Hazánk egyik nagy múltú városa, a Duna menti, dél-alföldi Kalocsa. A Szent István király alapította egyházmegyei központunkat sajnálatosan kevesen értékelik kellően. A kérdezősködésem után, arra jutottam, hogy sokan éppen, hogy csak átutaznak rajta, és „nincs ott semmi” legyintéssel válaszoltak arra a kérdésemre, hogy milyen is a város és mit láttak ott. Nos, hát ennyi előzménnyel vágtam neki a kirándulásnak. Vagyis vágtunk volna, ha…
Péntekre szabit vettünk ki, okulva az előző túrák éjjeli érkezéséből, így időben ott tudunk lenni a szálláson. Korai ebéd, vásárlás, pakolás, cuccolás a motorra. Vissza a házba, beöltözés, már folyt rólunk a víz, kapu kinyit, motor indít… motor nem indul. Sőt meg sem nyikkan. Vissza a házba, levetkőzés, aksi műszeres bemérése. Semminél egy kicsivel több. Nagyszerű, mehetünk aksit venni! Beültünk a kocsiba, és vásároltunk egyet, gyors csere, motor indul. Jó akkor elölről kezdjük az egész indulási cécót. Indulásunktól számítva egy kávényi megállással két óra alatt egy huzamban motoroztunk le Kalocsára. Természetesen, tisztában voltunk, hogy hol a szállás, csak nem találtuk meg. Hívogattuk Janit aki már ott volt, de nem vette fel a telefont. Mire felvette – fél órás ide-oda motorozás a tanyák között – addigra a kapuban álltunk. A döccenős indulásunk ellenére még napsütésben érkeztünk. A szállásról sok fényképet találtok a Galériában a képek magukért beszélnek, csak jót és szépet mondhatunk, korrekt tulajdonossal megtoldva. A péntek este, az éjszakába nyúló, ismerkedős – Jani új választottjának bemutatkozása – beszélgetéssel, vacsorával zárult.
Szombat reggel Eszter és Ede is megérkezett, a kitűzött indulási időpont előtt nem sokkal. Viszont reggeli nélkül vágtak neki az útnak, mint ez később kiderült. Elindultunk a városba, az út rövid volt, hamar elértük a belvárost, ahol a Szentháromság téren parkoltunk le. Érdeklődtünk és megtudtuk, hogy kombinált jegyet váltva, egy jeggyel, megtekinthetjük az Érseki Könyvtárat, a Kincstárat és a Paprika Múzeumot. Az Érseki Könyvtárat, csak vezetéssel és meghatározott időpontban lehet megnézni, így a kincstárat kerestük fel először. Itt az érsekség kincseivel, illetve több időszakos kiállítással ismerkedhettünk. Harminc perces sétával nagyjából átlátható, de olyan bőséges a látnivaló, hogy ennél jóval több időt is nézelődhetne az ember. Még volt időnk, betekintettünk a Főszékesegyházba. Éppen több keresztelőre készültek,Kalocsa az orgona aláfestése mellett, a szertartás elől kisurrantunk csendesen. A látottak után Eszter éhsége már olyan méretet öltött, hogy inkább szünetet tartottunk, és megvártuk ennek elcsitulását, amit némi étek magához vételével viszonylag hamar bekövetkezett. Kivárva az időpontot, mehettünk a Főszékesegyházi Könyvtárat megnézni. Szép számmal gyülekeztünk az épület bejáratánál. A könyvtár idegenvezetését akkor, egy katolikus hittel, politikai habitussal, némileg túlfűtött, az előadáshoz kellő hangterjedelemmel megáldott úriemberre bízták. Az előadás hangos volt, és nagyon hosszú. Az összes képet, kiállított tárgyat végig nézve, magyarázva vezettek minket, de csak az első öt érdeklődő látott valamit. Az utánuk sétálók csak hallották a magyarázatot, a látottakkal vagy beazonosították utólag, vagy nem. A könyvtár gazdag kódexekben. A barokk olvasóteremben egységes, időtálló aranyozott bőr kötésben van minden könyv. Szép volt, jó volt, hosszú volt.
