Kárpáraljai barangolás

Két éve,amikor a Krím félszigeten jártunk eldöntöttük,hogy Kárpátaljára visszatérünk, hiszen akkor nem volt időnk behatóbban körül nézni.Most is csak egy hosszú hétvége állt rendelkezésünkre. Így csütörtök délután nekivágtunk.A határátlépés gyors és zökkenőmentes volt, mivel motorral előre lehet menni, így nem kellett a lassan haladó sort kivárni. Estére már el is foglaltuk a szállásunkat Beregszászon az AraMunkács várany Páva Hotelben,ami anno úri casinoként üzemelt,mostanra szépen felújítva várja a vendégeket,és a konyhája is remek.
Péntek:
Reggel első utunk Munkács várába vezetett,ahol fejenként 10 hrivnya a belépő, a parkolóért 2 hrivnyát kérnek. A sziklabércen álló vár a történelmi Magyarország egyik legimpozánsabb erődítménye.Belső termeiben kiállítások fogadják az érdeklődőket,az udvarokat pedig ellepték a csimbi árusok.
Innen Beregvár felé indultunk,a Schönborn-kastély volt a következő célpontunk.Az igazsághoz hozzá tartozik,hogy ha nem kapunk egy olyan útikönyvet,ami Kárpátaljáról szól, és még az is benne van hogy épp, hol kell letérni az útról az elérendő célunkhoz, illetve tele van térképekkel, akkor még most is csak Munkácsról probálnánk kijutni. Itt azzal tisztában kell lenni,hogy sehol egy útbaigazítótábla, vagy ha van az is cirilbetűs, nem erősségük az ilyesmi. Például, ha a következő célpontunknál a könyvünk nem írja, hogy a bejárat a kastélyparkba pont a vasútállomással szemben van, esélyünk se lett volna meglelni, úgyanis semmi sincs kiírva. Szépen kiépitett úton kb.15 perc sétával juthatunk fel a Szolyvakastélyhoz,ami mint szanatórium üzemel, ezért csak kivülröl lehet megnézni. De a hatalmas őspark kárpótol a veszteségért. Különleges látnivalónak számít az Osztrák-Magyar Monarhia alakját követő mesterséges tó, sajnos a forma ma már nehezen kivehető.A belépő 5 hrivnya/fő és a sisakokra szívesen ügyelnek a portán.
Következő célpontunk Szolyva volt,ahol a sztálini terror idején elhurcolt emberek emlékére állított emlékparkot néztük meg.Vereckei-hágó Mielőtt elértük Szolyvát az út mentén találunk egy obeliszket,ami egy honfoglalás kori katonasírnak állít emléket. A harcos maradványait,akit lovával együtt temettek el (a pogány vallás szerint a harcosnak a túlvilágon is szüksége lehet a lovára) elvitték Magyarországra, de még nincs kiállítva. Szolyván a Szvaljavszkij Memorialnij Parkot kell keresni,melyet 1994-ben létesítettek,a tragikus esemény 50-dik évfordulóján, a koszorúk jelzik, hogy a figyelem és törődés azóta sem lankad. Ezután célba vettük a Vereckei-hágót. A hágó felé vezető út mellett Szolyva után néhány km-rel egy ukrán fogadós magyar zászlóval csalogatja az erre kiránduló magyarokat, az étterem terasza különösen hangulatos, mivel benyúlik a Latorca folyó fölé.Jól főznek, az ukrán és magyar konyha specialitásait kinálják, itt azonban a magyarországi étterem árakkal találkozhatunk. A hágóhoz Alsóvereckénél, az ellenőrző pont után kell lefordulni, majd az országúttal párhuzamosan haladó útra rátérni, de az ellenőrző pontnál a rendörök szívesen segítenek útbaigazítással. Végig kell menni a falun egészen egy hídig, majd ott jobbra,és onnan még 11km meglehetősen rossz, de gyönyörű Vereckei-hágófenyvesekkel szegélyezett úton. Az 1896-ban felállított milleniumi emlékmű már nincs meg, helyette egy ukrán emlékmű fogadja az ide érkezőket, ettől 500 méterrel odébb található a magyar emlékhely amelyet 2008-ban sikerült átadni hivatalosan. Sajnos azóta többször is megrongálták,festékkel leöntötték, próbálják ezeket a nyomokat eltüntetni, több kevesebb sikerrel.De az biztos, hogy az elénk táruló természeti látvány kárpótól mindenért.
Szombat:
