Honda NC 700 X vagy Kawasaki Versys 650?
Tavaly már csináltam hasonló összehasonlítást az NC 700 S és az ER6 N között, most elérkezettnek láttam az időt, hogy a vásárlók által kedvelt, a szakma által on/off kategóriának nevezett piaci szegmensbe tartozó NC 700 X és a Versys 650 összehasonlítására sort kerítsek. Sajnálom, hogy a Suzuki DL 650-es motorja nem kerülhetett be a körbe, valamiért nem kaptam választ az importőrtől a tesztmotor iránt érdeklődő levelemre. Nézzük a két márka, két modellje mit kínál a motorozni vágyóknak:
Megjelenés
A Honda egyenesági leszármazottja a VFR sorozatba tartozó Crosstourer és Crossrunner modelleknek, legalábbis a külső jegyek alapján. Az NC sorozatra jellemzően az üzemanyagtartály itt is az ülés alá került, a tank helyén jókora tároló rekesz található a csomagoknak. Az én zárt bukósisakom nem fért el, de a napi bevásárlás, esetleg ingázóknak a munkaruha, bakanccsal, simán elrakható. A kis „kacsacsőr” idom és a hozzá kapcsolódó tank imitáció arányos másolata a nagyobb testvérek megjelenésének. Elsőre is megnyerő a külseje. Az alkatrészek jó részén azért látszik, hol spóroltak.
A Kawasaki Versys a kezdetektől megosztja a motorosokat. Van aki szerint meglehetősen rút, van aki teljes egyediségét kedveli. Mióta egyesítették az egymás alá helyezett fényszórókat, már nem olyan megosztó a megjelenése, mégis ez alapján ítélnek sokan. Személy szerint engem nem zavar, szerintem jól néz ki, a kormány mögött ülve kifejezetten közömbös számomra, hogy elölről hogyan néz ki. A hátsó ülés tartó konzol hegesztett csőváza jól mutat, a hátsó lengővilla kialakítása tetszetős. A kidolgozás minősége megfelelő, sok apró részlet szebben kidolgozott, mint ellenlábasánál.
Kinézet alapján nem tudnám eldönteni melyiket válasszam. Biztos sokan kételkednek józan itélő képességemben a Versys miatt, tudják be alternatív felfogásomnak.:)
Motor
Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy a két motor között van 16 lóerő teljesítmény különbség a Kawasaki javára, hogyan tud így helyt állni a Honda? A választ a forgatónyomaték értékben találják a kétkedők. A Honda 35 kW (48 lóerő/6750 fordulatnál) teljesítmény mellett, 60 Nm nyomatékot ad le 4750-es percenkénti fordulaton. Ez a Kawasakinál 47 kW (64 lóerő/8000 fordulatnál) teljesítményt jelent, és 61 Nm-es forgatónyomatékot 6800-as fordulat számon. Az értékekből kitűnik nem állnak annyira távol egymástól, mint az a teljesítmény adatokból elsőre következett volna. Hiszen menet közben nem mindig használjuk ki a teljes fordulatszám tartományt, és a Honda erőssége pont abban rejlik, hogy már alacsony fordulatnál kellő nyomatékot szolgáltat. Megtévesztő is, aki nem ismeri pontosan a teljesítmény adatot, jóval erősebbnek képzeli. Mindkét motor kéthengeres, soros elrendezésű, az NC járása kiegyensúlyozott, rezgéstől mentes, ellenben a Kawa enyhe rezonanciát ad át a váznak, és ez 5000-es fordulatszám környékén érezhető az ülésen. A Honda fogyasztása világbajnok, a használat ideje alatt beérte 3,5 liter benzinnel 100 km-re, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy jórészt egy személlyel közlekedtem. A Versys 4,5 liter benzint fogyasztott el 100 km-re, viszont oldal dobozokkal, két személlyel közlekedtünk folyamatosan.
A Honda motorja jobban megfogott, inkább a nyomaték leadás és a fogyasztási értékek miatt választanám.
Futómű
A rugózó elemek száraz adatai alapján nagy különbségek nem tűnnek ki, hiszen a Honda 153,5 mm-t rugózik elől és 150 mm-t hátul. Ehhez képest a kevesebb a több a Kawasakinál. Elől 150 mm-t mozog a felfordított teleszkóp villa, a hátul jobb oldalra szerelt, állítható rugóstag 145 mm-es utat tesz meg, mégis sokkal jobban kiszűri az úthibákat. Budapesten az Éles sarok villamos sínekkel sűrűn tűzdelt szakaszán olyan ütéseket mért utasomra, hogy elment a kedve a páros utazástól. A Versyst 300 km hosszú túrára vittük, és egyedül a kereszt irányú útbordákon éreztük, hogy szükség lenne egy kis csillapításra még hátul, de nem álltam neki a gyári beállításokon változtatni, kibírtuk így is.
