Még tavasz volt, amikor az egyik vendégem egy Harley-Davidson Softail Slim modellel érkezett a beszélgetésre a rádióba. Adás előtt nem sok időnk volt szót váltani az újdonságról, így a műsor után érdeklődtem a motor felől. Akkor még nagyon kevés kilométer volt benne, azt a választ kaptam, hogy ennél finomabb motorral is volt már szerencséje közlekedni. Teltek a hónapok, és kaptam egy levelet, amelyben az állt, hogy itt a lehetőség, mehetek kipróbálni a klasszikus stílusban kivitelezett, idén megjelent motort. Néhány elektronikus levélváltás után kaptam időpontot, és az adott időben és helyen megjelenve, át is vehettem a Slim-et. Tisztáztunk néhány kezeléssel kapcsolatos kérdést, és kezdő motoroshoz hasonlóan, óvatosan kigördültem a szalon kapuján. Az első métereken próbálgattam a kezelő szerveket, féket és szoktattam magam a brutális nyomatékhoz. Szerencsére ez a motor már gyári ABS-szel szerelt, így a fékek terén nagy meglepetéstől nem kellett tartanom. Furcsa volt eleinte a figyelem, amely rám irányult, amikor megérkeztem a kocsisor közé, vagy egyszerűen megálltam a piros lámpánál. Első utam a „külső szakértői csapathoz” vezetett. Kijöttek, és elmondták, hogy mennyi minden származik a régi időkből, és milyen jó, hogy néhány alkatrész újra látható a mai motorokon. Az első sárvédő nem aratott sikert mindenkinél, ettől függetlenül a tetszési index pozitív irányba billent. A következő gondolatok már arra irányultak, hogyan is lehetne még jobbá, szebbé tenni a motort. Megköszöntem a „szakértést”, és útra keltem. Következő állomás a „Motour által támogatott munkahely” volt, – többen dolgoznak itt az aktív fórumozók közül – de nagy sikert nem aratott a túra enduróra vágyakozó, és csupasz bringával közlekedő motoros társak körében. Nem érettek még erre a technikára! – mondtam magamban, és tovább gurultam. Célom egy Pest megyei kisváros volt, ahol egy másik motoros „kolléga” véleményére is kíváncsi voltam, meg aztán sok kilométer alatt jönnek a tapasztalatok. A Budapestről kivezető szakaszon 130-as sebességet tartottam, de a gázmarkolattal óvatosan kell bánni, ha rátekeri a lovas, azonnal vágtatni kezd alatta a paripa, és hamar jelentős sebesség túllépést észlelhet a sebességmérőn. Elég volt így is a szeles időben kapaszkodni a kormányban, nem kíváncsiskodtam a végső határok felől. Szépen beálltam a sorba, és egyenként előzgettem az előttem haladókat „csuklóból” 6. sebességi fokozatban. Ezt onnan vettem észre, hogy megjelent a kilométeróra közepén egy zöld szám formájában az információ. Ügyesen, alig láthatóan rejtették el a visszajelzőket a nagy óra üres részein. Alul az összes megtett kilométer mellett, napi számláló, megtehető távolság és óra funkció van a kicsi folyadék kristályos kijelzőn. Még egy gear/rpm is létezik, de az idő rövidsége miatt nem kísérleteztem a beállításának megfejtésével, inkább élveztem a motorozást. A rövidnek tűnő rugóutak ellenére a futómű jól vizsgázott, a másod osztályú hazai utakat is kisimította menet közben. A motor váltója hangosan kattan, a nap végére már sikerült hangtalan váltásokat is eszközölnöm, de ettől függetlenül mindig pontosan vette a fokozatokat, a nagy váltó út ellenére. Talán az üres megtalálása volt kicsit nehezebb, de rutin kérdése, és rá lehet érezni, hol kell csak finoman nyomni vagy húzni a váltókaron. Ahogy egyre több időt töltöttem el a nyeregben, már éreztem, hogy a varrott régi stílusú ülést nem hosszú utakra szánták, de az sem kizárt, hogy én vagyok elkényelmesedve. Úgy 150 kilométer megtétele után kezdett nyomni, ennyit azért nem néztem ki belőle elsőre. A hátsó ülést ne keressük, mert nem széria tartozék. Feri barátommal meg is állapítottuk, hogy elférne mindkettőnk garázsában egy-egy ilyen, „család elöli” menekülés céljára. Visszafelé megálltam tankolni, mert a bal oldali tanksapkának tűnő, krómozott fedél alatt pirosba ért a mutató. Miután annyira el voltam foglalva kezdetektől a motorkerékpár vezetésével, elfelejtettem tele tankolni, így most nem szolgálhatok fogyasztási adatokkal. Tudom, hibáztam. De annyira magával ragadott a motor menet közbeni járása, hogy rá kellett jönnöm, ez az amiért világszerte hajlandóak a tulajdonosok mélyen a zsebükbe nyúlni. Szuszog, mintha lélegezne, valami surrogó hangot hallat, de kit érdekel, hiszen működik. Induláskor felhorkan, mintha álomból ébresztenénk a nagypapit, majd elcsendesedik, mégiscsak be kell tartani az emissziós értékeket. Legalább most már értem, mitől lesz más gyártók gépe „steril”. A reggeli nagy igyekezetben nem vettem magamhoz a motor forgalmi engedélyét, ezért a teljesítmény adatokat sem tudom ideírni. (Újabb hiba.) Cserébe a magyarázat: A lóerők számát illetően a sajtó bemutatón már elmondta a forgalmazó képviselője: „Éppen elég.”
Azt szokták bizonyos körökben mondani, hogy vannak olyan motorok, amelyekre „meg kell érni” az embernek, szerintem ez egy ilyen modell. A kormányt, a kis tükröket, az alacsony trepniket, a matt fényezést, a lengőnyerget nem mindenki tudja értékelni. Akik úgy érzik eljött az idő, hogy szemügyre vegyék, kipróbálják, ne tétovázzanak, a kereskedők szeretettel várják őket.
Szöveg és kép: Buny