régmúlt és a zene szeretetét, hangulatát tükrözi. Először sikerült olyan szállodát találnunk, ami a belvárosban van. Megérkezésünk után egy kicsit aklimatizálódtunk a hűs szobában, majd közel 300 méter megtételét követően, a főtéren egy fagylalttal enyhítettük a hőséget.
Rügen szigetig alig volt hátra 414 km. Kijelentkezés után még várnunk kellett egy órácskát, hogy elálljon az eső. Éppen csak csöpögött, de az előrejelzés szerint, ha kivárjuk a végét, megússzuk az esőt egész úton. Így is történt, a hőmérséklet csökkent, borult volt az égbolt, amolyan igazi motoros idő kezdett alakulni. Berlinig szépen haladtunk, de ott a felújítási munkák miatt bedugultunk. A Stettin-i elágazásig erdőkön keresztül futott az autópálya, majd a Stralsund felé vezető szakasz rázott, oldalról kaptunk szelet, és a lehajtásig ingerszegény környezetben, szélturbinák és szántóföldek között haladtunk. Azt hittük már soha nem érünk oda. Az egyik benzinkútnál kiírták, hogy a következő töltőállomás 147 km-re van.
Nem hazudtak. Kénytelenek voltunk „folyó ügyeinket” az egyik pihenőben intézni. Azért ezeknek a higiéniai állapota messze elmarad a benzinkutaknál megszokottól. A szigetre a közel három km hosszú hídon keresztül lehet bejutni. A szállásra a legjobb ajánlatot egy Golf klubtól kaptam, ide érkeztünk meg délután négy után. Lepakolás, átöltözés, és gyors döntés a helyi étterem vacsora kínálatának megtekintéséről. Az időjárás előrejelzés szerint este hatkor esni kezd majd.
Az étterem ablakából figyeltük, ahogy mindez valósággá válik. Itt komolyan kell venni, amit a várható időjárásról „jósolnak”. A legmagasabb hőmérséklet ma 25 fok volt, csak azért, hogy megnyugtassak mindenkit, nem menekültünk a meleg elől, csak most jött egy hűvösebb front, pont erre….
Már tavaly Szászországban barangolva rájöttünk, hogy amerre indultunk ott és akkor kell a fontosat fényképezni, mert a GPS visszafelé biztos nem arra fog hozni. Ez itt sem történt másképp. Az első állomás Kap Arcona volt, a régi világító tornyok és környéke.
A torony tetejére 168 lépcsőfok vezet fel, ezt most kihagytuk az előző hetek térdfájása miatt, maradt a séta a szikla partra az erdőn keresztül. A fák közé érve, kígyókra figyelmeztetö táblával találkoztunk, jó ha tudjuk, hogy a környéken viperák élnek. Ez a partszakasz a sziget északi csücske közelében van, ahonnan Svédország és Dánia felé kémlelhetünk a Balti tenger hullámai felett. A mai időjárás hol esővel hol napsütéssel kényeztetett minket. Ehhez igazítottuk a programokat.
Ha egy fekete felhő feltűnt, akkor megálltunk valahol, mert 5 perc múlva leszakadt az ég. Így találtunk rá a Old Timer múzeumra Prora-ban. Régi vonatok, autók, motorok, repülőgép, helikopterek és tankok vártak minket. Valamint egy S-Bahn (nálunk HÉV) szerelvényt megtöltő vasúti makett évszám alapján sorba rendezve.
Prora híres még, a több kilométer hosszú, valamikor kaszárnyának szánt épület együtteséről is. Sajnos ezt nem lehet megtekinteni, a tengerpartra csak azok juthatnak ki, akik oda jelentkeztek be. Kicsit csalódottak voltunk, de majd holnap kárpótoljuk magunkat, más élménnyel.
Következő napi programunk két részre tagozódott, bár a téma egy, a tenger mélye. Első állomásunk Sassnitz városa volt, ott a kikötőben álltunk meg.
