Az első ülésről:
Szép őszi délelőtt, napsütés, megfelelő hőmérséklet, így indultam a Kawasaki ER6F tesztmotorért. Az első benyomás mindig fontos, ha az ember egy másik motorra ül, ezért kifejezetten érdekelt, hogy milyen érzéseket kelt bennem, ha felszállok a nyeregbe. Külsőre úgy tűnik mindent átörökítettek a sportos testvérektől a tervezés során, de ez a kép megváltozik, ha felülünk a gépre. A Z 1000 és Z 750 „beleülünk” a motorba érzése köszön vissza. A kormány kényelmesen magasra szerelt, talán az enduro motoromon ültem ilyen egyenes háttal utoljára. A kulcs elfordítása után elindul a „mókázó” a digitális kijelzőn. Napfényben jól látható, és magas tank táska felhelyezése esetén is minden információ leolvasható róla. Elinduláskor kicsit furcsa volt számomra az egyes fokozat nagy csattanással kísért elfogadása, de a váltó határozott, érzést keltett, a hanghatás nélkül is tudtam volna, hogy bevette.
A hátsó ülésről:
Teszt motort kaptunk a túra megtételéhez, mivel először mentünk ilyen motorral, ilyen távra, csendesen pánikoltam egész út alatt.
Szögezzük le az elején a méreteimet is:160 cm magas és 57 kg vagyok.
Az első ülésről:
A fővárosi forgalomban kényelmes, megfelelően magas (én 175 cm-re sikeredtem), a lábaim könnyen elérik a talajt. Nálam magasabbak is ülés próbát vettek, és kénytelenek voltak megállapítani, hogy a magasság igen eltalált. Jut is eszembe: motor a társaságot ennyire még nem osztotta meg.(Valamit csak elért a Kawasaki!:)) Amikor megtudták túra társaim, hogy mivel érkezünk, már fenték a fogukat, köszörülték a nyelvüket.
A hátsó ülésről:
Az eddig megszokott ülés helyett most olyanra kellett felszállnom amelyen nem éreztem biztonságosan magam. Az első gondolatom ránézésre is ez volt – ülök a nagy semmiben.
Az első ülésről:
Eljött az indulás ideje. Csak tanktáskát tudtam rakni a motorra, a többi cucc egy másik motor hátsó dobozában utazott. Szezon elején megváltam régi ülésre rögzíthető táskáimtól, most láttam, mekkorát hibáztam akkor. Tele tankkal utassal a hátam mögött keresztül vágtunk a városon, hogy a találkozó idejére pontosan érkezzünk.
A hátsó ülésről:
Az első kilométerek megtétele után fővárosunk utcáin a motor szépen gurult alattunk. Ami elsőnek feltűnt : nem pattogok hátul mint egy gumilabda, hanem lágyan ringatózok az összes kátyúnál. Az autópálya előtt megálltunk, ekkor át kellett gondolnom hogyan is ülök tovább, mert ami eddig bevált itt nem volt megfelelő.
Az első ülésről:
A megbeszélt helyen megkezdődött a találgatás, hogy valójában mostanra eladtam a lelkem, és csúnya zöld motorra váltottam. Rövid beszélgetés, felvilágosítás, hogy a Kawasaki igen is ad arra, hogy a túra szegmenset is képviselje a közép kategóriás motoroknál, majd autópályán Siófokig húztuk a gázt a megengedett 130 km/órás tempóval, mert az elöl haladó Ural „sebesség korlátja” ennyit engedett. Időközben besötétedett, és az első lámpa fényénél tökéletesen lehetett látni az utat, az előttem haladók panaszkodtak is, hogy „kiégett” a szemük. Megérkezés után megállapítottam az ülés két oldala nekem is már nyomta a hátsómat. Gondoltam máshoz vagyok szokva.
A hátsó ülésről:
A következő órában folyamatosan haladtunk. Az addig puhának tartott ülésnek, a hátránya megmutatkozott. A puha bőr alatt, a két szél, fél óra után már annyira nyomta a lábam, hogy helyezkedni kezdtem. Előre hátra oldalt csúszkáltam, sehogy sem volt jó. Kemény volt és nyomott. Az alkaromat nem tudtam megtámasztani a lábamon. (Így szoktam pihentetni, miközben fogom a párom derekát.) A lábtámasz ezen a motoron lejjebb van. A egy óra alatt viszont egyszer sem kellett kinyújtóztatni a lábamat azért, mert elfáradt!
