Barátságos márciusi hólapátolás alkalmával tűztük ki az első túra célpontját. Akkoriban leginkább egy jó meleg fürdőre áhítozott mindenki. A nyugati országrészben régen jártunk, én már szerettem volna megtekinteni a nagycenki Széchenyi kastélyt, tehát a környék „büdös” vizeinek feltérképezése várt csak ránk.
A „büdös víz” természetesen a legteljesebben jó indulatú megnevezés a termál vagy gyógyvizekre nálam. A telet nem szeretem, s a legjobb motoros időre a „rohadjon rám a ruha” címet szoktam csak egyszerűen idézni.
A keresés végeredményeként Hegykőre esett a választás, ott még nem jártunk, és a község honlapja minden információval ellátott minket szállás és fürdő ügyben. Gyors levél váltást követően kiválasztottunk egy szállást, ahová az előzetes becslések szerint be fogunk férni. Már csak várni kellett a jó időt, és a túra időpontját május közepén.
Már-már nyárias melegek voltak pünkösd előtt, amikor teszt motorunkat málháztuk a hétvégi kirándulásra. Akadtak persze esőt jósoló meteorológiai honlapok, de már addigra nem tarthatott vissza minket semmi. Csiguék befutottak, még beszélgettünk, ebédeltünk, és észre sem vettük, hogy elszállt az idő, késésünket a találkozási pontról semmi nem menthette meg. Komáromig az 1-es úton, jó tempóban haladtunk, itt iktattuk be első pihenőnket egy fagylalt erejéig.
Ekkor kaptuk Eszter „ellenőrző jellegű telefonját, melyben a hol tartózkodásunkat kérdezgette. A választ megkapta viszont a -ti hol jártokra?-ra sehogy sem akart válaszolni. Furcsállottam is a ködösítést, de csak később derült ki, hogy mi volt az oka.
A következő „kávé megálló” már közel volt Hegykőhöz, nem is időztünk sokat. A GPS természetesen nem odavitt, ahová mi szerettünk volna érkezni, ezért gyorsan megismerkedtünk Hegykő nevezetességeivel, és verbális GPS-re váltva megtudtuk a helyes irányt a Viola vendégházhoz. A címre érve megkaptuk a választ Eszterék hollétéről, a teraszról készített képeket „bevonulásunkról”. Ede „Welcom drinkkel” várt az udvaron. Ez adta az alapot a kipakolás utáni borozó látogatáshoz. Vacsora után szállásunkra indultunk, és a jóslatok beteljesülni látszottak, hideg szél fújt. Még egy rövid ideig beszélgettünk a melegedő radiátorok mellett, aztán nyugovóra tértünk.
Éjszaka megérkezett a viharos szél kíséretében az eső, és az előző napi nyárias meleg után elkelt a pulóver és a kabát reggelre.
Nem kellett 20 kilométert utaznunk és Nagycenken voltunk, ahol a főút mellett fekszik az egykori Széchenyi kastély. Az udvarban parkoltunk le, és az ősfás parkban elindultunk a bejárat felé.
A nagycenki kastély , a Széchenyi István emlékmúzeum gyűjteménye a legnagyobb az országban, amely egy történelmi személynek állít emléket. De nem csak Széchenyi Istvánról hanem a fiai munkásságáról is találunk érdekességeket. A folyamszabályozásokkal (Duna, Tisza), a közlekedés fejlesztése, (gőzhajózás, vasút), az úthálózat korszerűsítésével, megépítésével kapcsolatos tárgyi és képi anyag, valamint a korszerű majorgazdálkodás, ló, juh- és selyemhernyó-tenyésztés, gőzmalomépítés dokumentumai vannak a kiállítás első emeletén, az Országos Műszaki Múzeum anyaga kapott itt állandó kiállítási lehetőséget „A magyar ipar Széchenyitől a XX. századig” címmel.
A kiállítást végignézve, a falra kiírt Széchenyi István idézeteket olvasgatva, arra következtetésre jutottunk, hogy a Terror háza mellett ennek a kiállításnak is kötelezőnek kéne lennie, hogy a felnövekvő generáció is ismerje meg ezeket a gondolatokat. Tovább megyek, néhány politikusunk is látogatást tehetne itt, ismétlő jelleggel.:)
A kastélykertre még ráférne a simogató kertészkéz. Eléggé elhanyagolt benyomást keltett. Az állandó varjú károgás a borús időjárással, egy harmad osztályú horror film alapja lehetett volna. A Rododendronok (Havas szépe) éppen teljes pompájukban virágoztak a hatalmas mamut fenyő alatt, s rengeteg új ültetésű bokrot láthattunk, de az előzőleg említett hangorkán zavarta az összképet.