Az angol flottában 1963-tól 1991-ig szolgáló HMS Otus, dízel-elektromos meghajtású tengeralattjáró látogatható itt. Ha valaki csak filmen látta, milyen belülről egy ilyen hajó, akkor ossza el hárommal a rendelkezésre álló helyekről alkotott vízióját. El nem tudom képzelni, hogy a kb. 60 cm széles priccsen (ágynak nem nevezném), milyen lehetett biztonsági övvel rögzítve aludni.
A kapitány kabinja sem volt tágas, ketten alig fértünk el benne. A konyha mérete kisebb, mint a panelekben kialakított „csőkonyháké”. A feltüntetett adatok szerint, aktív éveiben 68 fős legénység szolgált a hajón. Eléggé beszűkült mindennapokat élhettek itt meg a tengerészek.Miután a torpedókamrától az elektromos felügyeleti rendszerirányítóig mindent megnéztünk, úgy döntöttünk, ideje partra szállni.
Az erre a napra tervezett programunk második állomása a sziget déli részén Sellin városa, és ezen belül, a tengerre, cölöpökre épített étterem volt. Az öbölbe lejutni a hosszú lépcső soron, vagy az ingyenes lifttel lehet. A homokos tengerparton, hófehér napozó kosarak, sirályok, kormoránok között sétáltunk a móló végéig, az éttermet megkerülve. A móló végén vár a búvár gondola! Egy kapszulában, egyszerre 30 embert visznek le 4.5 méter mélyre.
Itt megcsodálhatjuk a tenger élővilágát, és mozizhatunk 3D-ben, a film áttekintést ad a Keleti-tenger élővilágáról. A 30 perces merülés után, ideje volt ismét szárazföldre lépni.
Rügen szigetén a közlekedés autók és motorok számára a legtöbb helyen lakott területen kívül 80 km/órás sebességre korlátozott. Az utak keskenyek, aszfaltozottak vagy kocka kövesek. A sziget nagy részén a kerékpárút nem az országút közvetlen közelében, hanem az erdőben vagy a szántóföld mellett fut.
A sebességet még visszább kell venni, például éjszaka a denevérek repülési időszakában, vagy vidra telepek közelében. Az idelátogató turisták legtöbbje autóval érkezik, felpakolt bicajokkal. Az autót a kiépített nagyobb parkolókban, vagy csak úgy elhagyják az út szélén, és bringára pattanva nézelődnek. A Königsstuhl, a Victoria-Sicht parti kilátó, vagy egyes partszakaszok, mint a Piratenschlucht csak sétával vagy két keréken közelíthetők meg.
Ezt előre jelzik az út mentén táblákkal, hogy hol van az utolsó parkolási lehetőség. Az idősebb korosztály körében az elektromos rásegítéssel rendelkező kerékpárok viszik a prímet. Már megfordult a fejünkben, hogy biztos van rá itt állami támogatás, annyi fut belőlük.
Tegnap a mélyben jártunk, akkor ma a magasba vágytunk. A Prora melletti erdőben található, Európában másodikként elkészült lombkorona sétány. A teljes hossza meghaladja az 1200 métert, aminek nagy részét, valóban a fák koronája között sétálva tehettünk meg.
A spirál alakban, 6%-os emelkedéssel kialakított sétányon a mozgáskorlátozottak, kerekes székkel közlekedők, babakocsit tolók és húzók, és maguk a gyerekek is könnyen elérhetik a kilátó legmagasabb pontját. Mindenhol táblák és interaktív játékok segítik a gyerekeket a környezettel, a helyi élővilággal kapcsolatos tudás elsajátításában. A bejáratnál ceruzát és teszt füzetet osztanak, majd ebben, menet közben az elsajátított tudásanyagot lehet ellenőrizni. A kilátóba felvezető spirálon, emeletenként egy-egy madárfészket helyeztek el, a környéken fészkelő szárnyasok megismerése érdekében.