Az első ülésről:
Másnap teljesítettük a kitűzött célt, megnéztük a tési szélmalmot, a jásdi vízi malmot, Várpalotán ebédeltünk is, de ez egy másik történet lesz. Térjünk vissza az ER6F-re. A túra útvonala a Bakonyon keresztül vezetett, ahol találkoztunk jó minőségű aszfalttal, nagyon másodrendű úttal, és a rég múltat idéző „TSZ” utakkal is. A motor futóműve derekasan helyt állt, nem ütött fel egyszer sem, a fék a hegyvidéki 10%-os lejtőkön sem mutatott gyengélkedést, bár nekem a hátsó fék foghatott volna feljebb, de nem álltam neki átállítani a motort a saját szám íze szerint. A két hengeres blokk szereti a 90 km/órás csordogálást, de a 100 fölötti tempó az, ahol igazán jól érzi magát. A fordulatszámmérő egy rövid gyorsulástól eltekintve nem sokszor hagyta el az 7000-es határt. A használt fordulatszám tartományban egyenletesen adta le a teljesítményt, nem éreztem torpanást. Ezen a napon jobban bírtam az ülést, de azért este leszálláskor éreztem, hogy hol volt a széle.
A hátsó ülésről:
A másnapi utunkra sajgó hátsóval indultam. A csendes dünnyögésemet : miszerint ez egy sportmotor és nekem nincs hozzá már sport fenekem, megértő vigyorgással hallgatták. A közel egész napi motorozásunk nekem azzal telt, hogy helyezkedtem. A nézelődéssel nem volt gondom a fejemet nem rángatta a szél. Tökéletesen láttam a műszerfalat is ami nálam előnyt jelent, mert „hátulról” is vezetek. Feltűnt az is, hogy nem fejelem le a gyorsításnál a páromat. Rá is kérdeztem, hogy ez miért van. Óvatosságból vagy azért mert nem hirtelen ránt a motor indulásnál:- az óvatosság!- volt rá a válasz. Ezek után persze megmutatta a párom, hogy mit is tud valójában a motor. Mivel nem szólt előre a sisakot nem tudtam időben lecsukni! Ment mint az álom a gép elölről nézve, nekem persze rémálom volt, a nyugodt nézelődések után. Meg is bosszultam a felkészülés nélküli száguldást. Miután lelassultunk két kézzel püföltem a sisakját, mert majdnem elhagyott. Azoknak akik élvezik ezt, biztos szeretni fogják a Kawasakit. Ezzel nem gond, ha egy sok kerekű kamiont kell előzni. Viszont kellő akaraterő kell ahhoz, hogy ezt a gépet biztonságosan tudja kezelni, aki ráül.
Az első ülésről:
Vasárnapra a pakolás és a haza út maradt. Felmálháztunk, és szép őszi napsütésben az autópályán elindultunk a főváros felé. Megálltunk tankolni. Nekem már előző nap meg kellett itatni a „zöldséget”, mert körülbelül 250 km megtétele után az utolsó led kezdett villogni, és felirat jelezte, hogy szomjas a kicsike. Ekkor 4,7 literes fogyasztást mértem. Barátom a GS 500-as nyergében megsemmisítő vigyorral közölte, hogy számításai szerint az övé beérte 4 liter alatti benzin mennyiséggel az eddig megtett utat. Öröme csak eddig tartott, mert hazafelé átült hozzá egy utas, és a későbbi tankolásánál el kellett ismerje, hogy két személlyel már hasonló fogyasztást mért, mint én a Kawánál. Ekkor igazolódott be, hogy a nagyobb teljesítmény mellett ma is lehet olyan motort találni, amivel a szerényebb fenntartási költségeket szem előtt tartók is elégedettek lehetnek.
A hétvége alatt 480 kilométert tettünk meg, és egyszer nem éreztem, hogy tépett volna a szél a motoron. A teljes idom nagyon vázhoz simulós, ettől függetlenül megfelelően tereli a szelet, a motoros és utasa is nyugodtan nézelődhet, nem tépi le a szél a fejét, ha oldalra fordítja. Sokan nem kedvelik, ha egy motor burkolt, én az évek alatt rájöttem, hogy sokat jelent ez a kiegészítő, szerintem megéri az árát.
A hátsó ülésről:
Az ülés meglepően puha és kényelmes-ránézésre! A hátam mögött nincs olyan, ami azt éreztesse: nem fogok leesni. Ezért görcsösen kapaszkodtam a 3 nap alatt és erre, csak később jöttem rá. A hátamban egy hét után is izomláz volt, és a karjaimat alig tudtam mozgatni. A hazaúton már majdnem hozzászoktam, hogy nem tudok „túra motorozni”. A sportos fenekű lányok ezt a gépet jobban fogják szeretni.
Az első ülésről:
Az „utassal” történt egyeztetések alapján az alábbiakat tudom ajánlani:
Hátsó doboztartó felszerelése, mert akkor úgy érzi van mögötte valami. Az üléssel tényleg kéne valamit csinálni, mert elöl sem tökéletes, vagy már nekem sem elég sportos a hátsóm! Esetleg egy géles üléssel….:)
Szöveg: Hajnal és Buny
Kép: Kawasaki, motour.hu