A vasút történeti kiállítás, a világörökség részét képező hársfa sor és a mauzóleum látogatás legközelebbre maradt, Sopron felé vettük az irányt. A tűztorony tövében sétálgattunk, mikor leszakadt az ég. Na, nem szó szerint, de esni kezdett. Leültünk a Corvinus Generális étterem kerthelyiségébe fagyizni, kávézni, aztán megebédeltünk, mert az eső csak esett. Az étlap alapján olcsónak tűnt a hely, de az adagok alapján már az ár-érték arány megborult, és kifejezetten drágának minősíteném. A pincér hölgyre ráfért volna a reklámban látható Katika kávézójának Bilobil kúrája.:) Az eső csak nem akart elállni, felvettük az esőruhát ki a bank bejáratban, ki a fa alatt, és visszamentünk szálláshelyünkre. A közeli Sára fürdőbe indultunk, ahol 17 órától kedvezményesen lehetett áztatni „hab testyünket”. A kültéri meleg vizes medencéről hamar lemondtunk az eső miatt. Kiázva visszaballagtunk a mezőn keresztül, ekkor jöttünk rá, hogy a GPS nem sokat tévedett, csak a földút és a repce mező riasztott vissza minket előző nap. Este ismét a Bors borozóban kötöttünk ki, pótolandó az ebéd mennyiséget. Lecsúszott a csirkemellcsíkos zöldsaláta, a csárdás palacsinta (meggyes-mákos), meg kinek mire volt étvágya.
Nem hagynám ki a felsorolásból, az elronthatatlan lilahagymás-zsíros kenyeret sem. Az adagok hatalmasak, az árak megfizethetőek, a hölgy aki pedig kiszolgált minket mindkét nap estéjén megérdemli a dicséretet. A vacsora végeztével haza sétáltunk, aludni illetve akinek még ereje volt – beszélgetni. Vasárnapra reggelink nem volt, ezért gyors telefonos ébresztés után, már meg is volt a bevásárló listám, mellyel a nem messze lévő szupermarketbe indultunk Csiguval kiegészülve. Pulcsit nem vettem, látva Buny bátorságát, amit a község tábla, s az 50 km-es sebesség elhagyása után már bántam. A szél simán befújt a nyakamnál, és a csípős hideg nem volt kellemes utitárs. A bevásárlás után, benzinkutat kerestünk, de nem találtunk. Helyette megtaláltuk a Korona cukorgyárat, egy vízi malom jelenlétére utaló jelzőtáblát, s egy autót az útszéli árokban, melyet csak én láttam. Ezért hát rám is fogták a fiúk, hogy a hidegtől és fázástól csak hallucináltam. A benzinkút meglelése és tankolás után egy rövidebb úton mentünk vissza Hegykőre, így a bizonyítási eljárásom elmaradt. A reggeli befejezése után összepakoltunk és felcuccoltunk a motorokra. Volt némi huza-vona, mert Rebus mindenáron haza akarta utaztatni a talált éti csigákat, főleg a legkisebbet, melyet hosszú időn át dajkált reggeli után. Elég nehéz volt erről lebeszélni:) Átsétáltunk a házinénihez fizetni. A Viola-vendégház Szép-kártya elfogadóhely. Megköszöntük a vendéglátást, és névjegykártyákkal gazdagabban, hosszas integetéssel búcsúztatva elindultunk. No nem hazafelé, hanem pont ellenkező irányba Ausztria felé. A sopronkőhidai börtön mellett ingáztunk egy keveset oda-vissza. Gyűrűkura így akarta tudatosítani bennünk a jogkövető magatartást 🙂
A dolognak ennél sokkal prózaibb oka volt valójában: A Fertő tavat akartuk megkerülni, de az ideiglenes határátkelő még nem volt nyitva. Aztán az is lehet, hogy a közelgő sötét felhők elől menekült, most már mindegy. Sopronnál átléptünk Ausztriába, hogy onnan Szlovákián keresztül térjünk haza, de mi Eisenstadtnál az idő előrehaladta miatt visszafordultunk, hogy időben visszaérjünk Budapestre. A hétvégére kapott tesztmotorral nem volt kihívás a visszaút, inkább csak saját igényeink kielégítése miatt szakítottuk meg az utazást. Szerencsésen megérkeztünk több, mint 700 kilométerrel a motorban, Csigu Rebekával (minden elismerésünk a kis hölgynek!) tovább haladtak Ceglédig. Most már nem csodálom, hogy első este azonnal jelentkezett a Belgiumba tervezett motoros körutazásra. Apuka remélem azóta nem csak pillog, hanem komolyan is veszi lányának részvételi óhaját.:) Képek a Galériában.

Szöveg: Hajnal és Buny

Kép: Eszter, Ede, Gyűrűkura, Buny