Szép időben a sziget nagy részét látni lehet. A lefelé vezető úton már alig van feladat, a gyerekek itt már inkább az 52 méter hosszú csúszdával vannak elfoglalva. Aki nem akar lépcsőzni lefelé, az befizeti a 2 eurót egy csúszásra. Volt olyan anyuka aki ezt csipkés miniruhájában bevállalta, neki sem lett baja. Szőnyegen kell lesiklani, a lábakat elől egy erre kialakított zsebben elhelyezve, így sem ruhát, sem testünket nem érheti baj.
A zöldben tett séta után, a szomszéd városka, Putbus főterén parkoltunk le. Ez a sziget legrégebbi fürdővárosa. A korabeli építményeknél, máig megőrizték a kor szellemét. A régi Circus ma a város közepe. Itt megebédeltünk, majd rövid sétát követően a közeli kávézó és kézműves boltban vált valóra az álom, a kávéhoz sütit is lehetett vásárolni. Üldögéltünk egy darabig az árnyékban, majd visszapattantunk a motorra. Megtekintettük a közeli jacht kikötőt, a fordított házat, Roland a gőzmozdony induló állomását, és ezután a szállásunkig meg sem álltunk.
Ha már itt jártunk, akkor a következő nap nem hagytuk ki Európa három legnagyobb ilyen jellegű intézménye közül az egyiket, ez pedig az Ozeaneum, Stralsundban a történelmi kikötőben. Elsősorban az Északi-tenger és a Balti-tenger élővilágát mutatja be, és 2010-ben megkapta az Év Európai Múzeuma Díjat. A szombat délelőtti időpontban rengeteg látogatót vonzott a hely. Itt hallottunk az utazásunk során először, más nyelveket is beszélőket. A magyarázó feliratok mindenhol németül és angolul olvashatóak, sőt vannak részek ahol nem csak ezen a két nyelven van fordítás. A tárlat látványos és interaktív, rengeteg játszó sarokkal.
Az élővilágon kívül a hajózást, a halászatot és a hozzá kapcsolódó kutatásokat is sokrétűen mutatja be. A több emeletes épületben az utunk a tematikus shopban ért véget. Mindent elmond a helyről, a falon elhelyezett mottó: „Egy cseppet ismerünk, de az egész óceánt nem.“
Ma reggel elindultunk hazafelé. Kijöttünk a szigetről, de nem az autópálya felé vettük az irányt, országos főúton haladtunk Peenemünde felé. A 114 km-es táv beleillet a napi limitbe. Semmi esetre sem hagytam volna ki az egykori erőmű területén kialakított tárlatot.
A széntüzelésű erőművet az Usedom sziget szélére épitették, később, a II. Világháborúban a hadiipar szolgálatába állították. Itt folytak 1936-tól a rakéta kísérletek. Az udvaron látható a „szárnyas bomba” indítóállása, mellette egy szerelvény, amiben egy kiállítás az itt dolgozó, legtöbb esetben kényszermunkásoknak és az őket szállító vasútnak állít emléket, amelyen valamikor 12000 ember közlekedett. Az erőműben „melléktermékként” állították elő a rakéták meghajtásához szükséges üzemanyagot.
A V2 már igazi rakéta volt, de a legtöbbet a V4-töl várták, de ennek a típusnak sok problémája volt, ezért a háború végén már nem tudtak vele eredményt felmutatni. Az erőművet lebombázták 1944-ben, és csak a háborút követően állították helyre. Eleinte szénnel, később gázzal üzemeltették a ’90-es évekig, ekkor bezárták. Azóta múzeumként működik, és minden ősszel komolyzenei koncerteknek ad otthont. Az erőmű tetejéről kitűnő a kilátás a környékre, a mögötte található kikötőben egy tengeralattjáró, és kisebb-nagyobb hadihajók is láthatóak. A teljes túrára, ami a szigeten 25 km-es és 23 állomása van, most nem volt idő, várt még ránk 387 km a déli melegben, s néha így is meg kellett állni, mert felnyitották előttünk az úton a hidat.