Visszasétáltunk a Paprika Múzeumba. A múzeum elrendezése, nagy helyen bolt,Kalocsa kis helyen iszonyatos mennyiségű adat, olvasnivalóként. Tehát olvastunk sokat, láttunk és paprikát vettünk keveset. Ebédelni az előzőleg már Janiék által kipróbált Halász tanyára mentünk el. Nem bántuk meg, a kiszolgálás, az ebéd és az árak is megfeleltek az elvárásainknak. Ezek után megkerestük a fürdőt. 1927-ben alakították először ki itt a gyógyvizes fürdési lehetőséget, 35 Celsius fokos vízzel. Az 1960-as években a próbafúrásokkal találtak, 70 Celsius fokos vizet is, de a mai napig ennek a teljes körű kihasználtsága itt is elmaradt. A fürdőben több medencét is víz nélkül találtunk, de nem lombozódtunk le, kihasználtuk a meglévőket. Vasárnap reggel, mindenkit Kalocsa időben felkeltve – tanulva az előző napból -, megreggeliztettem és csak ezután indultunk el Hajósra. A Hajósi Érseki Barokk Kastélyt meglátni és megszeretni egy pillanat műve. Sok kastélyban jártunk az utóbbi években, de egyik sem volt ennyire rendezett, ennyire látványos, ennyi pompával és gazdagsággal felújított. Nekem személy szerint, az aula két körfülkéjének misztikussága fogott meg. A két fülke egymással szemben helyezkedik el, sok méter távolságra. A benne állók, a másik suttogását tökéletesen hallva beszélgethetnek egymással, úgyhogy közben a közöttük állók ebből semmit sem hallanak meg:) A kastélyban időszakos és állandó kiállítások vannak a vadászatokról, a búcsúkról és a szőlőről, borról. A barokk kertet pedig tényleg látni kell, le a kalappal a kitalálója és megvalósítója előtt! Gyertyánok, lila akácok, tiszafák, díszkörtefák, bukszusok és vadszőlő. Az előnevelt hatméteres fák, lenyűgöző látványt nyújtanak a sétányokkal, és szökőkúttal díszített parkban. A szőlős-boros kiállítás után a tényleges látnivaló felé vettük utunkat. A Hajósi Pincefaluról még sosem hallottam. Kalocsától 20 km-re fekszik, az Európában egyedülálló pincefalu, amely 24 utcából és 1200 pincéből áll. Igen jól látják, egyedülálló. Sehol ennyi pince nincs egy helyen, egész földrészünkön. Hangulatos utcákon sétálva, szebbnél szebb házakat találhatunk. Mindegyiknek más a díszítése, a hangulata, a színe, a formája. Ami egyforma volt, ott jártunkkor, hogy mind látszólag lakatlan. Egy teljesen kihalt városkának tűnt. Napsütötte, pókhálós, hangtalan, csak a csukott paletták, borostyánnal befutott házak. Néhány motoros, s néhány autós turista. De ahogy telt az idő és fényképeztünk, megjelent egy-két tulajdonos is, így szert tehettünk pincelátogatásra is, vásárlással egybekötve. Borocskákkal felpakolva hazafelé vettük az utat. Hajósról Soltvadkerten és Kecskeméten át az ötös úton jöttünk Budapestre. Kecskemétig csak a szőlőtőkék szegélyezték az utunkat. A nyár végi melegben mintha, nem is a kies alföldi tájunkon motoroztunk volna. Csak a szőlőtőkék közötti, töménytelen mennyiségű parlagfű látványa rondította el az idilli képet. Késő délután értünk haza, jóleső érzéssel, szép látnivalókkal a hátunk mögött, sok kilométerrel a motorban, mentünk est-ebédelni. Kalocsára vissza kell még menni, mert sok látnivaló kimaradt, ha ezek nincsenek itt felsorolva, lesz még rá alkalom, hogy olvassanak róla ezeken az oldalakon.

Szöveg: Hajnal

 
Kép: motour.hu