Attila domb, Isaszeg

Hosszas megbeszélések után szombat reggel indultunk el, egyeztetve az időjárással és meteorológusokkal. A Home-center helyett végül is Jet kút parkolójában kötöttünk ki indulásra készen. A társaság Czövi és Boldi, Gyűrűkura és Timi, Norbi, Buny és jómagam. Laci is azt ígérte hogy jön, de fél tízkor riadt fel, az érdeklődő telefonunkra, így már akkor nem indult kerekedett fel. Az irányt Tápiószentmárton felé vettük a 31-es úton, amely egyszer kanyargós, másodszor rengeteg falun, kisvároson megy keresztül harmadszor pedig olyan mint a többi magyar aszfalt, nagyon ráz és nagyon gödrös:)).

Mivel előzetesen már beharangozták, hogy ahova Czövi megy ott esni fog az eső, felkötöttem kék kabala kendőmet a nyakamba, hogy ne ázzunk el, valamint nagyon koncentráltam egész úton az esőfelhők ellen, azt hiszem határozottan jól csináltam, mert fázni fáztunk, viszont nem esett. ( Persze mindenki táskájában jó sok esővédő ruha volt bepakolva:)))

Az út körülbelül egy óra volt odafelé. Az Attila dombra évekkel ezelőtt még ingyen lehetett felmenni, mára azonban akkora turisztikai komplexum épült, hogy ezt már csak borsos, 700 Ft-os felnőtt illetve 600 Ft-os gyerek belépővel „tudják” fenntartani. A látnivalók a következők, minigolf, golf, gyerekeknek játszóudvar, őshonos állat park ( a strucc nem tudom mióta az :)) lovas versenyek, színpad, amelyen műsorokat adnak, koncerteket rendeznek, van saját leszállópályájuk kis repülőgépeknek, kocsikázási és lovaglási lehetőség, rengeteg ló és ló és ló. Ugyanis itt született Kincsem a híres-neves versenyló. Itt rendeznek lovas versenyeket díjugratásokat is évente többször is.

A körsétánk elején az istállókban és kifutókban álldogáló és szaladgáló ménes majdnem minden tagját végig látogattuk és megsimogattuk őket.

Itt derült ki,hogy Jani nagypapájának lovai voltak, és neki az első hívó szavára mindegyik paci odaballagott hozzá, míg mi a többiek a lelkünket kitehettük, szedhettük a füvet is a tenyerünkbe, ránk se néztek, majd csak Jani után következtünk a sorban.

Hiába a vér szava, vagyis majdnem, mert Timit sehogyan sem tudtuk rávenni a „szagos” és „nagy” lovak simogatására.

Boldizsár sem igazán óhajtott testközelbe kerülni a élő lovakkal, viszont az első utunkba kerülő szobor lóra felpattanva egészen jól ülte meg azt, többször is.

Itt jegyezném meg halkan, és persze jóval később időben, hogy a lovak nem bírják a motor illetve benzin szagot ugyanis tüsszögnek tőle. Ami óhatatlanul azt jelenti, hogyha túl közel állsz hozzájuk, enyhén szólva is beterítenek, de mire is jó a motoros dzseki ??.. Megvéd, mert nem ázik el. De az éppen kapóra jövő 40 km-es átlag sebességgel fújdogáló szellőcske is jó szolgálatot tett, megszáradtam hamar, innen már csak sepregetni kellett magamat.. Tudom, tudom, nem láttátok én meg nem dicsekedtem akkor vele, majd most utólag lehet vigyorogni.

Az Attila domb egy magasabban fekvő terület, ahova azok járnak, akik abban hisznek, hogy itt meggyógyulhatnak. Padok székek és asztalok vannak elhelyezve elszórtan, sehol egy fa, egy árnyék. Aki nem bírja a 40 fokos meleget, az nyáron ne menjen ide kirándulni. Itt telepedtünk le,a zord időjárásnak kitéve magunkat. Timi majd megfagyott amit azzal próbált Norbi és Boldi kompenzálni, hogy versenyt udvaroltak neki, azzal, hogy egymásnak adtak biztos tippeket a csajozáshoz. Pedig csak a szellőcske annyira fújdogált, hogy az asztalra nem lehetett az üveget lerakni mert rögtön felborította.