Reggel Huszt felé indultunk, ahol nem a vár volt a célpont,mivel egyszer kb.20 éve jártunk ott, hanem egy sokkal látványosabb programot szemeltünk ki. AVisk kéthetente megtartott disznóvásárra voltunk kíváncsiak. A vásárt a Husztot elkerülő országút Rahó felé eső szakaszán találjuk. Nos, aki valami flancos dologra gondol csalódni fog, ez a vásár olyan mintha 30 évet vissza mennénk az időben, nagyon jó a hangulata. Huszt után a Tisza völgye kiszélesedik, az itt elterülő Máramarosi-medence legszebb fekvésű városa Visk,ahol a város lakosságágának fele ma is magyar anyanyelvű. Itt útbaigazításért nyugodtan szólaljunk meg magyarul, mi is így tettünk, és egészen a református templomig kísértek minket, mivel azt szerettük volna megnézni,sőt még a szomszédban lakó harangozónak is szólt a kisérönk, így kinyitották a kedvünkért a templomot. A puritán belső kialakítású templom lenyűgöző szépségű dísze a festett fa mennyezete. Visktől alig néhány km-re található Saján, a környék legnevesebb gyógyközpontjával büszkélkedhet. A sajáni ásványvíz pedig egész Kárpátalja leghíresebb , szinte mindenhol kapható víze.Fürödni a háromemeletes szanatórium épületében van lehetőség, az ivókútakat pedig a szanatóriummal szemben az országút túloldalán egy kis barackszínű házban találjuk, itt ingyen tölthetjük meg kulacsainkat.Ásványvízzel Izafeltankolva indultunk Husztsófalvára, ahol egy dombtetőn álló fatemplom található, sajnos viszonylag rossz állapotban, mivel a hívők száma mára 5 főre csökkent a faluban, így nincs pénz a fenntartásra. A szomszédos Ósándorfalvi templom már sokkal jobb állapotú, csak itt körbeépítették, így a helybeliek segítségével, egy magánház kertjén keresztül tudtuk megközelíteni. Huszttól északra fekszik Iza falú amely kosárfonó hagyományairól híres. A falú főutcáját (vasárnap kivételével) nap, mint nap ellepik a kosárárusok, akik rendkívül olcsón kínálják változatos portékájukat. Iza után szállásunk felé indultunk, mivel utunk Nagyszőlősön át vezetett, megkerestük Kankó várának romjait, innen lenyűgöző kilátás nyílik a városra. A 16.század közepe óta romokban álló várból viszonylag nagy faldarabok maradtak meg, néhány ablakkivágással. A várrom útán a Tiszaújlaki Turul-emlékmű következett, melyet a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatájának emlékére állítottak. Eléggé tartalmasra sikerült nap végéhez közeledtünk, így a Csetfalvi templomot már csak a motoron ülve néztük meg, majd irány Beregszász,ahol a sétáló utcában található Symbol Caféban egy kis tiramisu elfogyasztása mellett pihentünk meg.
Vasárnap:Tiszaújlak
Kisszelmecen kezdtük a vidék felfedezését, ahol a második világháború utáni meggondolatlan határ kijelölések legkirívóbb példáját találjuk. Sikerült egy falut kettévágniuk, az itt lakók helyzete csupán 2005-ben normalizálodott, mert azóta van lehetőség a faluban gyalogos határátlépésre, addig ha valaki a szomszédban lakó (de a határ túlsó oldalán lévő) testvérét megakarta látogatni közel 80 km-t kellett ehhez megtennie. A határnyitás óta az addig élettelenek tűnő ukrán oldala a falunak igen csak felélénkült az ukrán áruk olcsósága miatt, igen sokat járnak át vásárolni. Kisszelmec mostanra valóságos bevásárló központtá alakult át, ahol minden kapható a ruhától az lelmiszerig. A kis falu után Ungvár következett,ahol a várat és a skanzent néztük meg. Mindkét Ungvárhelyre 5-5 hrivnya a belépő fejenként. A várban különböző részlegekből álló, nagyrészt történelmi és néprajzi témájú, meglehetősen kopott kiállításokat láthatunk. A vár tőszomszédságában viszont a Kárpát-medence egyik legszínvonalasabb szabadtéri néprajzi múzeumát hozták létre. Itt egy teljes falut építettek fel, rendezett utcákkal templommal, virágos kerttel.
Ungvártól néhány km-re északra fekszik Kárpátalja egyik leglátogatottabb várromja a Nevickei vár. Ókemence falu elején kell letérni a romokhoz. A falak viszonylag épségben megmaradtak, látszanak az egykori kapuk, ablakok helyei. Sajnos a látogatottságtól függetlenül a romok környéke meglehetősen elhanyagolt, de a kilátás az Ung folyóra pazar.
Mivel ez volt az idei első túránk, meglehetősen megrogytunk a három nap alatt, így a szállásunk felé vettük az irányt és jól megvacsiztunk. Majd eltettük magunkat másnapra, amikor is már csak a hazaút várt ránk. Sajnos az idő rövidsége miatt nem jutottunk el mindenhová, de ez legalább jó indok arra, hogy visszatérjünk, hisz ismét felejthetetlen napokat töltöttünk el Ukrajnában.

További képek a Galériában.

Szöveg és kép: Jaspi

Powered by WordPress | Compare the Best Free WordPress Themes Online. | Thanks to WordPress 4 Themes, Home Based Companies and Free Premium WordPress Themes