A fékek terén megoszlik a jó és rossz tapasztalatok aránya. Mindkét motor ABS-szel szerelt változat volt, a Hondánál az első szimpla tárcsán éreztem, hogy éppen elég, a hátsóval használva már nem lehet ok panaszra. A Kawa első dupla tárcsája elvárásaimat tükrözte, de a hátsót tompának éreztem, és jobb szerettem volna határozottabb reakciót érezni fékezéskor.
Mindkét motor irányíthatósága jó, kifejezetten élvezetesek a kanyar vételi tulajdonságok, a Honda szélesebb kormánya még könnyebbé teszi a manőverezést.
A Honda hátsó rugózása miatt a Kawasaki nagy előnybe kerülne, ha nekem kellene egy szalonban állva mérlegelnem.
Komfort
A Honda ülésével kellene kezdeni valamit, – ahogy azt már mások is megírták – az ülés felülete nagyon csúszós, ezért az ember ide-oda csúszkál rajta, az utas láb szöge megfelelő lenne, az ülés elkeskenyedő formája ellenére még megfelelő ülő helyzetet biztosítana, de folyamatosan azon dolgozik vezető és utas egyaránt, hogy fékezéskor, gyorsításkor kitámassza magát. Az első szélvédő gyakorlatilag nem sokat ér, a Hondáé szélesebb, ezért kicsit többet fog bizonyos tempóig, utána azon is teljes mell szélességgel lehet feszülni a szélben. A futóműnél írt kellemetlenségek miatt hosszútávon nincs tapasztalat az utas szélvédelméről.
A Versys ülései jól sikerültek, az első kellemesen széles, a hátsóval sem lenne gond, ha a kapaszkodó nem lenne olyan magas. Persze ezen könnyen lehet segíteni, le kell cserélni egy hátsó doboztartó konzolra.:) Kicsit árnyékolja az összképet a motor rezonanciája, amely 5000-es fordulatszám tartomány környékén éri el csúcsát, és az ülésen keresztül közvetíti az ember ülő felülete felé. A vezető részen még elviselhető, de az utasnál már fokozottan jelentkezik. A szélvédelem gyengébb mint riválisánál, de mindkét modellhez kínálnak a túrázáshoz alkalmasabb szélvédőt.
A műszerek nagyjából megegyezőek a két motornál, az elrendezés alapján lehet különbséget tenni, talán a folyadék kristályos fordulatszám kijelzés a Honda esetében nem annyira jól követhető, de ez is inkább csak szőrszál hasogatás részemről.
Ismét a Kawasaki felé billen a mérleg nyelve az utas kényelem, és az ülés kialakítása miatt. Inkább a vibráció és két személy, mint a csúszkálás.
Felszereltség, árak
A Hondához nem volt doboz, a kiegészítők listájából választható tartó konzol és 29 literes oldal doboz pár, alumínium betéttel, valamint hátsó doboz 300.000,- Ft-ért rendelhető. Ehhez jön a listaár, amely jelen pillanatban 1.980.000,- Ft, összesen 2.280.000,- Ft, valamint a járulékos költségek. Az érdeklődőket szeretettel várják a márkakereskedések.
A Kawsaki Versys 2013-as, ABS-es változatáért 2.590.000,- Ft-ot kérnek, az oldal dobozokért konzollal együtt még 170.000,- Ft-ot kell fizetni (ez csak két doboz ára!), amely így 2.760.000,- Ft. Az importőr ezzel szemben ezt a motort a listaár közeli összegért is odaadná, vagy tavalyi évjáratot kínál idei forgalomba helyezéssel akciósan. Ha valaki hirtelen olthatatlan vágyat érezne megvásárlására keresse az Ivanics Motor Kft-t.
Árban a Honda verhetetlen, emellett az A2 vezetői engedélynek megfelelő teljesítménye is előny, azonban aki egy kicsit többre vágyik, és nem csak egyedül kíván kalandozni, annak megéri többet áldozni a Kawasakira.
Szöveg és kép: Buny