A pihenést vigyorgásokkal tarkítottuk, mert mint megrögzött realista emberek (rajtam kívül) egyáltalán nem hittek abban, hogy ott van és lehet valami is. Tehát vártuk az aurát, a csakrát, vagy pozitív hullámokat (ki minek nevezi). Amikor örökmozgó Boldi először csak a fejét hajtotta pihenésre az asztalra, azért összenézett a társaság. De mivel, ez annyira még sem volt kényelemes póz, először hanyatt feküdt az asztalon majd a lábait is feltette és becsukott szemmel relaxált vagy fél órán keresztül az őszinte döbbenetünkre. Szóval „valami” van ott, ámbár jönni nem láttuk, sms-t, email-t nem küldött, de ott volt !!!

Ezután a fiatalság annyira éhes lett 1 óra magasságában, hogy felkerekedtünk és Isaszegre vettük az irányt, mert a Kincsem parki árakat mélyen zsebbe nyúlósnak találtuk.

Odaérve először a „nagyon szuper” pizzériát kerestük,de csak hűlt helyére leltünk, mert időközben megszűnt. Ezért aztán tettünk egy kis röpkekört, melyen megismerhettük a helyi nevezetességeket , miszerint hol van az állomás, templom, rendőrség és vagy három cukrászdára is leltünk, de tíz perc után csak megtaláltuk, a Csata éttermet és itt álltunk meg ebédelni. Az étterem III. osztályú volt, ízletes ebéddel, nagy választékkal és elfogadható árakkal és nem nézték ki a motoros embert sem.

Ebéd és „némi” telefonálgatás után elindultunk fel a dombon lévő erdőbe, ahol az isaszegi hősöknek állított emlékműveket (sírokat és kopjafákat) szerettük volna megnézni. Az út felfelé (és lefelé is) borzalmas kavicsos köves, homokos, telepjáróval biztos járás esik rajta, de motorral már nem volt egy leányálom. Fenn a dombon már nyílt az ibolya. Már mindannyian fáztunk, mert nagyon feltámadt a szél, ezért egy gyors szemle mellett döntöttünk, és csak egymás cukkolása segített elviselni a hideget. Boldi és Norbi szerény közbenjárásomra, meglepték Timit egy szál ibolyával meg egy kézcsókkal,ami Jani számára is meglepetésként szolgált, de azért mi sem vettük ezt annyira kézenfekvőnek és mindennapinak. Timi annyira elvarázsolódott, hogy a – jé ott egy nyuszi ! – mondatomra felkapta a fejét és felnézett a mutatott irányba kb. 10 méterrel a fejünk felett lévő faágakra.:)

Mellesleg Norbit is megleptem a mondatommal, de ő a poén után legalább megpróbált morcos képpel rám nézni, de nem nagy sikerrel.

Ezután közöltem, még egy órát bírok Czövi negatív hullámai ellen „woodoozni”, mert utána már én is megfagyok, tehát vagy elindulunk vagy elázunk. Maradtunk az indulásnál. Czövi ettől a túrától kezdve megörökölte, hogy csak és kizárólagosan úgy indulhat el máskor is, ha rákötik a karjára a kendőmet mert az leköti a mínuszos esőcsináló hullámait. Majd ő lesz a „kékszalag” rendes lovag.

Hazafelé Kerepes felé jöttünk, ahol Norbinak a három egymást követő benzinkút elhagyása után 50 méterrel állt meg a járgánya, persze visszafordultunk és megvártuk a szervizelését és közben mi is feltankoltunk egy kevés kólás gumicukorral.

Összeszedve a lényegét a kirándulásnak : Szép volt, jó volt, ismét. Megismertünk új részeket, látványosságot, érdekességeket. Lehet a kézzel nem fogható dolgokban hinni vagy nem hinni, de ha az ember már tapasztalja is azokat , amiket addig nem, akkor csodákat érezhet, láthat.:)
Szöveg: Hajnal

Kép: Czövi, Gyűrűkura