A motour baráti társaságának ismerős az, hogy minden túránkon lesz egy szakasz, ami „Tsz út” – göröngyös és nagyon ráz- ezt megnyertük már tegnap. Illetve jön egy esős szakasz, amit csak reméhetünk, hogy ez ne sötétedés után legyen.
A ma reggeli indulásunkat Finsterwaldból, az esőtől tettük függővé. Az út nagyobb részén kb. 300 km-en keresztül borult időben, csak messziről nézegettük a képeken látható felhőket. Majd kijutottunk a prágai körgyűrűről, még 150 km volt hátra Brünnig, amikor leszakadt az ég. Az erős szélben és ömlő esőben, az autópálya népe, 65 km/órára csökkentette a haladási sebességet.
A bokáig érő vízben úsztunk előre közel 40 km-en keresztül a cseh völgyeken át. A sisakon lefolyt az esővíz, átázott a nyaksál, majd az aláöltöző, a póló. A kesztyűink hogyan lettek vizesek a ráhúzott esővédő ellenére, annak vizsgálata egyx másik kérdés. Ja, és ha már itt voltunk külhonban, megismerkedtünk a pénzmosással is.
Eljött az utolsó nap, már csak 378 km volt hátra. Reggel korán keltünk, reggeli, és már indultunk, mert az előrejelzés szerint délután otthon, már dörgedelem lesz. Szépen le is csordogáltunk az M1-es autópályáig, Pozsony előtt kaptunk egy kis esőt, de nem akartunk megállni, mert valójában körös körül tisztult már az ég.
Az M1-es hozta a formáját, a néhány nap alatt megszokott közlekedési kultúrából pillanatok alatt visszaszoktunk a nagy magyar valóságba. Tetszik tudni itt erre az a szokás, hogy nem nézünk a tükörbe, hogy a belsősávban jön-e valaki, hanem kirakjuk magunkat, majd egerészünk 120 km/órás sebességgel. A külsőben ugyan volna elég hely cocókázni ezzel a sebességgel, de mégiscsak „B” kategóriás vezetői engedéllyel rendelkeznek az ilyenek, az meg a belső sávra érvényes, mint közismert. Na, de leküzdöttük ezt is, itthon ebédeltünk, és erről jutott eszembe, hogy nem sokat írtunk az étkezésekről. A szállást mindig reggelivel kérjük, így van egy biztos pont a napban, nem üres gyomorral indulunk a napi kalandoknak. Az ebéd már kétesélyes.
Ha napközben valamelyik áruház melletti parkolóban találunk egy faházat vagy büfékocsit, akkor az „Eredeti thüringiai sültkolbász” a zsemlével megteszi. Ebből én legalább kettőt, Csilla egyet szokott fogyasztani, hozzá az üdítő. A kolbász a zsemlével 3,5-4 euróba kerül, ezt helye válogatja. Az üdítővel együtt 13-14 euróból megúszható a dolog, ezután már este nem szoktunk enni. Volt, amikor levesre vágytunk, akkor a két leves mellé még másodiknak választottunk sütit, Csilla kókuszost, én epres-vaniliást. Ott fizettem a Tejescsajoknál (Milchmädchen) két almafröccsel és egy kávéval megtolva az eddig felsoroltakat, összesen 32 eurót. Ehhez képest a Burger Kingben két csirkefalatos menüért elkértek 22-t. Mennyiségben nem volt összehasonlítható a kettő.
A cseheknél ennél jóval olcsóbban lehet enni, a szálláson utolsó nap kora délután ettünk egy adag húslevest, Csilla ragaszkodott a cézár salátához, én egy hamburger szerű készítményt ettem, ez az egész két kólával került 22 eurónak megfelelő cseh koronába. A legtöbbet a belépőkre költöttük, a felnőtteknek 12-18 euróba kerül egy-egy látogatás, illetve az üzemanyag vitt el még a költségvetésből, a németországi 1,769 euró/liter (95-ös E10-es), a cseheknél a pálya mellett 39,90-be kerül egy liter ugyanebből a fajtából. Az utazásra költött összeg végül 1600 eurónál állt meg.
Szöveg és kép: Hajnal és Buny